15.rész- Surprise

Hali! Hát sikerült meghoznom a 15.részt is :) Remélem egy kicsit azért tetszeni fog :D Na nem is húzom tovább az időt jó olvasást :P
                                                                                                                           Viki :)

Ben szemszöge

-Emily, nem halhatsz meg, túl kell élned. Mindjárt jönnek a mentősök addig tarts ki, kérlek. – suttogtam neki. Nem halhat meg, az nem lehet. Túl kell élnie. Ő a kishúgom, és nem akarom elveszíteni. Szorítottam a kezét ahogyan csak bírtam, nem engedtem el. Istenem, ha 1 órával hamarabb érünk ide, mindez talán nem történt volna meg. Miért akarják tőlem elvenni, azokat akiket szeretek? Miért?

- Hol vannak már a mentő? – kiabáltam. Ebben a percben egy szirénázó mentőautó érkezett a ház elé. Azonnal két orvos rohant be az ajtón, és Emily felé vették az irányt. Azonnal vizsgálni kezdték őt. Hosszú- hosszú percekig nem szólaltak hozzánk , csak olyan furcsa orvosi nyelvel beszéltek egymással. De annyit tudtam hogy valami gond van...érzem, hogy valami baj lesz...

- Nos, a Mrs. Jäger valószínűleg öngyilkossági kísérletet követett el. Sajnálom, de rengeteg vért veszített, vérátömlesztésre van szüksége azonnal, különben… - mondta az orvos

- Különben? Különben mi lesz? – kérdeztem  idegesen

- Ha nem kap vért meghal… De mi mindent meg fogunk tenni annak érdekében hogy ez ne következzen be. – mondta.

- Szóval evvel azt akarja mondani, hogy ha nincs vér akkor… akkor Emily meghal? – kérdeztem.

- Igen… De most azonnal kórházba szállítjuk, és ott el is végezzük a műtétet, minden perc számít. – válaszolt az orvos,és már el is indult a mentőautó felé, ahová Emilyt már be is tették. Mi autóval mentünk utánuk, miután Richard holt testét elvitték. Megérdemelte ez a bolond, hogy meghalt… Vanessa lelőtte, de nem tehetett mást, ha nem lőtt volna akkor már ő sem élne. Az elmúlt napokban szörnyen viselkedtem vele, de ő még így is velem van… mindig itt van mellettem, bármi történjék is.

                                                                                        *

A kórházba érve azonnal elvezettek minket a műtő elé, ahol Emilyt műtötték. Muszáj sikerülnie, soha nem bocsátom meg magamnak , ha meghal. Ő az én kishúgom meg kellett volna védenem mindentől, nem lett volna szabad ilyen veszélybe sodornom. Gratulálok Ben, ezt jól elintézted…

Már egy óra eltelt legalább, de még mindig semmi. Vanessa hiába próbál nyugtatni,hogy minden rendben lesz. Még mindig úgy érzem, hogy majd szétrobbanok. Ez a mocsok annyira kikészítette, hogy öngyilkos akart lenni…Végig kellett neki szenvedni két hetet, két hétig minden nap látnia kellett azt,hogy hogy szenvednek körülötte az emberek. Teljesen tönkretette őt Richard. És ő ezt pontosan így tervezte el.

Pár perc múlva Sophi közeledett felénk. Remek még ő is idejön, remélem semmit sem mondott a köztünk történtekről, bár eddig nem is volt rá alkalma, hiszen, azóta nem beszéltek Vanessával. Komolyan, hogyan lehettem ennyire idióta? Hiszen abszolút nem is szeretem. Azt a nőt, akiért pedig bármit odaadnék eltaszítom magamtól… Pedig tényleg szeretem, akár az életemet is odaadnám érte. Régen talán olyan voltam, hogy összejöttem bárkivel, és erre nem is vagyok büszke…egyáltalán nem…

- Ó, Ben drágám,  hallottam a szörnyű hírt… Ugye jól vagy? Hidd el nem lesz semmi baj. – jött oda hozzám Sophi, és megcsókolt (?). Na most nagyon meglepődtem, és Ness pedig itt van,és ezt az egészet végignézte…

Vanessa szemszöge

Szörnyű Bent ennyire összetörve látni, igaz hogy az utóbbi két hétben tényleg nem voltunk együtt sokat, de én mindig mellette vagyok. És úgy érzem, hogy a tűzeset óta valami megváltozott. Én már nem csak barátként tekintek rá. Azelőtt simán lehülyéztem azt, aki azt mondta hogy fiú és lány között nincs barátság…de most, most pontosan ilyen helyzetbe kerültem. A barátság átváltozott egy egészen más érzéssé. Beleszerettem. Igen… bátran kimondhatom, hogy beleszerettem. Nem hittem volna, hogy ez megfog velem történni, de megtörtént. Esküszöm ha valaki két hónapja azt mondja hogy én nem Robertel fogom leélni az életemet, akkor jól kinevetem. Akkor még minden más volt…Nem láttam azt hogy Robert ki is valójában. Nem tudtam milyen érzés teljes szívemből szeretni valakit, és nem is hittem volna hogy valaha tudni is fogom. Viszont valamit senkinek sem mondtam el, nem akartam evvel idegesíteni még jobban a többieket, de a házban a tűz előtt nem Richard ütött le. Tisztán emlékszem arra az emberre, akit soha többé nem szerettem volna látni. Robertre ,ahogyan gúnyosan rám mosolygott. Megígérte hogy visszajön értem, és úgy látom be is tartsa. De lehet hogy csak rám akart ijeszteni, hisz azóta nem jelentkezett… így nem is tulajdonítok neki különösebb figyelmet. Viszont abban biztos vagyok, hogy Ben titkol előlem valamit. Egyik napról a másikra megváltozott, egészen máshogyan viselkedik velem. Persze az is rájátszott az egészre hogy Emily eltűnt, de biztos vagyok abban hogy más is van a dologban…

Éppen visszamentem a műtő elé, mikor megláttam Sophit, ahogyan megcsókolja Bent (?). Ebben a percben egy világ dőlt össze bennem, szóval ezt titkolta volna? Összejöttek volna? Nem én nem hiszem, az nagy szemétség lenne hogy összejön egy lánnyal míg a testvére fogságban van… De akkor mi más lett volna ez a csók? Amint Sophi elhajolt felőle, Ben egyből felém vette az irányt…

- Figyelj Ness … ez nem az aminek látszik – mondta. Bár igazából, nem tudom miért magyarázkodik, hiszen azt csinál amit akar nem vagyunk egy pár…

- Ne Ben tőlem azt csináltok, amit akartok, engem nem érdekel. Felnőttek vagytok a ti dolgotok. – mondtam. Bárhogyan is fájt ez volt az igazság.

- De… de én… - dadogta

- Igen Ben? Mi van veled? – kérdeztem

- Én téged… - dadogta tovább, de az orvos félbeszakított…

- Önök Emily Jäger hozzátartozói? – kérdezte komolyan

- Igen, én vagyok miért mi történt? Valami baj van? – kérdezte Ben idegesen.

- Egy kis komplikáció adódott, és sürgősen még több vérre van még szükségünk, de sajnos már nincs a korháznak abból a vérből, ami neki kell, és mire az új szállítmány mire megérkezik már késő lesz… Megnéztük az Ön vércsoportját,de sajnos nem egyezik. A kisasszonynak A+ vércsoportja van magának pedig B+ , és az nem felel meg. – mondta az orvos. Szóval ez azt jelentette hogy nincs esély Emily megmentésére. Benre néztem, akit teljesen lesokkolt a hír. És persze az is hogy nem tudott segíteni a testvérén… de ekkor eszembe jutott valami.

- Doktor Úr, talán én segíthetek! – mondtam – Az én vérem 0- , szóval én adhatok neki vért.

- Rendben Mrs. Hamilton kövessen, ha gondolja Mr. Jager is bejöhet magával, hiszen csak a vizsgálóba megyünk nem a műtőbe… - hangzottak el a szavak az orvos szájából. Nagyon örülök, hogy segíteni tudok, de remélem már több komplikáció nem fog előfordulni. Láttam Benen mennyire megörült, mikor megtudta mégis van remény. És Emily már nekem is olyan mintha a húgom lenne, és bármit meg tennék érte, nem hagyom hogy baja essen.

Elindultam az orvos után, de Ben visszahúzott.

- Ness figyelj, én nagyon sajnálom hogy úgy viselkedtem veled, de nagyon hálás vagyok hogy segítesz Emilyn. Nem tudom hogy hogyan köszönjem meg neked. Viszont én is bemegyek veled, ha nem gond. Nem akarlak egyedül hagyni. – mondta, közben egész végig a szemembe nézett. Nem kellett sok ahhoz hogy megcsókoljam azonnal. Bárcsak tudná, hogy én tényleg mindig minden körülmények között vele leszek, de ő biztosan nem így érez, hiszen akkor nem kavart volna Sophikával…

- Ben nem kell megköszönni. Bármit megteszek azért hogy Emily jobban legyen, de ezt te is tudod. Na gyere menjünk. – fogtam meg a kezét, és magam után húztam.

A rendelőbe már minden elő volt készítve. Tudatták velem hogy éjszakára engem is bent tartanak megfigyelésre, mivel véradás után könnyen rosszul lehet én is. De így is úgy is bent maradtunk volna éjjel szóval mind egy. Az orvos azonnal el kezdte a vérvételt. Mikor belém szúrta a tű hegyét egy kicsit felszisszentem, mivel nem nagyon bírtam a vérvételek soha. Emlékszem kiskoromban mindig összeestem. Az orvos egy kisebb csövet vezetett a kezembe, és hozzákötötte egy kis tasakhoz. Igy már csak várnunk kellett hogy a kis tasak megteljen. A doki azt mondta hogy körülbelül negyed óra. Addig ő ki is ment, és magunkra hagyott minket. Ben azonnal oda jött hozzám és megszorította a másik kezemet.

- Jól vagy? – kérdezte halkan.

- Igen, minden rendben van. Figyelj Ben, ezért viselkedtél velem olyan furcsán? Sophi végett ugye? – kérdeztem. Láthatólag nagyon meglepte a kérdésem. Pár percig csak gondolkodott a válaszon…

- Nem akartam hogy megtudd, ez egy nagy hiba volt. Nem lett volna szabad megtörténnie.  Tudod azt hittem téged is elveszítelek, szörnyű érzés volt.  –mondta, nekem pedig egyre pirosabb lett az arcom. Miért mond ilyeneket, ha csak barátként tekint rám? Vagy talán mégsem? Lehet hogy ő is többet érez? De felesleges lenne a barátságunkat ezért elrontani, hiszen kitudja hogy meddig lennénk együtt…és utána már nem lenne köztünk minden a régi.

Pár perc múlva vissza jött az orvos és kivette a csövet a kezemből. Úgy látszik hogy ennyi vér elég lesz. Utána átvittek egy kórterembe. Ben még mindig mellettem volt, egy percig sem hagyott magamra. Amint a szobába értünk lassan kezdett elnyomni az álom, de ébren kellett maradnom. Tudni akarom hogy mi lett Emilyvel.

- Ness aludj csak, ha valami történik felkeltelek. – mondta Ben

- Nem, fent maradok, úgysem tudnék így aludni. – válaszoltam. – Sophi már elment? – kérdeztem, de végszóra éppen betipegett a szobába. Remek tényleg már csak ő hiányzott…

- Ó Istenem drágám, annyira kedves tőled, hogy ezt csinálod Emilyért. Igazi angyal vagy. Segíthetek neked valamiben. Esetleg míg kórházban vagy beugrom a helyedre ha gondolod. – nyávogta. Na nekem betelt a pohár… még hogy a helyemről is ki akar túrni…ezt nem hiszem el.

- Na ide figyelj, én tudom hogy téged cseppet sem érdekel az hogy velem mi van vagy akár hogy Emilyvel mi van. Mikor fejezed be végre ezt az álszent viselkedést mond csak? Még a vak is látja hogy Benre hajtasz… Vedd már észre magad, túl átlátszó az amit művelsz..- kiabáltam neki. 

Ben szemszöge

Vanessa nagyon kiborult, viszont értelmetlennek tartom ezt az egészet, hiszen Sophi semmi rosszat  nem mondott. Talán féltékeny lenne?

- Kisanyám talán féltékeny vagy rám? – szólt vissza Sophi. Ness rám nézett, avval a gyönyörű barna szemeivel,majd lehajtotta a fejét.

- Tudod engem abszolút nem érdekel mi van köztetek… Hiszen mi csak barátok vagyunk. Én csak arra kérlek hogy hagyd abba ezt a viselkedést, mert már nagyon az agyamra mész vele. – válaszolt neki Ness.

- Na jó lányok, hagyjátok abba a veszekedést. Itt most Emily a  fontos, ezt majd később elintézitek. – álltam közéjük, még mielőtt verekedni kezdtek volna.

- Igazad van Ben. – válaszolt Sophi. Erre Ness csak megrázta a fejét. Komolyan nagyon furcsán viselkedik. És a tűzeset óta mintha ő is titkolna valamit. Észrevettem, hogy Robert felől kérdezgetett több kollégától is. Lehet hogy felbukkant, csak nem szólt róla? Ki kell derítenem,mert ha ez az ember visszajött, akkor bosszút fog állni a történteken. És akár egy újabb szörnyűség történhet.  De ebbe belegondolni sem merek. Remélem nincs igazam.

Negyed óra múlva benyitott az orvos. Az arcáról nem tudtam leolvasni  semmit sem.

- Minden rendben van? Hol van Emily? – kérdeztem idegesen.

- Emily jól van, sikerült a műtét. Rendbe fog jönni, egy pár nap és haza is mehet. – mondta az orvos mosolyogva, majd kiment. Pár perc múlva Emilyt tolták be a szobába, még nem tért magához, gondolom az altató végett. De az orvos szerint bármelyik percben magához térhet.

                                                                               *

Reggel arra ébredtem fel, hogy valaki bejön a szobába. Egy göndör hajú fiú, egy csokor virágot tett le Emily asztalkájára. Miért nem tudok arról, hogy kicsoda ez a gyerek? Talán Emily barátja lenne?

- Te meg ki vagy? – kérdeztem . Nagyon megijedt, mert egy nagyot ugrott mielőtt válaszolhatott volna. Gondolom nem vette észre, hogy itt vagyok én is.

- Őőő én Harry vagyok. Emilyvel az eltűnése előtt találkoztunk, és mikor megtudtam, hogy elrabolták…Először nem hittem el… hiszen ki akarna ártani neki. De nyomon követtem az eseményeket,és amint megtudtam, hogy ide hozták be, úgy gondoltam, hogy meglátogatom. íbár lehet hogy ő már nem is emlékszik rám…

- Áá, szóval tetszik neked a húgom. Figyelj, én nem fogok beleszólni ez a kettőtök dolga, de hogy ha összetöröd a szívét…én az arcodat fogom összetörni. Remélem világos voltam. – mondtam neki,komolyan is gondolom. Nem szeretném, ha bárki is fájdalmat okozna neki.

- Igenis Uram. – válaszolta, majd a kezét a fejéhez tette, mint a katonák szokták. Eléggé szórakoztató volt.

- Helyes, egyébként Ben vagyok a testvére, de erre gondolom már rájöttél. És még valami vigyázz rá kérlek. – mondtam neki. Ebben a percben ébredezni kezdett Emily. Egyből Harryn akadt meg a szeme, nagy meglepettséget olvastam le az arcáról.

- Ő meg mit keres itt? – mutatott az ágyánál álldogáló fiúra.

- Én csak… gondoltam meglátogatlak. Tudom mi történt veled, és nagyon sajnálom. – mondta neki Harry

- Szóval sikerült kiszabadítani, és élek… ezt komolyan nem hiszem el. Azt hittem…. hogy többet nem fogok egyikőtökkel sem találkozni… én annyira boldog vagyok. Köszönöm. És Richard ugye elkaptátok? – kérdezte könnyes szemekkel.

- Meghalt… Richard halott Emily. – válaszolta neki Ness. Egyből odaszaladt őt megölelni. Remélem most már vége lesz minden szörnyűségnek, és végre visszatérhet minden a normális kerékvágásba.

Pár perc múlva valaki belépett az ajtón … valaki, akire a legkevésbé sem számítottam. Nagyon ledöbbentem…

- Semir, te mit keresel itt?