2014. április 10., csütörtök

2. évad-3.rész - Marcell

Hali, meghoztam az új részt remélem tetszeni fog! :) Komizzatok :)




Matt hazakísért a lakásomba és felajánlotta, hogy kivisz a reptérre. Mike éppen otthon volt, így eltudtam tőle búcsúzni, és megköszönni, azt, hogy befogadott. Ahogyan elnéztem Matt arcát láttam rajta, hogy nem szimpatikus neki Mike, gondolom már messziről sugárzik róla, hogy nem éppen jó fiú. Főleg mikor egy csókkal köszöntünk el egymástól, azt hittem ott helyben hanyatt fog esni.
- Indulhatunk? – kérdezte ideges, csak bólintottam és már el is hagytuk a házat. Útközben gondolkodtam, mostanság mindenen gondolkodom, de főleg a múlton, a döntéseimen, sokat hibáztam és ez ellen már nem tudok mit tenni. Csodálni fogom, ha Los Angelesbe egyáltalán szóba fognak velem még állni. Főleg Emilytől félek, hiszen akárhogyan is vesszük Ben az én hibámból halott, viszont ezt senki sem mondta a szemembe, de én tudom, hogy így van és Emily is tudja, bár nem haragudott rám, én még is magára hagytam a legnehezebb időszakában. Csak bízni tudok abban, hogy Harry mellette volt végig. Igazából még nem szeretnék az ismerőseimmel összefutni, ahhoz még össze kell szednem magam, hiszen szó nélkül hagytam el az országot, és semmi elérhetőséget sem hagytam. A legrosszabb pedig, hogy búcsú nélkül mentem el. Úgy gondolom, hogy pár napig meghúzom magam, és ha készen állok „felfedem a kilétem”. Addig is lesz egy csomó elintézendő ügyem.
Hamar kiértünk a reptérre, ahol kiváltottam a lefoglalt jegyeket, még volt egy kis időm az indulásig, ezért kikísértem Mattet, nem tudott velem végig itt maradni, mert dolgoznia kellett. Hálás vagyok neki, mert le is csukhattak volna, de falazott nekem, és ezért sem okozhatok neki csalódást.
- Megleszel? – jött mellém.
- Minden rendben lesz, ha Los Angelesben vagyok hívlak, apuci – nevettem el magam.
- Na ezt már szeretem – ölelt ár – Amint tudok meglátogatlak, addig is, majd telefonon beszélünk, és ne csinálj hülyeséget.
- Nem fogok, ígérem – adtam egy puszit az arcára, és hagytam, hogy elmenjen. Lassan visszasétáltam az előcsarnokba és mivel kissé fáradt voltam úgy döntöttem, hogy megiszok egy kávét az egyik kávézóban. Bementem az eléggé kicsi helyiségbe, rögtön megpillantottam egy üres helyet és el is foglaltam. A pincér nem sokkal később jött felvenni a rendelésem, miután rendeltem türelmesen vártam, hogy kihozzák az energiabombámat. Fogtam egy magazint és olvasni kezdtem. Néhány perccel később valamit éreztem csurogni a mellkasomon.
-Jézusom, te normális vagy? – pattantam fel a helyemről és a velem szemben álló srácra néztem, aki éppen rám öntötte a fél üveg vizét.
- Jaj, ne haragudj, nem direkt volt csak tudod megcsúsztam és…és – hadarta el.
- Jó, jó semmi gond megesik – adtam meg magam. Viszont így még sem ülhetek vissza a helyemre, még jó hogy van a kézitáskámba egy másik pulcsi. Gyorsan kikaptam a táskából és a srácra néztem.
- Öhm..megkérhetlek valamire? – kérdeztem, de ő csak az arcomat vizslatta egyvégbe. Olyan ismerős volt. – Hahó itt vagy köztünk? – toporzékoltam
- Ja igen, persze – válaszolta zavartan. Olyan furcsa érzés ez, magam sem tudom milyen, de a hangja is kísértetiesen hasonlít az Övére. Megbolondultam, azt hiszem. Megráztam a fejem és elkezdtem a mondókámat.
- Szóval,mivel leöntöttél és én így nem szállhatok fel a gépre, ezért most elmegyek átöltözni, de megkérlek, hogy vigyázz a dolgaimra, mivel aztán jövök vissza a kávémért. Oké? – kérdeztem, komolyan úgy láttam rajta, mint aki nem fogja fel a hallottakat.
- Őőő..okéé, akkor megvárlak itt – válaszolta és leült a helyemre.
- Ne próbálj turkálni, mert észre veszem, tudod, rendőr vagyok – kacsintottam rá, mire ő megértően bólogatott.
Beszaladtam a legközelebbi mosdóba és átvettettem a vizes pólómat, közben ezen a srácon gondolkodtam. Miért lehet ennyire ismerős? Olyan mintha ezer éve ismerném pedig eddig normálisan nem beszéltünk egymással. Mégis megbízom benne, hiszen ott mertem hagyni nála a dolgaimat, és valahogy érzem, hogy ha visszamegyek ugyanott fog ülni. Viszont ha csalódnom kell azt saját magamnak köszönhetem, hiszen én bíztam meg benne.
A kávézóba visszaérve láttam, hogy nem tévedtem ugyanott ült és a kávéját szürcsölgette. Amint láttam már az enyém is elkészült, gyorsan kifizettem és elindultam az asztal felé.
- Köszi, hogy vigyáztál a dolgaimra – mondtam és megfogtam a bőröndökét és kifelé indultam. Kissé ideges voltam, ezért gondoltam rágyújtok. Valahogy mostanában egyre többet cigarettázom, bevallom nem tesz jót tényleg, de lenyugtassa az idegeimet. Láttam, hogy a srác nem száll le rólam és követ kifelé, akárhogyan olyan mintha ismerném, ez nem így van nem szeretném, hogy egy ideges kövessen mindenhová.
- Egyébként Marcell Hill vagyok – nyújtotta a kezét nekem.
- Vanessa Hamilton – mutatkoztam be én is, a nevem hallatán mintha egy kicsit meglepődött volna vagy csak szimplán csodálkozott, hát érdekes volt.
Kikotortam a táskámból az öngyújtót és a cigarettás dobozból kivettem egy szálat. Körülnéztem körülöttem mindenhol dohányzó emberek voltak, akik evvel teszik tönkre az életüket, akár csak  én.
- Jézusom te mióta cigizel? – kérdezte Marcell és kikapta a kezemből a füstölgő cigarettacsikket. Ledöbbentem a rekacióján még is mi köze van hozzá, hogy én mit csinálok?
- Semmi közöd hozzá – válaszoltam flegmán, és kikaptam a kezéből, azt amit elvett tőlem.
- Mióta cigizel? Már kérdeztem egyszer – kérdezte újra, de most mintha számon akarna kérni, ijesztő.
- Mit tudom én, egy éve – válaszoltam hanyagul. Valamit suttogott magának, de nem hallottam valami jól, még a végén tényleg kezdenem kellene tőle félni.
- Mit mondtál? – kérdeztem kíváncsian
- Miért csinálod ezt Nessi? – kérdezett vissza, hangjából kétségbeesést lehetett hallani, és egy pillanatra megállt bennem az ütő…pontosan úgy mondta ki a nevemet, ahogyan Ő szokta. Szívem hevesebben kezdett dobogni, nem tudtam, hogy mi akar ez lenne, talán csak félrehallottam, vagy talán már tényleg megőrjít a hiánya. Nem néztem vissza rá, fogtam a cuccaimat és elindultam, nem szerettem volna Marcellal újra találkozni.
- Várj már, hová mész? – kiáltott utánam.
- Te nem ismersz engem, soha nem is ismertél – kiabáltam neki vissza és gondolom vette a lapot. Fél óra múlva indult a repülő, addig egy padon ücsörögtem, majd felszálltam rá. Szerencsémre egy olyan ember ült mellém, akit nem szerettem volna újra látni…nem más, mint Marcell.