19.rész - Be carefull...

Hali! Itt is van a 19.rész, remélem tetszeni fog. Kicsit hamarabb hoztam, mert hétvégén már nem lett volna időm írni a sok házi véget...:( Na de jó olvasás! És véleményeket hagyjatok magatok után! :)))

Viki :) 

- Robert... te meg mit keresel itt?

- Csak beszélgetni jöttem, talán baj? – kérdezte. Én csak megráztam a fejem, de legszívesebben elküldtem volna a fenébe, de tudom, hogy avval csak magamnak és a szeretteimnek ártanék, mert ha felhúzom, akkor bármire képes lehet, ezért hagytam, hogy itt maradjon. Két lehetőségem van vagy megöl, vagy tényleg csak azért jött, hogy ´beszélgessen´velem. Remélem, hogy az utóbbi.

- Tudod nagyon hiányzol édesem. Vissza akarlak kapni téged, bármi áron. – mondta,közben pedig mögém lopódzott. Éreztem a alkohol szagúleheletét a nyakamon. Várjunk csak, hiszen részeg...és ez Robertnél nagyon rosszat jelent. Régebben voltak az alkohollal problémái, hát arról az időkről borzalmas emlékeim vannak. Mindez már vagy három éve történt...

                             ***

Visszatekintés (kb. három évvel ezelőtt...)

- Rob kérlek nyugodj meg, részeg vagy nem tudod hogy mit beszélsz. – kiabáltam

- Nem nem vagyok részeg, tudom hogy már nem szeretsz. Biztosan van valakit ugye Vanessa, így van ugye? – ordított rám ő is. – Válaszolj – kiabálta tovább. Felém közeledett, elkapott...a hajamnál fogva, és a falhoz taszított. Azt nem vette észre hogy a falon ott lógott egy kép, egyensen nekilökte a fejemet a képnek. A kép drabokra törött. A következő pillanatban azt vettem észre hogy véres a padló, a vér pedig az én fejemből ömlik.

- Robert...kérlek, kérlek hagyd abba. Ez nem te vagy érted?

- De igen, ez vagyok én drágám. De nem válaszoltál... szeretsz még ? –ordított rám ismét.

- Igen Robert, szeretlek, és nincs senkim se rajtad kívül, higyj nekem.-suttogtam, majd lassan egy puszit nyomtam a homlokára, de ő ellökött magától és ismét kiabálni kezdett. Nem hiszem el képes akár megölni is ilyen állapotban. A fejemből egyre erősebben kezdett folyni a vér, de ez őt nem érdekelte. Én nem ezt a Robertet ismertem meg, ilyen dolgot még sosem tett velem..

- Hazudsz ribanc, mindig csak hazudsz. De mond meg nekem hogy miért? Hiszen én mindent megadok neked amit csak akarsz, még is hazudsz, és megcsalsz. – kiabállta. Biztosan megint azt hiszi hogy Matt a szeretőm, de könyörgöm hányszor kell őt arról meggyőznöm hogy ő az egyik legjobb barátom és vagy tíz év van közöttünk, soha nem jönnék vele össze. Józanon úgy tűnt hogy ezt megértette...

- De nem hazudok Robert, hiszen te is ismered Mattet tudod hogy csak a barátom, sőt nem is a barátom olyan mintha az apám lenne. – mondtam neki nyugodtabban.

- Nem hiszek neked. Átversz. – válaszolta, és egy kést kapott fel a kezébe. Szívem egyre erősebben kezdett verni a félelemtől. Csak remélni mertem hogy Robert észhez tér és eldobja a kést és akkor minden rendben lesz. De nem így tette, rámnézett és elkezdett felém közeledni folyton csak azt hajtogatta hogy nem verhetem át őt. Utánna elsötétült minden...

***

Már megbántam hogy nem hagytam el őtt akkor, de azt hittem hogy szüksége van rámés tudok nekisegíteni. Úgy gondoltam sikerült is mivel már nem voltak problémái, és normális volt. Mindaddig a napig míg meg nem vert újra, akkor viszont Ben mentett meg ezért mindig is nagyon hálás leszek neki, bármi is történjék ma este...

- Robert nekem már van valakim, és nagyon szeretem...- mondtam neki halkan –Most pedig kérlek menj el oké? Nem szeretnék balhézni…

- Ó nem,nem szabadulsz tőlem ilyen könnyen. Tudod milyen régóta várok erre a pillanatra? Hogy újra magam mellett tudhassalak, el sem tudod képzelni drágám. – suttogta a fülembe. Én egy lépéssel arrébb mentem nem bírtam elviselni azt, hogy a közelemben van.Ahogy visszaemlékeztem a múltra szemeimet ismét elkezdték mardosni a sós könnycseppek.

- Majdnem megöltél. – mondtam neki sírva. Láthatólag nem hatotta meg a dolog, csak elmosolyodott rajta, majd ismét odalépett hozzám.

- Legközelebb sikerülni is fog szívecském, tudod, ha az enyém nem lehetsz, másé sem leszel… ezt jobb, ha felfogod. – jött hozzám még közelebb és egy puszit nyomott a homlokomra. – Na de sajnos mennem kell. Ja igen, gondolom mondanom sem kell hogy ha eljár a kis pofikád búcsút mondhatsz a drága barátodnak, és ugye nem akarod őt is bele keverni ebbe az egészbe ugye?- kérdezte. Istenem tényleg komolyan gondolja, tartanom kell magam nem szólhatok senkinek sem. De én ebbe az egészbe bele fogok így őrülni, hiszen mindenhol ott van, mindenhol figyel engem és a legrosszabb: bármikor lecsaphat. Ez a mai nap csak figyelmeztetés volt…

- Kérlek Robert őt ne bántsd, ígérem hogy egy szót sem szólok neki, de kérlek hagyd ki őt ebből. – könyörögtem. – Ha kell megszüntetem ellened a nyomozást is és akkor többé nem kell bujkálnod szabad lehetsz - folytattam

- Fú, hát te tényleg szereted, de ez engem abszolút nem érdekel. Az a lényeg hogy tartsd a szádat szivi. Eddig sem érdekelt hogy nyomoznak utánam, most sem érdekel… ki akarom élvezni ezt a kis játékot. Szóval készülj, mert ez hátralévő életed első napja. – mondta, majd beszállt a kocsijába és elhajtott.

Megfenyegetett, Robert megfenyegetett, szóval ez még csak a kezdet. És úgy kell tennem mintha semmi sem történt volna, nem tudom hogy menni fog-e... Sírva csaptam be magam után az ajtót, a lábaim felmondták a szolgálatot és a földre rogytam... 

***

Reggel a kanapén keltem fel, este már nem bírtam vissza menni a szobámba. Még mindig teljesen remeg az egész testem a történtektől. Fogalmam sincs hogy fogok így nyugodtan bemenni dolgozni, vagy mégrosszabb Ben előtt tettetni hogy minden rendben van. Ben mindig észreveszi ha valami nem stimmel, de most nem szabad hogy észrevegye.

Bementem a fürdőbe lezuhanyoztam az egy kicsit segített legalább, majd felöltöztem és elindultam dolgozni.

Körülbelül negyed óra alatt bent is voltam, Ben még nem volt bent csak Semir volt az irodában.

- Jóreggelt –köszöntem, majd leültem a helyemre.

- Nekedis –köszönt vissza.

- Ben mikor jön be? – kérdeztem. Reméltem hogy csak később mikor már egy kicsit jobban le tudom magam nyugtatni.

- Épp most – válaszolt nevetve Semir, és az ajtó felé mutatott. Ben egyből az irodába bejött az irodába. Na most kell elővennem a színésznői képességeimet, hogy ne jöjjön rá hogy valami nincs rendben.

- Jóreggelelt szívem, hiányoztál. – jött oda hozzám, és egy csókot adott a számra.

- Te jobban hiányoztál. – válaszoltam nevetve.

- Veszekedni szeretnél? Úgyis én nyernék... – mondta, majd felkapott és megpörgetett a levegőbe. Ha a közelében vagyok úgy érzem hogy nem is félek annyira Robertől, Ben valahogy megnyugtat.

- Te azt csak hiszed Jäger. – folytattam a veszekedést, de a főnök megzavart minket.

- Jöjjenek be kérem az irodámba, fontos bejelenteni valóm van. – mondta. Mi követtük őt az irodájába. Fogalmam sincs mi lehet ez a fontos bejelentés.

- Nos szóval, most hogy mindannyian nekikezdek. Egy kis partnercserére fog sor kerülni. Vanessa és Ben maguk már nem dolgozhatnak együtt, mint társak a magánéleti dolgaik miatt, ezért úgy döntöttem, hogy Semir új társa maga lesz, Ben társa pedig Sophia. Remélem, mindenkinek megfelel. – mondta a főnök. Tátott szájjal bámultam a főnökre,még hogy azt a kis… nem tudom micsodát Ben mellé osztja be. Esküszöm, kinyírom, ha egy újjal is hozzá mer érni. Ben nyugtatóan nézett rám, de azt hiszem, hogy most ő sem tud lenyugtatni…

- Valami gond van Vanessa? – kérdezte vigyorogva Sophi.

- Igen Sophi, te vagy a gond…miért nem mész vissza oda ahonnan jöttél? – kérdeztem idegesen, már nem kellett sok ahhoz, hogy jól megtépjem. Féltékeny vagyok, igen de nem érdekel tudom mi volt köztük és hogy Sophi ezt bármikor újra megcsinálná, őt nem érdekli ha Bennek már van valakije. Tudom, hogy Ben nem tenné meg, de akkor is ez a nő bármire képes.

- Jajj, csak nem féltékeny valaki? – kérdezte nyávogva, majd szája elé kapta a kezét.

- Ugyan kérlek, rád? Nálad még Szörnyella is szebb könyörgöm. – vágtam vissza, nem adom meg neki azt az örömöt, hogy megtudja hogy azért tényleg féltékeny vagyok. – Tudod könnyű úgy pasit szerezni, hogy hanyatt vágod magad mindenki előtt, nem gondolod? – kérdeztem. Láthatólag erre eléggé feldühödött.

- Hölgyeim hagyják már abba, nem értem még is miért kell egyfolytában veszekedniük. – förmedt ránk a főnök. – Egyébként indulhatnak is járőrözni maguk Semir az A4 –es autópályára. Ben maguk pedig a belvárosba menjenek, a bankrablás helyszínére. – adta ki a parancsot a főnök.

Kimentünk a kocsihoz, már éppen beszállni akartam, mikor Ben megragadott hátulról.

- Ugye tudod hogy nincs okod féltékenykedni? Én csak téged szeretlek. – súgta oda.

- Igen tudom Ben de azért vigyázz vele, nem százas a csaj. – válaszoltam. – Na de indulnunk kell délután találkozunk. – köszöntem el tőle egy puszival.

***

Már egy órája legalább kocsikázunk az autópályán de még semmi különöset nem vettünk észre, bár most csak járőrözünk nem is biztos hogy történni fog valami…

- Na, mond csak el Semir bácsinak hogy mi bánt téged. – mondta komolyan. Hát ezek szerint észrevehető, hogy valami nem stimmel.

- Mégis miből gondolod, hogy nincs minden rendben? – kérdeztem

- Látom rajtad Ness, már reggeltől. Na, gyerünk bökd ki végre. – válaszolta kedvesen. Talán neki elmondhatom, hogy mi történt, úgy érzem megbízhatok benne, és talán segíteni is fog egy kicsit ha elmondom.

- Robert visszajött. – mondtam ki gyorsan.

- Hogy micsoda? – kérdezte – Ez biztos?

- Igen, Semir biztos tegnap éjjel eljött hozzám, és hát megfenyegetett. Azt … azt mondta hogy ha szólni merek valakinek annak rossz vége lesz. És főleg Bennek nem szabad megtudnia, mert akkor megölheti őt. Szóval, kérlek Semir ígérd meg,  hogy ez köztünk marad, rendben? – kérdeztem sírva. – Csak … csak azért mondtam el neked, mert tudom benned megbízhatok. –szipogtam tovább.

- Persze Ness, bennem megbízhatsz. De ugye tudod hogy ez egy elmebeteg sürgősen el kell őt kapni, mert bármikor lecsaphat. – mondta. Igaza volt tudom, azt kívánom bárcsak vége lenne ennek az egésznek, és végre tényleg boldog lenne minden…

- Igen, tudom, de…. Semir vigyázz! - kiáltottam

18. rész- Welcome back again...

Hali :) Itt a 18.rész is. Szerintem unalmas lett egy kicsit, de azért véleményeket kérek, és lépjetek be a blog csoportjába is. Jó olvasást 

                                        Viki :)

Vanessa szemszöge

London, az a város, ahol az álmok valóra válnak, ahol bármi megtörténhe

Mindenki számára létezik egy hely, ahol az álmok valóra válnak, ahol bármi megtörténhet, ahol igazán jól érzed magad… Nos, számomra ez a hely London. Ez a hely az álmok városa, itt valahogy minden olyan könnyen megoldódik, és egy kis időre ki tudok kapcsolni, elfelejtem minden problémámat. El tudom felejteni Robertet, és minden mást, ami otthon vár rám…Mindent. Itt csak mi vagyunk egymásnak, csak Ben és én, nem zavar senki sem.

Már lassan két hete, hogy eljöttünk erre a kis ´kiruccanásra´nagyon jól érezzük itt magunkat, kár hogy lassan haza kell mennünk, hiszen itt végre kettesben lehettünk. Ez alatt az idő alatt körbejártuk egész Londont, minden nap felültünk a London Eye-ra, és csodáltuk a gyönyörű kilátást. Megfogadtuk, ha később is még együtt leszünk, biztosan eljövünk ide.  De hát kitudja mit hoz a jövő, szóval addig kell boldognak lennünk míg lehet, mert az élet kegyetlen van mikor olyan embereket vesz el tőlünk akiket szeretünk ... és ez ellen nem tehetünk semmit sem.

- Ben tudod hogy utálom, ha néznek... főleg ha alszom. – dünnyögtem még félálomban.

- Én meg imádom nézni, ahogyan alszol annyira szép vagy. – mondta. Ezen elmosolyodtam én is. Hihetetlen, hogy mennyire aranyos, egyszerűen imádom őt. De a félelem mindig bennem van, azért hogy elveszíthetem őt.

- Szeretlek Ben. – suttogtam.

- Én is téged. – csókolt meg. Ismét heves csókcsatába kezdtünk, aminek az lett a vége hogy délben keltünk ki az ágyból. Gyorsan megebédeltünk egy közeli étteremben, majd elindultunk a városba. Kéz a kézben sétálgattunk a városban, mikor észrevettem hogy hol vagyunk. Ott áltunk az előtt az épület előtt, ahol anyámat meggyilkolták. Az emlékek felszínre törtek, és ez ellen semmit nem tudtam tenni. Lehet hogy egy esélyt kéne adnom apának, de ez a dolog amit tett megbocsáthatatlan. Viszont hiányzik... nagyon hiányzik az ölelése, ahogyan félt mindentől, legfőképpen a fiuktól... Emlékszem volt egy fiú akinek tetszettem még 14 éves koromban, és egyszer elhívott  fagyizni. Apa csak úgy ment bele az egészbe ha a fiú eljön és elkér apától. De ez sem volt neki elég, emlékszem hogy egész végig a nyomunkban volt. Igaz utána duzzogtam, és nem beszéltem vele egy ideig, de mégis hiányzik ez az egész...Mert akkor még egy család voltunk...

- Hé, minden rendben van? – kérdezte Ben.

- Tudod ezen a helyen történt minden, itt gyilkolták meg anyát. Valójában még mindig olyan hihetetlen ez az egész, pedig már több éve hogy nincs köztünk. – válaszoltam könnyeimmel küzködve. Ben csak szorosan átölelt, úgy érzem mellette tényleg biztonságban vagyok és nem eshet bántódásom.

-Biztos vagyok benne hogy anyukád figyel téged, és rettentően büszke rád. De biztosan nem akarja hogy szomorú légy, szóval egy kicsi mosolyt kérek. – mondta. Igaza van, anyának látnia kell hogy erős vagyok, és nem török össze.

- Rendben. Na így jó lesz? – kérdeztem vigyorogva.

- Tökéletes. – válaszolt Ben. – Figyelj ezt csak később akartam odaadni, de azt hiszem most jött el a megfelelő pillanat. Fordulj meg. – mondta Ben. Szót fogadtam neki, lassan megfordultam.

- Ez a tiéd... – suttogta, majd a nyakamba akasztott egy gyönörű nyakláncot. Két szív volt rajta, az egyik apró kövekkel volt kirakava, és a két szív egymásba fonódott.

- Ben...ez...ez gyönyörű szép, köszönöm. – mondtam neki, majd megcsókoltam. Igazából nem akarok hazamenni, annyira de annyira jó itt lenni kettesben. Nincs semmi olyan dolog ami végett izgulni kéne. Itt a problémák maguktól megoldódnak.

Egy helyre viszont még el kell mennem, meglátogatni Mattet. Már nem láttam őt, azóta mióta az autópályarendőrségnél dolgozom. Igaza volt, hiszen ő ajánlott be engem. Azt mondta hogy ez nekem való hely lesz, nem tévedett. Ha akkor nem fogadom meg a tanácsát akkor most talán nem ismerném Bent, és még mindig Robert mellett lennék. De ebbe még belegondolni is szörnyű. Matt viszont tényleg szörnyen hiányzik, hiszen ő volt apám helyett apám és megigértem neki hogyha itt vagyok Londonba meglátogatom.

- Ben mi lenne ha elmennénk Matthez? Biztosan örülne neki. – kérdeztem

- Rendben van. Te tudod hogy merre lakik? Vagy felhívod? – kérdezte Ben

- Már hívom is.. – válaszoltam. Két csöngésre fel is vette a telefont.

- Igen? Itt Matt Parker.

- Szia Vanessa vagyok. Az a helyzet hogy itt vagyunk Londonban, és ha otthon vagy meglátogatnák téged. Mit szólsz?

- Nessi derégen hallottam a hangodat. Persze otthon vagyok és gyertek nyugodtan. De várj... kivel is vagy?

- Majd meglátod, legyen meglepetés. Na szia, nemsokára ott vagyunk.

Kíváncsi vagyok Matt reakciójára,mikor meglát minket, ő soha nem kedvelte Robertet, de valahogy sikerült elfogadnia, viszont sokat veszekedtünk végette. Igy utólag bánom is hogy nem hallgattam rá.

                                                                              *

Fél óra múlva oda is értünk Matt lakásához.  Alig változott valami azóta mióta nem voltam itt. Még mindig ugyanolyan Matt kis agglegénylakása, mint volt.

- Szia Matt. – ugrottam a nyakába egyből ahogy kinyitotta az ajtót.

- Kicsi Ness, de hiányoztál. – ölelt át ő is. – Na és ki is van itt veled? – kérdezte.

- Szerintem nem kell bemutatnom titeket egymásnak. Ő itt Ben. – válaszoltam mosolyogva

- Hogy micsoda? Te és Ben? Ti együtt vagytok? Ez meg hogy? – tette fel sorban a kérdéseket. Ezen mind a kettőnknek nevetni kellett.

- Hát egyszerűen. – válaszolt Ben nevetve.

- Tudom, csak nem gondoltam volna. Na de akkor látom hogy jó döntés volt az autópályarendőrség, hiszen majd kicsattansz a boldogságtól. De várj, mi lett Robertel?

- Hát igen boldog is vagyok. És Robertel vége van, már egy ideje. Tudod történt egy pár dolog... – válaszoltam

- Őszintén szólva, én örülök hogy szakítottatok. Robert rossz ember volt... – mondta – Na de mióta is vagytok Londonban? – kérdezte

- Hát majdnem 2 hete. De ma megyünk haza az esti géppel.  – válaszoltam mosolyogva. – Egyébként még mindig semmi nyom anya gyilkosáról? – kérdeztem

- Csak annyit tudtunk meg, hogy egy nő volt. De más nyom nincs sajnos, de ha megtudok valamit értesítelek. Még mindig gőzerővel folyik a nyomozás. Tudod nagyon hiányzik anyukád, ő volt a legjobb társam, és persze a legjobb barátom is. – válaszolta.

- Mindannyiunknak hiányzik. – mondtam. – Na és amugy mikor jösz Los Angelesbe? – kérdeztem kíváncsian

- Hát talán a jövő hónapba. Még van egy kis dolgom itt, de majd meglátogatlak ígérem. – válaszolta

*

A délután gyorsan elment, olyan 4 óra körül visszaindultunk a hotelba, gyorsan összepakoltuk a cuccainkat, és elindultunk a reptér felé taxival. A repülőgépre még legalább egy órát kellett várni, addig beültünk egy közeli Starbucksba.

- Olyan furcsa lesz újra otthon. – mondta Ben

- Hát igen, de ha Sophi egy újjal is hozzád mer érni esküszöm hogy kinyírom. – válaszoltam komolyan. Ijesztő ahogyan nyomul Benre, de nemfogja tőlem elvenni azt garantálom.

- Nem kell féltékenynek lenned, tudod hogy csak téged szeretlek. – mondta Ben, majd egy puszit adott a homlokomra.

- Nem vagyok féltékeny. - válaszoltam nevetve

*

A repülőút gyorsan eltelt, hiszen majdnem az egészet végigaludtam. Ben ébresztett fel már mikor a leszáláshoz készülődtünk.

Összeszedtük a csomagjainkat és elindultunk kifelé, tényleg furcsa itthon lenni. A reptér előtt Semir és Emily vártak minket. Emilyt már múlt héten kiengedték a kórházból, már teljesen jól van.

- Na végre megjött az ifjú pár. – kiabálta Semir, amint meglátott minket.

- Sziasztok srácok. – szaladtamoda hozzájuk. – Hiányoztatok.

- Ti is nekünk. Na és milyen volt a kirándulás? – kérdezte Emily

- Egyszerűen fantasztikus, majd mesélek. – válaszoltam. – De most mást sem akarok mint hazamenni és lefeküdni egy kicsit. – mondtam nevetve. Tényleg nagyon elfáradtam, hazamegyek és szerintem holnap délig ki sem kelek az ágyból.

- Rendben hazaviszünk, Ben gondolom veled megy ugye? – kérdezte Emily.

- Hát, sajnos nem tudok, Semir mondta hogy be kell mennem az őrsre, de reggel érted megyek drágám oké? – kérdezte Ben

- Rendben Ben, hiányozni fogsz. – csókoltam meg.

- Ugyanmár gyerekek, menjetek szobára. – kiabálta Semir, ezen mindannyian elkezdtünk nevetni. Hihetetlen ez az ember, mindig megnevettet.

*

Amint hazaértem ledobtam a cuccaimat a kanapéra, és egyből a fürdőszobát vettem célba. Legalább fél órát áztattam magam, mikor valami zörgést hallottam kintről. Gyorsan magamra tekertem egy törölközőt, és kimentem az előszobába. Felkaptam egy vázát az egyik asztalkáról. Mostanában elég paranóniás vagyok. Halkan kiosontam az ebédlőbe de nem találtam ott senkit, viszont az ajtó nyitva volt és a bőröndöm leesett a kanapéról. Körülnéztem de senki nincs itt. Lehet hogy csak a huzat volt, mivel eléggé nagy szél lett kint, talán rosszul csuktam be az ajtót. Ez a gondolat egy kicsit lenyugtatott. Már hirtelen azt hittem hogy talán Robert jött be, de hiszen honnan tudná a lakcímemet meg hogy pont most vagyok itthon.

Gyorsan felöltöztem és elmentem aludni. Még Ben egyszer felhívott hogy minden renben e van. Hihetetlen hogy mennyire aranyos, ahogyan aggódik. Bár még nem is tudja hogy Robert újra itt van, és nem is szabad megtudnia.

Ahogyan befeküdtem az ágyba el is aludtam. Olyan 12 óra körül felriadtam, megint valami zörgést hallottam lentről.  Mintha valaki járkálna lent, lehet csak Ben akarja rámhozni a frászt, remélem így van. Felkaptam a köntösöm és a fegyverem , és halkan elindultam  lefelé. Benéztem a konyhába de nem volt ott senki sem, és a nappali is üres volt. De ekkor valami furcsa érzésem támadt, mintha valaki lenne mögöttem, lassan megfordultam. Igazam volt, ott állt előttem teljes életnagyságban az az ember, akivel soha többé nem szerettem volna találkozni. Kikapta a fegyvert a kezemből, és eldobta a szoba másik felébe...

- Régen láttalak Mrs. Hamilton... hiányoztál – mondta gonosz vigyorral az arcán.

- Robert... te meg mit keresel itt?