17.rész - Together

Hali :) Sikerült hamarabb megírnom a 17.részt :) Kérek mindenkit, aki olvassa, hogy komizzon és pipáljon, köszönöm !  Jó olvasást...
                                                                                                                   Viki :)

Vanessa szemszöge

- Szeretlek Vanessa Hamilton, mindennél jobban szeretlek.

- Ben, én… én nem tudom hogy mit…

- Semmit Ness, ne mondj semmit. – lépett hozzám közelebb, a szemembe nézett és az ajkait az én ajkaimra tapasztotta. Hirtelen mintha millió kis pillangó kelt volna életre a hasamban, ilyet még soha nem éreztem, azt hiszem ezt hívják szerelemnek. Szeretem őt, tényleg nagyon szeretem, de el kell innen mennem, tudom hogy ez önzőség, de nem akarom hogy bármi baja essen végettem, azt nem élném túl. Viszont ezek után nem tudom, hogy képes leszek e nélküle élni. Hiszen végre boldogok lehetnénk, mint egy rendes szerelmes pár, de nálunk ez lehet hogy soha nem így lesz. Mindig van valami, ami elront mindent. Ez esetben Robert, visszajött, és figyel engem. És nem szólhatok senkinek sem, mert annak csak rossz vége lenne...

- Ugye nem mész el? – kérdezte két csók között. Én akaratlanul is egy kósza könnycseppet engedtem lefolyni az arcomon, ezt Ben is észrevette, szomorúan nézett rám, és két keze közé vette az arcomat. Minden egyes érintésétől megremegtem, hihetetlen hogy valaki ilyen érzéseket váltson ki belőlem. Ahogyan a szemembe nézett Ben egyre jobban elkapott a sírás, már nem tudtam visszatartani.

- Ne, kérlek Ness maradj velem. Nem mehetsz el pont most. Elolvastam a leveled, és tudom hogy te is úgy érzel, ahogyan én irántad. Szóval kérlek maradj, hiszen boldogok lehetnénk együtt, csak maradj kérlek… - mondta, és talán igaza volt. De szerintem ő is ugyanígy cselekedne a helyemben.

- El kell mennem… nem maradhatok itt. Ben figyelj én is nagyon szeretlek, és épp ezért kell elmennem. Nem akarom hogy bármi bajod essen. – válaszoltam neki, erre ő megölelt, és a hajamba puszilt.

- Figyelj, nem lesz semmi baj. Nem kell félned, én megvédelek mindentől, hiszen mellettem vagy a legnagyobb biztonságban. – suttogta, nekem nem kellett ennél több egyből a nyakába ugrottam, és most én csókoltam. Olyan régóta vágyom már rá, de ezt magamnak is csak nemrégen mertem bevallani. Nem hittem volna, hogy ő is így érez irántam. Úgy gondolom hogy végre megtaláltam azt az embert aki szeret, és aki mellett önmagam lehetek, hiszen tudom hogy soha nem akarna megváltoztatni.

- Köszönöm Ben, köszönöm, hogy vagy nekem. – suttogtam neki, erre ő elmosolyodott, majd ismét puszit nyomott a homlokomra.

- Van egy ötletem. Elmegyünk Londonba, csak mi ketten. Na mit szólsz? – kérdezte. Nagyon meglepődtem, el akar velem jönni Londonba?

- Most komolyan? És mi lesz Emilyvel, meg Semirrel, hisz ő is csak most jött vissza? – kérdeztem

- Hát igen indulás előtt meglátogatjuk őket, és elköszönünk tőlük. Holnap pedig indulhatunk is. Szóval gyere még sok dolgunk van. – válaszolta. Én hirtelen azt sem tudtam hogy fiú-e vagyok, vagy lány a meglepődöttségtől. Még válaszolni sem tudtam, mert Ben azonnal maga után húzott. A korház felé vettük az irányt. Én ezt az egészet még mindig nem fogtam fel. Ha valaki húsz percel ezelőtt azt mondta volna, hogy az a pasi fog utánam jönni, akibe teljesen beleszerettem, és elhív Londonba magával - jól kinevettem volna. Persze még mindig rettenetesen félek Roberttől, de bízom benne hogy nem fog semmit sem csinálni, mert róla nem mondtam senkinek semmit sem. És az állt a fenyegető levélben, hogy ha elmondom valakinek, akkor áll bosszút…

- Egyébként honnan jött ez az ötlet, hogy Londonba megyünk?- kérdeztem kíváncsian.

- Hát, mivel oda akartál menni gondoltam elviszlek én. Úgyis jó lenne egy kicsit kettesben lenni. És ott legalább nyugodtan megtudunk mindent beszélni. Semmi stressz, ellenségek, bűnözők… csak te és én. Tetszik az ötlet drágám? – kérdezte, a ´drágám´ és a hasonló kifejezésekhez még hozzá kell szoknom. De azt hiszem menni fog.

-Igen, nagyon tetszik. Csak te, és én... – válaszoltam vigyorogva. Éppen megérkeztünk a kórházhoz. Ben kisegített a kocsiból, és megragadta a kezemet. Kéz a kézben mentünk be a hatalmas kórház épületébe. A liftben egy idős házaspár állt, mikor mi beszáltunk. Mosolyogva néztek egymásra mikor megláttak minket. Annyira aranyosak voltak, hogy több, mint nyolcvan évesen is kézenfogva sétálnak, és látni rajtuk hogy nagyon szeretik egymást.

- Látod Ness, mi is majd így fogunk kinézni ha már idősek leszünk. – mondta Ben komolyan. Ettől egy kicsit nevetnem kellett. Nagyon aranyos meg minden, de azért még nem kell ilyen messzire menni. Kitudja mi lesz...

- Szeretlek te majom. – mondtam neki, és egy puszit adtam a szájára. Már éppen Emily kórterme előtt voltunk. Benyitottunk az ajtón, hát... azok az arcok amiket Semir és Emily vágtak, mikor megláttak minket, megért volna egy misét. Mi elnevettük magunkat, de ők csak ugyanolyan döbbenten ültek az ágyon. Hirtelen egyszerre kezdték el kiabálni, hogy csókot. Ben nem tétovázott azonnal maga felé fordított, és egy finom csókot lehelt ajkaimra. Erre Emilyék egyből tapsolni, és ugrálni kezdtek, mint valami kisgyerekek.

- Na végre, azt hittem soha nem fogtok már észhez térni. – jött oda Semir.

- Hát látod, észhez tértünk. – mondtam neki nevetve.

- Egyébként csak jöttünk közölni, hogy holnap Londonba utazunk egy kis időre. – mondta Ben. Semiréknek pedig ismét előjött a döbbent arcuk.

- Várj, valami ügy végett mentek? Vagy csak egy kis kirándulás? – kérdezte Emily vigyorogva

- Csak kirándulunk egyet. – válaszoltam. Majd szorosabban kezdtem el szorítani Ben kezét. Mintha megéreztem volna, hogy Sophika fog belépni az ajtón, mert abban a pillanatban érkezett ide. Az az arckifejezése  minden pénzt megért, mikor meglátott minket kézen fogva, azt hittem ott helyben fog összeesni. Gondolom nem így tervezte a közös jövőjét Bennel. Nem akarok gonosz lenni, de tényleg örülök hogy nem jött neki össze a mesterkedése.

- Látom sikerült a terved ribanc. – mondta Sophi, majd azonnal megfordult és kirohant az ajtón. Nagyon tűrtőztetni kellett magam, hogy ne menjek neki. Ben párszor odasuttogta nekem, hogy nyugodjak meg, és talán ez segített lenyugodni egy kicsit. De ha nem lett volna itt a csajnak már egy szál haja sem lenne, abban biztos vagyok.

- Na mi azt hiszem megyünk. Majd telefonálunk Londonból, vigyázzatok magatokra. – köszönt el Ben Semiréktől. Kiléptünk az ajtón, de persze Semir utánunk kiabált.

- Aztán védekezzetek,még nem akarunk kicsi Vanessákat és kicsi Beneket. – kiabálta nevetve. Belőlünk is egyszerre tört ki a nevetés.

- Hát igen, Semir már csak ilyen. Hozzá kell szokni. – mondta Ben.

                                                                            *

Ben lakására mentünk, mivel én már útra készen voltam, már csak neki kellett elpakolnia, és ragaszkodott hozzá hogy ne haza menjek hanem hozzá. De mivel ő volt a sofőr, ezért nem is volt választási lehetőségem, úgysem haza vitt volna.

Elindultunk befelé, de az ajtó előtt Ben egyszercsak felkapott a kezébe, és úgy vitt be a házba. Egyenesen a szobájába vitt, majd lefektetett az ágyra.

- Szeretlek Mrs. Hamilton. – suttogta a fülembe, majd apró csókokat lehelt a nyakamra. Apró kis nyögések hagyták el a számat, majd Ben szemébe néztem, annyira imádom ezt a pasit.

- Én is szeretlek Mr. Jager. – suttogtam. Lassan elkezdte rólam lehámozni a felsőmet, persze közben végig csak csókolgatott. Végre úgy érzem hogy helyesen cselekszem, és nem fogom megbánni, hiszen tényleg szeretem őt.

Belekapaszkodtan Ben pulcsijába, és egy mozdulattal le rántottam róla, ezen elmosolyodtunk mind a ketten. Most ő következett... lassan kigombolta a nadrágomat, és lehúzta rólam, majd a szoba másik felébe dobta el. Annyira gyengéden bánt velem végig, féltett nehogy valami bajom essen. Nagyon aranyos volt tőle. Biztos vagyok benne hogy biztonságban vagyok a közelében, már nem is félek annyira Robertől sem.

                                                                  *

Gyönyörű éjszakát töltöttünk együtt. Reggel Ben meztelen mellkasán ébredtem fel. Imádom nézni mikor alszik. Gondoltam ezt a pillanatot meg kell örökítenem, felkaptam az ingjét és a telefonom után kutattam. Amint megtaláltam lassan visszalopóztam az ágyhoz, beállitottam a kamerát, de ekkor valaki megragadta a kezem, és maga mellé rántott.

- Jól áll neked az ingem, többször is felvehetnéd. – mondta Ben kacér mosollyal az arcán. Értettem hogy mire célzott evvel, így én is elmosolyodtam, majd hozzá bújtam.

- Te kis huncut, miket nem gondolsz. – válaszoltam mosolyogva, erre ő egy hirtelen ötlettől vezérelve csikizni kezdett, aminek az lett a vége, hogy a földön kötöttünk ki mind a ketten. És persze én kerültem alulra. Mikor már látta hogy a nevetéstől már – már alig kapok levegőt abbahagyta a csikizést. Majd hosszan megcsókolt, kezei lejebb vándoroltak, és elkezdte rólam az inget leszagattni.

- Az ing nélkül még jobban nézel ki. – mondta mosolyogva. Ezen én is elmosolyodtam.

- Ben nem akarok ünneprontó lenni, de lassan mennünk kéne. – suttogtam a fülébe, de hiába nem engedett felkelni. Csak erősebben szorított magához. – Ben kérlek két óra múlva indul a gépünk, netán elfelejtetted? – kérdeztem vigyorogva

- Na oké, elengedlek, de máskor nem szabadulsz ilyen könnyen szivi. – mondta, és még egy utolsó puszit nyomott a homlokomra.

                                                                              *

Egy óra múlva már a reptéren voltunk. Még beugrottunk Emilyhez elköszönni, és megnézni hogy jól van-e. Úgy láttuk nagyon jól elszórakozik Harryvel, elég jóban lettek. Harry aranyos srác, szerintem nagyon helyesek lennének együtt, de majd meglátjuk mi lesz.

Bejelentkeztünk a reptéren, majd mikor a csomagjainkat is elintéztük, beültünk egy kávézóba. Gyorsan elment az idő fél óra múlva már a gépen ültünk. El sem hiszem hogy itt vagyunk ketten. Ha tegnap nem jött volna utánam valószinűleg már Londonban lettem volna, de egyedül. És most biztosan egy doboz fagyi mellett sírtam volna, egy romantikus film közbe. De nem így történt. Itt vagyunk kettesben, és London felé tartunk. Azt hiszem most tényleg a világ legboldogabb emberének érzem magam. Vigyázz London nemsokára ott vagyunk...

Robert szemszöge

Nem hiszem el, annak a kis ribancnak minden sikerül? Akkoris tönkre fogom tenni,megbánja még azt amit velem tett. Már lassan fél éve annak hogy menekülök, de megfogadtam hogy bosszút álok. Nem fogom hagyni hogy boldog legyen avval a kis zsaruval. Tönkre teszem őket, úgy ahogyan ők tettek tönkre engem. Már majdnem sikerült a tervem, de pont most kellett nekik összejönni. De garantálom hogy nem maradnak együtt sokáig...Megvannak a módszereim...

- Ide figyelj, szét kell szakítanod őket. Élvezzék még ezt akis Londoni kiruccanást, de utána bekeményítünk. Amint hazajöttek, közbe kell lépned. Érd el azt, hogy szakítsanak... – mondtam a beépített emberemnek. Hála neki mindig tudom hogy mi történik Vanessával. A tűzben már majdnem sikerült kinyírnom őt, de jött a kis zsaruja és megmentette. De többé nem tudja őt megvédeni...

16.rész - Run away...

Hali :) Meghoztam a 16.részt. Remélem kapok egy pár pipát, vagy pár véleményt,mert most nagyon kíváncsi vagyok tényleg a ti véleményetekre is. Szóval kérlek titeket komizzatok, és lépjetek be fb csoportba :* Köszönöm :)                             
                                                                                                                                                      Viki :)

17.rész – Run away…

Ben szemszöge

-Semir te mit keresel itt? – kérdeztem teljesen ledöbbenve. Hiszen 2 éve mikor elment nem volt arról szó, hogy visszatér. Azért ment el Németországba, mivel ott ismerkedett meg egy bevetés során Andreával. És 1 év után elhatározta, hogy kiköltözik.  Remélem nem azért jött vissza,mert megromlott a kapcsolatuk esetleg. Emily is meglepődve ült fel az ágyon.

- Szia társam, régen találkoztunk. – jött felém Semir. – De mondd csak miért egy korházba kellett utánad jönnöm? Mi történt ? – kérdezte meglepetten, majd Emilyre pillantott…

- Semir örülök, hogy látlak  végre. De mit keresel te újra Los Angelesben? Úgy tudtam, hogy egy ideig nem térsz ide vissza. Ugye nincs valami gond társam? – kérdeztem tőle. Még mindig le voltam döbbenve , egyáltalán nem számítottam rá. De nagyon örülök, hogy végre újra találkozhatunk. Azt hiszem sok mindent meg kell beszélnem vele.

- Nem nincs semmi gond. De van egy jó hírem, áthelyeztek Los Angelesbe. Szóval újra itt fogok dolgozni. Persze Andreáék is itt vannak. – válaszolta. Nem hittem a fülemnek, már tényleg nagyon hiányzott a kis török. Nagyon örülök neki, hogy ide helyezték őt át. - Na de most ti meséljetek mi történt? És ki ez a szép hölgy, bemutatnál neki?  - kérdezte, majd Vanessára mutatott. Ness csak mosolygott, mára már ő is elég jó színben volt. Tegnap eléggé rosszul nézett ki este. És végre Emily is rendben van,az orvosok azt mondták, hogy két három nap múlva haza is mehet. Nem fogom a történtekről kérdezni, mivel nem akarom, hogy még rosszabbul érezze magát, majd beszél róla ha úgy érzi. Igy is nagyon nehéz lesz neki túltenni magát a történteken…

- Majd elmondom később, hogy mit történt, de gondolom nagyjából már tudod a dolgokat. És a szép hölgy pedig Vanessa Hamilton, az új társam.  Ness ő pedig Semir Gerkhan, már meséltem róla. – Ness egyből odajött és két puszit nyomott Semir arcára. Semir gondolom egyből találgatni kezdett, hiszen régen egyből megszereztem az ilyen szép lányokat. De ez a helyzet most más, Ness egy olyan lány, akivel eltudnám képzelni az életemet.

- Ó igen? A társad? – kérdezte Semir kacér vigyorral az arcán.

- Igen Semir, a társam. – válaszoltam komolyan. Ness az ágyhoz ment felkapta a ruháit, és elszaladt a fürdőbe átöltözni. Miután kiment Semir egyből letámadott.

- Tetszik mi? Volt már köztetek valami? El nem hiszem, hogy csak simán társak vagytok. – mondta

- Hát én sem hiszem Ben hogy csak barátként tekintesz rá. – mondta Emily is. Na, remek összeszövetkeznek ellenem.

- Igen tetszik, nagyon is szeretem, de ő nem így érez biztosan. – válaszoltam, majd leültem az ágyra, és lehajtottam a fejemet.

- Hát Ben te tényleg belezúgtál. De miért nem mondod el neki? Igy csak magaddal cseszel ki… És ha talál valaki mást magának? – jött oda hozzám Semir, és megveregette a vállamat.

- Nem Semir ő más, nem olyan, mint a többi lány. Sok mindenen ment keresztül. És szerintem nem akarna belemenni egy új kapcsolatba, hiszen nem régen mentek szét a volt barátjával, aki mellesleg összeverte őt. Ja és a volt barátja Robert Parker volt. – válaszoltam, Semir döbbent arccal hallgatott végig.

- Hogy kicsoda? Az a Robert Parker? Legalább elkaptátok a disznót? – kérdezte. Bár azt mondhattam volna neki, hogy igen. De sajnos nem, és félek, hogy bármikor visszatérhet. És akkor senkit sem fog kímélni, főleg nem Vanessát.

- Elszökött… körözzük őt, de eddig semmi… mintha a föld nyelte volna el. – válaszoltam. Ness lépett be az ajtón. Furcsa fejjel nézett körbe rajtunk. Lehet, hogy leesett neki, hogy róla beszéltünk. De megcsörrent a telefonja, és azonnal kiszaladt. Amint visszatért idegesen pakolta el a dolgait, egy szót sem szólt, csak elment. Kirohant az ajtón és vissza sem nézett. Fogalmam sincs mit ütött belé, vagy hogy ki írhatott neki vagy hívhatta hogy ennyire felhúzta magát.

- Ness, várj! Mi történt? – szaladtam utána. Egy percre megállt, és rám nézett. Szemei pirosak voltak a sírástól.

- Kérlek Ben had menjek…egyedül szeretnék lenni.

Fogalmam sincs mi üthetett belé, előbb még semmi baja nem volt. De nem fogok erőszakoskodni, ha nem akar róla beszélni, akkor békén hagyom. Bár legszívesebben karjaim közé zárnám és soha nem engedném el. Megvédeném mindentől.

- Beszélned kell vele Ben. Látom rajtad hogy majd megőrülsz érte, bár nem ismerem őt, de szerintem ugyanígy érez. – mondta Semir

- Mégis honnan szeded? Szerintem egyáltalán nem így van. – válaszoltam

- De igenis így van. Még csak két órája vagyok itt, de már látom, hogy csak úgy izzik köztetek a levegő. És akárhányszor hozzászólsz, vagy csak ránézel mindjárt zavarba jön. Szóval ma beszélsz vele, és bevallod neki mit érzel, ha nem akkor én mondom el neki, hogy milyen hülye vagy és nem mered elmondani. Szerintem jobban örülne annak, ha te mondanád el. – Igaza van Semirnek. El kell mondanom, nem húzhatjuk ezt az egészet a végtelenségig. És ismerem Semirt képes lenne elmenni hozzá, és elmondani neki.

- Igazad van, ma elmegyek hozzá és elmondok neki mindent. – válaszoltam

- Na, végre, ez kellett neked hogy hazajöjjek ugye? Végre megvilágosodtál barátom. – mondta Semir nevetve. Ezen én is elnevettem magam. Hát igen… nagyon jó haverok vagyunk Semirrel, és lehet hogy tényleg csak az ő ösztönzése hiányzott…

- Örülök hogy visszajöttél Semir. –mosolyogtam

Vanessa szemszöge

Szerintem gondoltad, hogy megtalállak, de azt hittem sikerül veled végeznem még a házban, és bent égsz. De így még talán szórakoztatóbb lesz… Tönkreteszlek Hamilton arra mérget vehetsz…  Szerintem nem kell ideírnom hogy ki voltam, okos lány vagy rájössz te magadtól is. De még valami, ha szólni mersz valakinek végzek mindenkivel, akit szeretsz, a drágalátos szerelmeddel fogom kezdeni, Bennel… szóval el ne járjon a szád,mert nem csak te szívod meg…

A szavak olvasása közben könnyek gyűltek a szemembe. Nem hiszem el hogy Robert újra itt van. Félek tőle… igen, nagyon félek tőle, mert tudom, hogy bármire képes. És nem magamat féltem, hanem mindenki mást magam körül. Főleg Bent, hiszen Robert tudja, hogy szeretem, és evvel okozna a legnagyobb fájdalmat ha valami történne vele. És tudom, hogy nem fog leállni.

Megfogtam a dolgaimat és kiszaladtam… minél messzebbre akartam kerülni mindenkitől. Ben persze próbált utánam jönni, de elküldtem. Elég volt neki most az Emilys ügy is, és egyébként sem mondanám meg neki, annál nekem többet ér az ő élete. Nem hiszem el, miért nem jár nekünk egy kis boldogság? Miért kell mindig szenvednem? Mikor már épp minden rendeződne, mindig történik valami. Kezdem azt hinni, hogy nekem nem jár egy cseppnyi boldogság sem. Miért nem lehet visszamenni az időbe? Újra kislány akarok lenni, kislány, akinek nem voltak ilyen problémái. Szerelem? Akkor még azt hittem nem is létezik olyan. Anya sokszor mesélt pedig róla, és még mindig tisztán emlékszem a szavaira. Azt mondta, hogy csodálatos érzés, és onnan tudom hogy szerelmes vagyok ha pillangók repdesni kezdenek a hasamban, és ha a fiú közelében vagyok alig tudok megállni a lábamon, és másra sem tudok gondolni csakis rá. Anyának igaza volt, pedig akkor még kinevettem, nem hittem el hogy ez megtörténhet valaha is. De megtörtént…

Olyan helyre mentem, ahol senki sem talál rám. Egy olyan helyre, ahol együtt lehetek anyával, úgy mint régen. Kimentem hozzá a temetőbe, a szokásos kis kopott padra ültem le, ami a sírja mellett van. És csak beszéltem, és beszéltem. Kiadtam magamból mindent. Lehet hogy őrültség hogy már majdnem hogy 9 éve elment, és én még mindig nem tettem túl magam rajta, de nem megy…sokszor még mindig azt hiszem hogy ez egy szörnyű rémálom…

- Anya, tudom hogy hallasz, azt kívánom bárcsak láthatnálak téged, akár egy pillanatig is. Nem tudom mihez kezdjek. Félek, hogy el fogom veszíteni őt… Segíts kérlek. –suttogtam. A szél egyre erősebben kezdett el fújni, és hirtelen olyan érzésem támadt mintha valaki megfogta volna a vállamat. Nem hittem soha az ilyen szellemes dolgokban, de azt hiszem anya tudtomra akarja adni, hogy itt van velem…

Rájöttem arra, hogy mit kell tennem, el kell tűnnöm innen. Elmegyek minél messzebbre annál jobb lesz. Azt hiszem London lesz a megfelelő hely. Hiányozni fog mindenki főleg Ben, de biztos vagyok benne, hogy túlteszi magát a történteken. A búcsúzkodás sajnos nem az én típusom szóval úgy érzem jobb, ha nem tudnak erről az egészről, már csak az után miután elmentem.

Miután hazaértem azonnal nekifogtam a pakolásnak. Lehet hogy gyáva vagyok és nem merek szembeszállni Robertel, de azt mondják jobb félni mint megijedni.

Előkaptam a bőröndömet az ágy alól és elkezdtem beledobálni a dolgaimat. Minél hamarabb el akarok innen menni, akár ma este. Le is foglaltam egy jegyet a 6 órás járatra. Szóval még van bő egy órám az indulásig. Addig elpakolok és felhívom a főnököt, és értesítem a felmondásomról.

Viszonylag hamar elpakoltam a dolgaimat, így úgy döntöttem, hogy nem telefonon közlöm a főnökkel a hírt, hanem személyesen, úgy is le kell adnom a kocsit.

Beléptem az ajtón és az irodája felé vettem az irányt.

- Á jó estét, hogy-hogy ilyenkor jön be? – kérdezte

- Főnök az a helyzet, hogy én… én felmondok. És elköltözöm Londonba még ma.

- Hogy micsoda? Erről tud valaki egyáltalán? Mégis miért döntött így? – kérdezte kiváncsian. Nagyon meg volt lepődve,

- Nem, nem tud senki róla, de kérem, ne szóljon senkinek. Nem akarom, hogy utánam jöjjenek. – válaszoltam, és letettem a kocsi kulcsot az asztalára. Átnyújtottam neki a fegyveremet, és az igazolványomat is, majd elhagytam az irodát. Kifelé menet még utoljára körül néztem idebent. Úgy érzem ennél jobb helyet soha nem fogok találni magamnak. Nagyon fog hiányozni mindenki. De idővel minden jobb lesz. Talán még egyszer visszatérek. Mindenesetre hagytam egy levelet Bennek a lakásán. Nem bírtam tőle elbúcsúzni, de így talán kevésbé fog rám haragudni, ha ezt elolvassa. Mindent bevallottam neki abba a levélbe, persze a távozásom pontos okát nem írtam le.

Miután búcsút vettem mindentől, beültem a taxiba és elindultunk a reptérre. Az utolsó fél órámat töltöm itt Los Angelesbe…

Ben szemszöge

Elindultam hazafelé a kórházból, úgy gondoltam a nagy vallomás előtt még hazaugrom. Útközben megálltam egy virágüzletben és vettem egy csokor gyönyörű vörös rózsát, hiszen életem egyik eddigi legnagyobb vallomására készülök nem állíthatok be üres kézzel…

Amint hazaértem egy kis fehér borítékot találtam a földön. Ez fura… miért nem a postaládába teszik bele. Azonnal felkaptam. Nem volt rajta a feladó neve. Furcsa volt… kinyitottam és elkezdtem olvasni

Kedves Ben,

Amikor ezt a levelet olvasod én már nem leszek Los Angelesbe. Bocsánatkéréssel tartozom, amiért nem köszöntem el tőled, de egyszerűen nem tudtam volna a szemedbe nézni, és azt mondani, hogy most elmegyek, és talán többet nem találkozunk. Tudom, hogy ez most nagyon rosszul esik,és hidd el sajnálom, nagyon sajnálom, de így lesz jó mind kettőnknek. Emlékszem az elején nagyon utáltalak téged, legszívesebben kinyírtalak volna… de aztán minden megváltozott. Megmentettél, és barátok lettünk… Igen az elején tényleg csak barátok voltunk. De aztán ez megváltozott… részemről legalábbis. Beléd szerettem Ben. Mindennél jobban megszerettelek. Azt hittem egyszer még talán együtt lehetünk, de persze a sors közbeszólt. Sajnos nem mondhatom el azt hogy miért kell elmennem, de ez volt a megfelelő döntés. De jobb lesz ez így hidd el. Lehet hogy te most úgy olvasod ezt a levelet mintha egy barátot búcsúzna el tőled, de én attól az embertől búcsúzok el akit a világon tényleg mindennél jobban szeretek. Remélem minden rendben lesz veled, és talán még egyszer összefutunk valahol… Szeretlek mindörökre

                                                                                                                                  Vanessa xx

A sorok olvasása közben teljesen kikészültem. Szóval tényleg igaz, szeretett… szeretett, de elment. Talán többet nem is találkozunk. Nem engedhetem el…utána megyek, megállítom őt.. Remélem még nem késő.

Azonnal beültem a kocsiba és gyorsan a reptérre igyekeztem. Útközben felhívtam a főnököt, aki először nem akart semmit sem mondani, de utána feladta, és elmondta hogy Ness Londonba tart. Körülbelül 15 percem van a gép indulásáig. Addig meg kell találnom…

Amint beértem a reptérre mindjárt keresni kezdtem Vanessát. Sehol nem találtam… Lehet elkéstem volna? Már kezdtem feladni a keresést, mikor megláttam őt éppen felszállni készült a gépre.

- Ness állj meg kérlek. – kiabáltam neki. Lassan megfordult, és döbbentem nézett rám

- Ben? Te mit keresel itt? Hogy-hogy utánam jöttél? – kérdezte. Lassan odamentem hozzá és megöleltem őt. Eddig mindig megzavart valaki, mikor éppen el akartam mondani neki, amit szerettem volna, de ez most nem fog előfordulni.

- Szeretlek Vanessa Hamilton, mindennél jobban szeretlek.

               

15.rész- Surprise

Hali! Hát sikerült meghoznom a 15.részt is :) Remélem egy kicsit azért tetszeni fog :D Na nem is húzom tovább az időt jó olvasást :P
                                                                                                                           Viki :)

Ben szemszöge

-Emily, nem halhatsz meg, túl kell élned. Mindjárt jönnek a mentősök addig tarts ki, kérlek. – suttogtam neki. Nem halhat meg, az nem lehet. Túl kell élnie. Ő a kishúgom, és nem akarom elveszíteni. Szorítottam a kezét ahogyan csak bírtam, nem engedtem el. Istenem, ha 1 órával hamarabb érünk ide, mindez talán nem történt volna meg. Miért akarják tőlem elvenni, azokat akiket szeretek? Miért?

- Hol vannak már a mentő? – kiabáltam. Ebben a percben egy szirénázó mentőautó érkezett a ház elé. Azonnal két orvos rohant be az ajtón, és Emily felé vették az irányt. Azonnal vizsgálni kezdték őt. Hosszú- hosszú percekig nem szólaltak hozzánk , csak olyan furcsa orvosi nyelvel beszéltek egymással. De annyit tudtam hogy valami gond van...érzem, hogy valami baj lesz...

- Nos, a Mrs. Jäger valószínűleg öngyilkossági kísérletet követett el. Sajnálom, de rengeteg vért veszített, vérátömlesztésre van szüksége azonnal, különben… - mondta az orvos

- Különben? Különben mi lesz? – kérdeztem  idegesen

- Ha nem kap vért meghal… De mi mindent meg fogunk tenni annak érdekében hogy ez ne következzen be. – mondta.

- Szóval evvel azt akarja mondani, hogy ha nincs vér akkor… akkor Emily meghal? – kérdeztem.

- Igen… De most azonnal kórházba szállítjuk, és ott el is végezzük a műtétet, minden perc számít. – válaszolt az orvos,és már el is indult a mentőautó felé, ahová Emilyt már be is tették. Mi autóval mentünk utánuk, miután Richard holt testét elvitték. Megérdemelte ez a bolond, hogy meghalt… Vanessa lelőtte, de nem tehetett mást, ha nem lőtt volna akkor már ő sem élne. Az elmúlt napokban szörnyen viselkedtem vele, de ő még így is velem van… mindig itt van mellettem, bármi történjék is.

                                                                                        *

A kórházba érve azonnal elvezettek minket a műtő elé, ahol Emilyt műtötték. Muszáj sikerülnie, soha nem bocsátom meg magamnak , ha meghal. Ő az én kishúgom meg kellett volna védenem mindentől, nem lett volna szabad ilyen veszélybe sodornom. Gratulálok Ben, ezt jól elintézted…

Már egy óra eltelt legalább, de még mindig semmi. Vanessa hiába próbál nyugtatni,hogy minden rendben lesz. Még mindig úgy érzem, hogy majd szétrobbanok. Ez a mocsok annyira kikészítette, hogy öngyilkos akart lenni…Végig kellett neki szenvedni két hetet, két hétig minden nap látnia kellett azt,hogy hogy szenvednek körülötte az emberek. Teljesen tönkretette őt Richard. És ő ezt pontosan így tervezte el.

Pár perc múlva Sophi közeledett felénk. Remek még ő is idejön, remélem semmit sem mondott a köztünk történtekről, bár eddig nem is volt rá alkalma, hiszen, azóta nem beszéltek Vanessával. Komolyan, hogyan lehettem ennyire idióta? Hiszen abszolút nem is szeretem. Azt a nőt, akiért pedig bármit odaadnék eltaszítom magamtól… Pedig tényleg szeretem, akár az életemet is odaadnám érte. Régen talán olyan voltam, hogy összejöttem bárkivel, és erre nem is vagyok büszke…egyáltalán nem…

- Ó, Ben drágám,  hallottam a szörnyű hírt… Ugye jól vagy? Hidd el nem lesz semmi baj. – jött oda hozzám Sophi, és megcsókolt (?). Na most nagyon meglepődtem, és Ness pedig itt van,és ezt az egészet végignézte…

Vanessa szemszöge

Szörnyű Bent ennyire összetörve látni, igaz hogy az utóbbi két hétben tényleg nem voltunk együtt sokat, de én mindig mellette vagyok. És úgy érzem, hogy a tűzeset óta valami megváltozott. Én már nem csak barátként tekintek rá. Azelőtt simán lehülyéztem azt, aki azt mondta hogy fiú és lány között nincs barátság…de most, most pontosan ilyen helyzetbe kerültem. A barátság átváltozott egy egészen más érzéssé. Beleszerettem. Igen… bátran kimondhatom, hogy beleszerettem. Nem hittem volna, hogy ez megfog velem történni, de megtörtént. Esküszöm ha valaki két hónapja azt mondja hogy én nem Robertel fogom leélni az életemet, akkor jól kinevetem. Akkor még minden más volt…Nem láttam azt hogy Robert ki is valójában. Nem tudtam milyen érzés teljes szívemből szeretni valakit, és nem is hittem volna hogy valaha tudni is fogom. Viszont valamit senkinek sem mondtam el, nem akartam evvel idegesíteni még jobban a többieket, de a házban a tűz előtt nem Richard ütött le. Tisztán emlékszem arra az emberre, akit soha többé nem szerettem volna látni. Robertre ,ahogyan gúnyosan rám mosolygott. Megígérte hogy visszajön értem, és úgy látom be is tartsa. De lehet hogy csak rám akart ijeszteni, hisz azóta nem jelentkezett… így nem is tulajdonítok neki különösebb figyelmet. Viszont abban biztos vagyok, hogy Ben titkol előlem valamit. Egyik napról a másikra megváltozott, egészen máshogyan viselkedik velem. Persze az is rájátszott az egészre hogy Emily eltűnt, de biztos vagyok abban hogy más is van a dologban…

Éppen visszamentem a műtő elé, mikor megláttam Sophit, ahogyan megcsókolja Bent (?). Ebben a percben egy világ dőlt össze bennem, szóval ezt titkolta volna? Összejöttek volna? Nem én nem hiszem, az nagy szemétség lenne hogy összejön egy lánnyal míg a testvére fogságban van… De akkor mi más lett volna ez a csók? Amint Sophi elhajolt felőle, Ben egyből felém vette az irányt…

- Figyelj Ness … ez nem az aminek látszik – mondta. Bár igazából, nem tudom miért magyarázkodik, hiszen azt csinál amit akar nem vagyunk egy pár…

- Ne Ben tőlem azt csináltok, amit akartok, engem nem érdekel. Felnőttek vagytok a ti dolgotok. – mondtam. Bárhogyan is fájt ez volt az igazság.

- De… de én… - dadogta

- Igen Ben? Mi van veled? – kérdeztem

- Én téged… - dadogta tovább, de az orvos félbeszakított…

- Önök Emily Jäger hozzátartozói? – kérdezte komolyan

- Igen, én vagyok miért mi történt? Valami baj van? – kérdezte Ben idegesen.

- Egy kis komplikáció adódott, és sürgősen még több vérre van még szükségünk, de sajnos már nincs a korháznak abból a vérből, ami neki kell, és mire az új szállítmány mire megérkezik már késő lesz… Megnéztük az Ön vércsoportját,de sajnos nem egyezik. A kisasszonynak A+ vércsoportja van magának pedig B+ , és az nem felel meg. – mondta az orvos. Szóval ez azt jelentette hogy nincs esély Emily megmentésére. Benre néztem, akit teljesen lesokkolt a hír. És persze az is hogy nem tudott segíteni a testvérén… de ekkor eszembe jutott valami.

- Doktor Úr, talán én segíthetek! – mondtam – Az én vérem 0- , szóval én adhatok neki vért.

- Rendben Mrs. Hamilton kövessen, ha gondolja Mr. Jager is bejöhet magával, hiszen csak a vizsgálóba megyünk nem a műtőbe… - hangzottak el a szavak az orvos szájából. Nagyon örülök, hogy segíteni tudok, de remélem már több komplikáció nem fog előfordulni. Láttam Benen mennyire megörült, mikor megtudta mégis van remény. És Emily már nekem is olyan mintha a húgom lenne, és bármit meg tennék érte, nem hagyom hogy baja essen.

Elindultam az orvos után, de Ben visszahúzott.

- Ness figyelj, én nagyon sajnálom hogy úgy viselkedtem veled, de nagyon hálás vagyok hogy segítesz Emilyn. Nem tudom hogy hogyan köszönjem meg neked. Viszont én is bemegyek veled, ha nem gond. Nem akarlak egyedül hagyni. – mondta, közben egész végig a szemembe nézett. Nem kellett sok ahhoz hogy megcsókoljam azonnal. Bárcsak tudná, hogy én tényleg mindig minden körülmények között vele leszek, de ő biztosan nem így érez, hiszen akkor nem kavart volna Sophikával…

- Ben nem kell megköszönni. Bármit megteszek azért hogy Emily jobban legyen, de ezt te is tudod. Na gyere menjünk. – fogtam meg a kezét, és magam után húztam.

A rendelőbe már minden elő volt készítve. Tudatták velem hogy éjszakára engem is bent tartanak megfigyelésre, mivel véradás után könnyen rosszul lehet én is. De így is úgy is bent maradtunk volna éjjel szóval mind egy. Az orvos azonnal el kezdte a vérvételt. Mikor belém szúrta a tű hegyét egy kicsit felszisszentem, mivel nem nagyon bírtam a vérvételek soha. Emlékszem kiskoromban mindig összeestem. Az orvos egy kisebb csövet vezetett a kezembe, és hozzákötötte egy kis tasakhoz. Igy már csak várnunk kellett hogy a kis tasak megteljen. A doki azt mondta hogy körülbelül negyed óra. Addig ő ki is ment, és magunkra hagyott minket. Ben azonnal oda jött hozzám és megszorította a másik kezemet.

- Jól vagy? – kérdezte halkan.

- Igen, minden rendben van. Figyelj Ben, ezért viselkedtél velem olyan furcsán? Sophi végett ugye? – kérdeztem. Láthatólag nagyon meglepte a kérdésem. Pár percig csak gondolkodott a válaszon…

- Nem akartam hogy megtudd, ez egy nagy hiba volt. Nem lett volna szabad megtörténnie.  Tudod azt hittem téged is elveszítelek, szörnyű érzés volt.  –mondta, nekem pedig egyre pirosabb lett az arcom. Miért mond ilyeneket, ha csak barátként tekint rám? Vagy talán mégsem? Lehet hogy ő is többet érez? De felesleges lenne a barátságunkat ezért elrontani, hiszen kitudja hogy meddig lennénk együtt…és utána már nem lenne köztünk minden a régi.

Pár perc múlva vissza jött az orvos és kivette a csövet a kezemből. Úgy látszik hogy ennyi vér elég lesz. Utána átvittek egy kórterembe. Ben még mindig mellettem volt, egy percig sem hagyott magamra. Amint a szobába értünk lassan kezdett elnyomni az álom, de ébren kellett maradnom. Tudni akarom hogy mi lett Emilyvel.

- Ness aludj csak, ha valami történik felkeltelek. – mondta Ben

- Nem, fent maradok, úgysem tudnék így aludni. – válaszoltam. – Sophi már elment? – kérdeztem, de végszóra éppen betipegett a szobába. Remek tényleg már csak ő hiányzott…

- Ó Istenem drágám, annyira kedves tőled, hogy ezt csinálod Emilyért. Igazi angyal vagy. Segíthetek neked valamiben. Esetleg míg kórházban vagy beugrom a helyedre ha gondolod. – nyávogta. Na nekem betelt a pohár… még hogy a helyemről is ki akar túrni…ezt nem hiszem el.

- Na ide figyelj, én tudom hogy téged cseppet sem érdekel az hogy velem mi van vagy akár hogy Emilyvel mi van. Mikor fejezed be végre ezt az álszent viselkedést mond csak? Még a vak is látja hogy Benre hajtasz… Vedd már észre magad, túl átlátszó az amit művelsz..- kiabáltam neki. 

Ben szemszöge

Vanessa nagyon kiborult, viszont értelmetlennek tartom ezt az egészet, hiszen Sophi semmi rosszat  nem mondott. Talán féltékeny lenne?

- Kisanyám talán féltékeny vagy rám? – szólt vissza Sophi. Ness rám nézett, avval a gyönyörű barna szemeivel,majd lehajtotta a fejét.

- Tudod engem abszolút nem érdekel mi van köztetek… Hiszen mi csak barátok vagyunk. Én csak arra kérlek hogy hagyd abba ezt a viselkedést, mert már nagyon az agyamra mész vele. – válaszolt neki Ness.

- Na jó lányok, hagyjátok abba a veszekedést. Itt most Emily a  fontos, ezt majd később elintézitek. – álltam közéjük, még mielőtt verekedni kezdtek volna.

- Igazad van Ben. – válaszolt Sophi. Erre Ness csak megrázta a fejét. Komolyan nagyon furcsán viselkedik. És a tűzeset óta mintha ő is titkolna valamit. Észrevettem, hogy Robert felől kérdezgetett több kollégától is. Lehet hogy felbukkant, csak nem szólt róla? Ki kell derítenem,mert ha ez az ember visszajött, akkor bosszút fog állni a történteken. És akár egy újabb szörnyűség történhet.  De ebbe belegondolni sem merek. Remélem nincs igazam.

Negyed óra múlva benyitott az orvos. Az arcáról nem tudtam leolvasni  semmit sem.

- Minden rendben van? Hol van Emily? – kérdeztem idegesen.

- Emily jól van, sikerült a műtét. Rendbe fog jönni, egy pár nap és haza is mehet. – mondta az orvos mosolyogva, majd kiment. Pár perc múlva Emilyt tolták be a szobába, még nem tért magához, gondolom az altató végett. De az orvos szerint bármelyik percben magához térhet.

                                                                               *

Reggel arra ébredtem fel, hogy valaki bejön a szobába. Egy göndör hajú fiú, egy csokor virágot tett le Emily asztalkájára. Miért nem tudok arról, hogy kicsoda ez a gyerek? Talán Emily barátja lenne?

- Te meg ki vagy? – kérdeztem . Nagyon megijedt, mert egy nagyot ugrott mielőtt válaszolhatott volna. Gondolom nem vette észre, hogy itt vagyok én is.

- Őőő én Harry vagyok. Emilyvel az eltűnése előtt találkoztunk, és mikor megtudtam, hogy elrabolták…Először nem hittem el… hiszen ki akarna ártani neki. De nyomon követtem az eseményeket,és amint megtudtam, hogy ide hozták be, úgy gondoltam, hogy meglátogatom. íbár lehet hogy ő már nem is emlékszik rám…

- Áá, szóval tetszik neked a húgom. Figyelj, én nem fogok beleszólni ez a kettőtök dolga, de hogy ha összetöröd a szívét…én az arcodat fogom összetörni. Remélem világos voltam. – mondtam neki,komolyan is gondolom. Nem szeretném, ha bárki is fájdalmat okozna neki.

- Igenis Uram. – válaszolta, majd a kezét a fejéhez tette, mint a katonák szokták. Eléggé szórakoztató volt.

- Helyes, egyébként Ben vagyok a testvére, de erre gondolom már rájöttél. És még valami vigyázz rá kérlek. – mondtam neki. Ebben a percben ébredezni kezdett Emily. Egyből Harryn akadt meg a szeme, nagy meglepettséget olvastam le az arcáról.

- Ő meg mit keres itt? – mutatott az ágyánál álldogáló fiúra.

- Én csak… gondoltam meglátogatlak. Tudom mi történt veled, és nagyon sajnálom. – mondta neki Harry

- Szóval sikerült kiszabadítani, és élek… ezt komolyan nem hiszem el. Azt hittem…. hogy többet nem fogok egyikőtökkel sem találkozni… én annyira boldog vagyok. Köszönöm. És Richard ugye elkaptátok? – kérdezte könnyes szemekkel.

- Meghalt… Richard halott Emily. – válaszolta neki Ness. Egyből odaszaladt őt megölelni. Remélem most már vége lesz minden szörnyűségnek, és végre visszatérhet minden a normális kerékvágásba.

Pár perc múlva valaki belépett az ajtón … valaki, akire a legkevésbé sem számítottam. Nagyon ledöbbentem…

- Semir, te mit keresel itt? 

14.rész - Mistakes

Hát sziasztok :) Meghoztam a kövi rész is. Nem lett olyan jó, de azért remélem tetszeni fog. Szerintem kicsit unalmas lett :D De majd ti eldöntitek :)  Jó olvasást :)
                                                                                                                   Viki :)



Emily szemszöge

Mégis mit ért az alatt hogy kivégzem magamat? Arra nem kerülhet sor, hiszen meg fognak találni, biztosan megtalálnak. Vagy talán mégsem? Lehet hogy ez a lyuk lesz a sírom? De nem , nem adom meg Richardak azt az örömöt, hogy lásson meghalni, azért is várni fogok arra  hogy valaki kiszabadítson. Még ha nincs is rá sok esély, de én várni fogok. Nem adom fel. Szemeimből egyre szaporábban kezdtek potyogni a könnycseppek, ahogyan a televízió képernyőjét bámultam. Rettenetes érzés volt a bátyámat ennyire összetörtnek látni. Hiszen nem csak engem veszített el, hanem a szerelmét is. Igen…biztos vagyok benne, hogy nagyon szerette Vanessát,  hiszen ha nem így lenne biztosan nem viselné ilyen nehezen az elvesztését. Miattam nem lehetnek boldogok együtt… ha akkor este hallgatok Benre, és nem játszom el a csali szerepét, akkor nem történne meg most mindez. Talán nem is kell kivégeznem magam, talán nem is kell, hogy megöljön ez az ember, a bűntudat fog velem végezni… Bárcsak Vanessa élne, bár kijönne most azon az ajtón… Talán egy kicsit enyhülne a bűntudatom. Hirtelen arra lettem figyelmes hogy Ben szalad be a házba, a tűzoltók próbálták megállítani de hiába…hajthatatlan volt. Ne, nem akarom őt is elveszíteni…nem akarom végignézni, ahogyan benn ég a házban ő is. Kiabáltam torkom szakadtából , de hiába hiszen úgyse hall senki. Pár perc elteltével valaki kijött a házból, Ben megmenekült, és Ness a karjaiban volt. Mind a ketten megmenekültek. Életben vannak. Már nem voltam annyira szomorú, hiszen a szeretteim jól vannak, legalábbis jól lesznek, azt hiszem. Ebben a percben kinyílt az ajtó, és Richard lépett be rajta. Most inkább egy kicsit idegesnek látszott, eltűnt az a gúnyos vigyor az arcáról. Úgy tűnt mintha nagyon tervezne valamit. Egy videókamera (?) volt a kezében. Fogalmam sincs, hogy mit tervezhet..

- Amint láttam a drága kis barátnőd mégsem halt meg… na mind egy, ez úgyis túl könnyű halál lett volna számára. De úgy sincs sok ideje már hátra… De mielőtt megkérdenéd hogy  mit tervezek vele, semmit… ugyanis nem én akarom őt megölni. De mindent a maga idejében Emily. Látni fogod azt is, hogy vele ki akar végezni…hamarosan. Tudod a rendőrségen sem mindenki az, akinek adja magát…- mondta közben pedig a hajamat piszkálta. De ezt hogyan értheti? Mégis kire gondolhat? Valahogyan szólnom kell Bennek, mielőtt még nagyobb baj lenne. De sajnos ebből a lyukból tényleg lehetetlen kijutni. Nem hiszem el végig kell néznem ahogy Vanessa életére törnek, és még csak nem is segíthetek… És talán tényleg beépített ember van a rendőrségen? Mi van hogyha Robert jött vissza? Akkor óriási balhé lesz. Én ezt nem bírom végignézni… És ezt Richard is nagyon jól tudja, hiszen evvel árthat nekem a legjobban.

- Úgyis megfognak találni, hiába, és akkor a börtönben fogsz megrohadni te mocsok. – kiabáltam a képébe.

- A drága kis naiv Emily, még mindig azt hiszed hogy megtalálnak? Jó vicc, de álmodozz csak. – mondta közben valamit keresett az egyik fiókba. Megfordult, és egy kötelet vett elő. Kezeimet, és a lábaimat erősen a székhez kötözte. Mégis mi ütött belé, hiszen azt mondta hogy nem ő fog megölni akkor vajon most mire készülhet? Felveszi videóra ahogyan megkínoz? Komolyan beteg ez az ember.

- Na most pedig küldünk egy videót a bátyuskádnak, lássa azt hogy milyen jól érzed magad itt velem. Biztosan tetszeni fog neki, oda lesz érte. – mondta , közben pedig beállította a kamerát… Nem akarom hogy Ben meglássa ezt a videót, még jobban ki fog készülni. Ismerem őt, ezt nem fogja kibírni. Még szerencse hogy Ness mellette van, mert akkor teljesen kikészülne tényleg.

Richard elővett egy kést, és odalépett mellém. Elindította a videókamerát, és lassan a kezeim felé közelített. Szemeim újra megteltek könnyekkel, és nagyon féltem. Lehet hogy meggondolta magát és úgy fog megölni hogy azt végignézzék? Bárcsak ez egy rossz álom lenne amiből mindjárt felébrednék bárcsak…

Amint elindult a felvétel, ugyanúgy megjelent a kép Ben gépén is. Nagy meglepődöttséget láttam az arcán, biztosan nem számított arra hogy még élek, vagy arra hogy jelentkezni fog ez az őrült. 

- Mondj valamit  a testvérkédnek még utoljára Emily…gyerünk kicsi lány, had hallja a testvéred még utoljára a hangodat… - mondta egyre hangosabban, a mondandója végén pedig meghúzta a hajamat. Akaratlanul egy sikoly hagyta el a számat. Ben szemei könnybe lábadtak amint megpillantott a képernyőn. Láttam a fájdalmat a szemeiben.

- Na, gyerünk te kis ribanc most szólalj meg, biztosan kíváncsiak rád. Ne akard hogy kényszerítselek. – kiabálta, és levágott egy pofont. Keservesen sírni kezdtem, kénytelen voltam megszólalni, pedig nem akartam…nem szerettem volna még jobban fájdalmat okozni.

- Ben sajnálom, én nem akartam hogy ez történjen…nagyon szeretlek bátyus. Örökké. – szipogtam neki.

-Emily…megfogunk találni. Minden rendben lesz, nem hagyom hogy bármi bajod essen. Csak tarts ki kérlek. – mondta Ben, de a mondata végére elcsuklott a hangja, nem bírta tovább.

- Na jó ennyit az érzelgésről. Remélem sikerült elbúcsúzni egymástól… Ja igen Ben… hiába is próbálkoztok a kereséssel nem fog menni… Tudod nem vagyok kezdő, de ezt gondolom már észrevetted. További kellemes napot kívánok. – mondta Richard

- Elkaplak te idióta. És a két kezemmel foglak kinyírni ha ártani mersz neki! Megértetted? – kiabálta Ben…

- Késő … - mondta halkan Richard, és kikapcsolta a kamerát…

                                                                            ***

2 héttel később

Két hét…két hét telt el azóta, mióta Richard elrabolt. Tényleg igazat mondott, ugyanis semmit nem csinált velem. Szimplán avval kínoz, hogy egész nap a szeretteimet kell néznem, ahogyan szenvednek, és lassacskán tönkremennek. Kezdem azt hinni, hogy ebbe az egészbe én is tényleg tönkre fogok menni. Már nem bírom tovább ezt nézni, Ben teljesen megváltozott, újra a régi önmaga lett, olyan amilyen Vanessa felbukkanása előtt volt, azt hiszi ha ilyen idiótán viselkedik mindenkivel könnyebb lesz. De nem, nem könnyebb senkinek sem. Ugyanúgy szenvednek a többiek is. Már Vanessával is újra egyfolytában veszekednek…Talán ennyi lett volna köztük? Azt nem hinném, tudom hogy Ben szereti, csak azért bunkó vele,mert tudja hogy engem elveszített, és őt is elveszítheti bármikor. Nem akar hozzá még közelebb kerülni. Pedig evvel nem old meg semmit, igazából most lenne egymásra legnagyobb szükségük.

Igazából én már feladtam a reményt, nem fognak megtalálni soha. Már nem sírok…talán elfogytak volna a könnyeim? Vagy talán belenyugodtam a sorsomba? Meg kell tennem, nem akarok tovább szenvedni így is csak begolyóznák még jobban. És már nem bírok tovább itt lenni bezárva, nem bírom tovább Richard képet bámulni. Biztosan feladják a keresésemet, és akkor tényleg nem lesz több remény. Nem akartam ezt csinálni, nem akartam hogy Richardnak legyen igaza. De sajnos így lett, én feladtam a reményt. És inkább megölöm magam mint hogy itt maradjak még 1 napig, hiszen felesleges.

Megfogtam egy kést, ami a poros asztalkán hevert.

- Na most vagy soha Emily- gondoltam magamban. Meg kell tennem muszáj megtennem, véget kell vetni ennek az egésznek. A csuklóm fölé emeltem a kést, és pár perc után végighúztam a kezemen. Éreztem ahogyan az éle felszakítja az ereimet. A vér, mint a vízesés úgy kezdett folyni a kezemen. Azt hittem fájni fog, de nem fájt, sőt megnyugodtam. Már nem éreztem semmit se…

Ben szemszöge

Újabb nap, újabb esély arra hogy megtaláljuk Emilyt. Két hét telt el azóta a nap óta. A videó üzenet után már nem jelentkeztek. Talán már megölte őt. Már mindenhol kerestük, sőt az egész körzetben kiadták a körözést Richard ellen. De nincs semmi nyoma. Szörnyű bűntudatom van miattam van ez az egész. Emily talán már halott, és mind ez az én hibám. Bár fordítva lenne, bárcsak én lennék ott és nem ő. Hiszen senkinek sem ártott, mégis őt büntetik. Mindenki azt mondja hogy ne veszítsem el a reményt, de mit ér mind ez, ők nem tudják mit érzek. Nem tudják mennyit jelent nekem a testvérem. És hiába is próbálnak vigasztalni, mindenki tudja hogy két hét után már nem sok remény van. De viszont a végsőkig keresni fogom, akár a holttestét is.

És hogy mi történt velünk Vanessával? Hát igen, az érzéseim nem változtak iránta. Ő próbáll segíteni, de én csak bunkó vagyok vele. Kezd a kapcsolatunk ugyanolyan lenni mint az elején. De ez azért van, mert egy szörnyű dolgot követtem el, és ezt nem mondhatom el neki. Igazából fogalmam sincs mi ütött belém, de a videó üzenet után teljesen elvesztettem a fejem, inni kezdtem, hiába is próbált Ness megállítani nem hagytam neki, sőt össze is vesztünk elég csúnyán. Ő elment, de Sophi visszajött. Tudom hogy szörnyű dolog amit tettem, de lefeküdtünk Sophival. Azóta persze megbántam, hiszen semmit nem érzek iránta, és ez az egész csak a pia miatt volt. De nem mondhatom el senkinek főleg nem Vanessának, ezért is viselkedem vele úgy. Nem bírok a szemébe nézni ezek után.

                                                                                   *

Ahogy beértem az őrsre mindenki szomorúan nézett rám. Rossz előérzetem van,valami biztosan történt.

-Ben kérlek gyere be az irodába, beszélnünk kell. – jött oda hozzám Ness. Nagyon szomorú volt. Mi van hogy ha Emily meghalt tényleg? Na ne ezt a gondolatot ki kell törölni a fejemből.

Követtem Vanessát az irodáig, amint beértünk becsukta az ajtót, és az egyik székre ültetett. Csodálom hogy ilyen rendes velem ezek után. Az utóbbi napokban eléggé durván viselkedtem vele, de biztosan tudja hogy miért.

- Figyelj Ben… tudod ma … bejött a rendőrfőkapitány, és…és sajnálom, de le akarják zárni Emily keresését. Azt mondták hogy már nincs esély… Ben én nagyon - nagyon sajnálom. – mondta Ness, de a mondandója végére elsírta magát. Szorosan magához húzott. Én fel sem fogtam a történteket, hiszen nem hagyhatják abba a keresését, az nem lehet. És még ők papolnak nekem a reményről ?

- Ezt nem hiszem el, nem hagyhatják abba ez nem lehet…mond hogy ez csak egy rossz vicc, kérlek. Mond hogy ez az egész 2 hét csak egy átverés volt és Emily jól van , és mindjárt besétál. – kiabáltam

- Bár azt mondhatnám. – suttogta. A szemeimet újból mardosni kezdték a könnyek. Megfogtam egy vázát és egyenesen a virágcserépnek vágtam, ami le is esett. Törni – zúzni akartam, nem fogtam fel a történteket.

- Ben kérlek hagyd abba. – kiabállta Ness, de nem hallgattam rá. A következő áldozat egy kis szobrocska volt az asztalon. Amint a földhöz ért kiesett belőle egy kis kör alakú valami. Felvettem, olyan volt mint egy… egy mini kamera. Várjunk csak hogy kerül ebbe egy kamera? Lehet hogy elrejtette valaki? És mi van ha..hogyha ezt Richard tette ide, hiszen … ő látott engem mikor az üzenetet küldte. Ez nem lehet, kezd összeállni a kép … ez egész végig figyelt minden lépésemet követte. Szóval lehet hogy Emily még életben van.

- Vanessa azt hiszem tudom hol lesz Emily, csak … csak be kell mérni a jelét ennek a kamerának. – rohantam ki az ajtón, egyenesen a számítógépekhez mentem. Beírtam a szükséges dolgokat, és elkezdődött a keresés…

Pár perc múlva kidobta az eredményt…

- Ez az erdőben van, egy elhagyatott ház. Induljunk. – kiabáltam. Ez az utolsó esélyünk tényleg…

                                                                                  *

Betörtem az ajtót, és a kollégákkal együtt bementünk. Az biztos hogy volt vagy van itt valaki.

A nappaliban megpillantottam Richardot.

- Megállni. – kiabáltam

- Hol van Emily? Ha valami baja esett golyót pumpálok a fejedbe arra mérget vehetsz. Hallod? – kiabáltam újból , és a fejéhez nyomtam a fegyvert.

- Most megleptél zsarukám, de a testvérkédnek már annyi… Szépen elintézte magát. De találkozni fogsz vele ezt garantálom. – mondta nevetve, és elővette a fegyverét.

- Te pedig kis ribanc élvezd csak az életet míg lehet… - mondta Vanessának. Most evvel mit akart mondani? Lehet hogy ellene is tervezett valamit?

- Tegye le a fegyverét. Azonnal! – kiabálta Ness

- Majd meglássuk ki húzza a rövidebbet. Nos kivel is kezdjem? Veled Ben vagy a kis barátnőddel? Nem is tudom.  – mondta, én már csak arra lettem figyelmes , hogy valaki lőtt egyet.  Körülnéztem Richard a földön feküdt, fejéből csordogált a vér. Meghalt… ez a mocsok végre meghalt.

Elindultunk Emily keresésére. De nem volt sehol sem. Az utolsó hely a pince volt. Benyitottam egy ajtón, és megláttam Emilyt. A földön feküdt körülötte minden csupa vér volt. Emily pedig élettelenül hevert a földön…