2.évad 5.rész - Furcsa reggel

Sziasztok drágák! Nem is tudom hol kezdjem....igazából felesleges magyaráznom a rengeteg kését megint, de rengeteg más dolgom volt. Történt minden jó is és rossz is mostanában és ezek végett nem igazán tudtam folytatni a blogot. De most végre vége mindennek. Leérettségiztem!!!!! Szóval ezt azt jelenti hogy több lesz a szabadidőm és gyakrabban hozom a részeket...Nem tudom, hogy lesz e még olvasóm, de én akkorsem fogom ezt a blogot abbahagyni, mert nagyon a szívemhez nőtt. De azért kérlek titeket ha olvastátok vagy chaten vagy kommentben fejezzétek ki a tetszéseteket illetve a nemtetszéseteket. Persze a feliratkozókat is várom. Köszönöm szépen mindenkinek jó olvasást!!!! 

- Ben? Komolyan te vagy az? – kérdeztem döbbenten, és az erő hiány végett visszaestem a hátsó ülésre. Lábaim remegni kezdtek, akárcsak a kocsonya, és nem hittem a szememnek. Most vagy álmodom, vagy teljesen meghibbantam ez…ez nem történhet meg. Nem válaszolt, csak félrehúzódott le az útról, majd kiszállt. Követtem őt, kipattantam az autóból és felé közelítettem. Lassan megfogtam a vállát és magam felé fordítottam. Valóban Ő volt az. A szerelmem itt állt előttem teljes életnagyságban. 

- Ez, hogy lehet? Ben ? Most álmodom, vagy komolyan itt vagy? – ezer meg ezer kérdés röppent fel bennem hirtelen, és azt sem tudtam hova kapjak, hisz annyi ideje annak, hogy „meghalt” most mégis szemtől szemben állunk újra, de úgy látom csak az én részemről ilyen nagy az öröm. Ő valahogyan idegesnek és zavarodottnak tűnik. Közben az én szívem oly gyorsan dobog mintha egy dobos rock zenét szeretne rajta lejátszani, vagy mintha egy halottat látnák. Várjunk csak…hiszen valójában egy hallottnak hitt ember áll előttem…

- Nessi – jött oda hozzám és az egyre csak kicsorduló könnycseppeimet törölgette. – Ne tudd mióta várok erre a pillanatra, milyen hosszú ideje várom azt,hogy újra a karjaim között tudhassalak, hogy mióta meg akarlak csókolni, vagy csak úgy nézni amit csinálsz, vagy a nevedet kimondani annyiszor, hogy már az agyadra menjen, ne tudd, hogy mióta vártam már erre.

- Akkor hát mire vársz Ben? Hiszen újra itt vagyunk, csak mi ketten – közelítettem felé, de valami furcsa érzés fogott meg.

- Nagyon régóta várok, erre Ness, mert szeretlek és rettentően hiányzol…de nem lehet. Ben meghalt és halottnak is kell maradnia és ez az egész találkozás csupán egy álom marad számodra csupán csak egy álom… - nézett le maga elé, de nekem fogalmam sincs, hogy mire gondolt, de nem is érdekelt, hiszen ez nem csak egy álom, ez a valóság.

- Ben, ne beszélj hülyeségeket, hiszen itt….- nem tudtam befejezni a mondatom, mert hirtelen puha ajkak érintették az enyémet. Nyelveink lassú táncot jártak egymással, a pillangók pedig újra feléledtek a gyomromban. Ha lehetett volna akkor egy kívánságom az lett volna, hogy ez a pillanat örökké tartson, hiszen minden olyan nyugodtnak tűnt. Viszont egyszer csak egy apró szúrást éreztem a nyakam jobb oldalán és csak úgy hirtelen sötétségbe borult a világ körülöttem.

A nap sugarainak lágy simogatását éreztem az arcomon és jóízűen fel is ébredtem rá. Kikeltem a meleg ágyamból és a fürdőszoba felé vettem az irányt, eldöntöttem, hogy veszek egy jó meleg fürdőt. Folyatni kezdtem a kádba a meleg vizet és a kedvenc epres habfürdőmből egy tetőnyit öntöttem a már gőzölgő vízbe. Utána letörölgettem a párás tükröt és farkasszemet néztem magammal. Szörnyen néztem ki. Kócos haj, elkenődött smink, akárcsak egy boszorkány. De mégis valahogy ez a reggel mintha más lett volna. De miért? Feltűztem egy laza kontyba a hajamat és beledőltem a meleg, habos vízbe. Átgondoltam a tegnapi napomat. Emlékszem, hogy kimentem a temetőbe munka után, de utána? Mi történt utána? Nem mentek bulizni, és másnapos sem lehet meg hát ad egy azt megérezném ha másnapos vagyok ad kettő csak emlékeznék arra ha inni kezdenék. Szóval valami történt, de mégis akkor, hogy kerülhettem haza a saját ágyamba, ez mindenképp érdekes.

Olyan az elmém, mintha egy átbulizott éjszakán lennék túl, viszont a testem nem úgy érzi magát. Erősen próbáltam visszaemlékezni a történtekre, de mindig csak egy férfi kép ugrik be, de az arcát nem látom, csak azt, hogy állunk a kocsija előtt és csak nézünk ártatlanul egymás szemébe, akárcsak két szerelemre éhes kamasz. Furcsa, mert ahogyan erre gondolok a pillangók a gyomromban megint röpdösni kezdenek, mintha tényleg ez történt volna, vagy csak egy álom volt? De a legfontosabb ki válthat ki belőlem hasonló, sőt ugyanolyan érzéseket, mint amit Ben váltott ki belőlem? Nem emlékszem arra, hogy az utóbbi időbe szerelmes lettem volna. Ám ekkor valami eszembe jutott … mégpedig nem más, mint a titokzatos fiú arca. Ekkor jöttem rá, hogy nem véletlenül röpködtek a pillangóim, hiszen Ben állt velem szemben. Az Ő szemébe néztem, és az Ő ajkait kóstolgattam az éjjel.

Szívem hevesebben dobogott, mint eddig barmikor is. Meg kell őt találnom tudom, hogy Ő volt az.

- Vanessa, itt vagy? – hallottam a hangos kiáltást, de már nem volt időm válaszolni, mert a fürdőszobaajtóm egyszer csak eltűnt.

- Jézusom, mi a fene folyik itt? – pattantam ki a kádból és nagy meglepetésemre Marcell állt velem szembe, én pedig évakosztümbe álltam előtte. Kicsit sem volt cikis helyzet az biztos. Gyorsan fogtam a törölközőmet és magam köré csavartam.

- Az ajtóm Marcell, a fürdőszobaajtóm – kiáltottam rá.

- Bocsi, csak azt hittem, hogy valami történt veled – kért bocsánatot, de közben végig a szemeivel méregetett.

- Egyáltalán mi a francot keresel te itt, ha szabad érdeklődöm? – kérdeztem.

- Tudod tegnap este rosszul lettél a munkahelyeden és mivel épp ott voltam, hazahoztalak, a főnököd mondta meg a címedet – Hogy micsoda?

- Ez nem lehet Marcell, hiszen még arra is tisztán emlékszem, hogy kimentem a temetőbe – hitetlenkedtem.

- Igen, oda készültél, de indulás előtt össze estél az öltöződbe. Bevittelek a korházba, de ott azt mondták, hogy ez csak a munkahelyi túl hajtás végett van és hazaengedtek, bár szerintem jobb lett volna ha bent tartanak megfigyelésre, hisz nem esik össze csak úgy egy fiatal lány. Ezért gondoltam , hogy inkább itt maradok veled.

- Szóval akkor csak egy álom volt…- hajtottam le szomorúan a fejem és a vízcseppekkel teli csempét kezdtem tanulmányozni.

- Mégis milyen álomról beszélsz Ness? – kérdezte. Hangjától valahogyan a hideg futkosott a hátamon. El szerettem mondani neki, hogy mi bánt, de féltem … féltem attól, hogy újra végig kelljen gondolnom a történteket, féltem attól, hogy újra összeomlok, de legfőképp attól féltem, hogy megszeretek valakit, úgy mint őt is. Egyfolytában ez a gondolat járkált a fejembe:” Vajon mit gondolna rólam, ha mással élném le az életem? Az vajon megcsalásnak számít?” – tudom hülyeség, hiszen egy halott embert nem lehet megcsalni, de akkor is Ő még mindig az életem része.

- Mind egy hagyjuk – vontam meg a vállam, de még mindig nem néztem fel rá. – Felöltözöm – kaptam fel a ruháimat a földről és kirontottam a fürdőből magára hagyva Marcellt.

Pár perc alatt tűrhető külsőt varázsoltam magamnak és a konyhába mentem elfogyasztottam a kávémat és bekaptam pár falat pirítóst, amit gondolom Marcell csinált. Apropó Marcell, gondolom már hazament, nem is csodálom nem vagyok valami jó társaság mostanában. Az órámra pillantottam már fél tízet mutatott, ezek szerint még van bő két órám aztán irány a munka. Lehuppantam a tévém elé és valami ócska agyzsibbasztót kezdtem el nézni, mivel más nem nagyon ment. Körülbelül fél óra elteltével csengetett valaki. Gondoltam, hogy Marcell jött vissza, hogy ellenőrizzen, vagy mit csináljon, de tévedtem. Egy levél volt az ajtóm előtt.  Feladó neve és címe nélkül. Felvettem és elkezdtem feltépni a borítékot, nem óvatoskodtam vele, minél hamarabb szerettem volna tudni, hogy mi van benne. Egy  kisebb darab papírt találtam benne.

Az életed veszélyben van!