22. rész - Angel

Hali! Hát itt a 22. rész, nem sokára évadzáró még egy vagy két rész, és még tartogatok meglepiket. Viszont megkérnék minden kedved olvasót hogy véleményeket hagyjon maga után, mert ez a rész egy kicsit más lett és kiváncsi vagyok a véleményetekre. Köszönöm
Viki :) 

A látványtól még a szavam is elakadt, hiszen ez a nő nem más, mint SOPHI.

Ez nem lehet, egész végig itt volt direkt is, figyelt minket és várta a megfelelő alkalmat hogy mikor csaphat le. Biztos vagyok benne hogy ez az egész terhesség dolog is csak kitaláció volt. Ez az egész csak egy kibaszott összeesküvés és én ezt nem vettem észre. Le merem fogadni hogy Roberttel játszik össze a ribanc. Vagy akkor mégis miért jött volna pont ide, Robertnek pedig kellett egy ember, aki mindig informálja őt Nessiről.

Mérgemben a falhoz vágtam az asztalon elhelyezett kávés bögrét, ami apró kis darabokra törött. A benne maradt kávécseppek pedig egymást megelőzve folytak le a hófehér falon. Semir próbált megnyugtatni, láttam rajta, hogy nem érti, hogy mekkora baj van most. Ha tudná, biztosan nem lenne ennyire nyugodt…

Hirtelen eszembe jutott valami, ha ők Nessit akarják, akkor csak a megfelelő pillanatra kell várniuk, mikor egyedül van… és most egyedül van.

- Semir, azonnal Vanessához kell mennünk, óriási veszélyben lehet. – mondtam neki dühösen

- Vanessa, mégis miért? – kérdezte

- Hát nem érted? Sophi csak azért volt itt mert Robert felbérelte, legalábbis ha ez így van akkor Ness életveszélyben van.

- Ó a francba. Mire vársz még? Induljunk! – rántott magával.

Útközben legalább ötvenszer hívtam őt, de egyszer sem vette fel és ez nem rá vall. Csak remélni merem, hogy még nincs késő…

Ahogy a házhoz érkeztünk egyből kiugrottam az autóból, benyitottam, az egész házban égett a villany és minden össze- vissza volt dobálva, Nessinek viszont nyoma sem volt… Benyitottam a fürdőszobába, ahol megpillantottam a tükrön lévő feliratot. Szóval igaz, lecsaptak… tényleg lecsaptak…

Vanessa szemszöge

Szörnyű fejfájással keltem fel, körbenéztem és meggyőződtem arról hogy egy autó hátuljában vagyok. Kinéztem az ablakon, az egyik autópályán haladtunk. A fejemben lévő erős lüktetés viszont még mindig nem csillapodott, sőt csak erősebb lett. Nem tudtam másra gondolni, csak Benre és arra a kis időre amit nyugodtan együtt tölthettünk, csak ez tartotta bennem a lelket. És rájöttem arra, hogy még nem, még nem vagyok kész meghalni, most hogy végre boldog lehetek, ezt nem teheti tönkre senki és semmi. Szóval megfogadtam magamnak hogy bármi is fog most történni erős maradok és megpróbálok elmenekülni…

Igy hát kaptam az alkalmon és felkaptam egy nehéz vas darabot, ami mellém volt dobva és lassan a sofőr felé indultam vele. 

- Megállni, most! – utasítottam

- Na nehogy azt hitt, hogy majd pont neked fogok engedelmeskedni… - válaszolt. Ismerős volt a hangja…

- Na ne, hiszen te.. te Sophi vagy. Tudtam hogy csak egy kétszínű kis ribanc vagy, az elejétől kezdve tudtam…

- Okos kislány, de azt hittem hamarabb le esik. Na de ülj csak le szépen Robert már vár minket.

- Miért, miért csinálod ezt? – kérdeztem, úgy mint aki nagyon meg van ijedve, de csak vártam az alkalomra hogy a fegyverét elvihessem.

- Ezért fizetnek drága… ja és mert nem bírom a képed. Még valami?

- Igen, ez… - válaszként lőttem egyet a bal kezébe, amitől fájdalmasan felkiáltott…kezéből pedig csepegni kezdett a vér.

- Te kis szajha ezt még megbánod… - próbálta elvenni a fegyvert. De ebben a pár pillanatban, míg dulakodtunk nem figyelt az útra, és nem vette észre hogy előttünk éppen útlezárás van egy építkezés végett. Egyszerre kaptuk az útra a fejünket, még próbáltam menteni a menthetőt, de a fegyver elsült és eltalálta a fékvezetéket…

- Együtt halunk meg… - hallottam Sophi szavait. Utána egy nagy becsapódás és már csak azt láttam hogy lángokban áll az autó, és körülöttünk minden csupa vér. Már nem éreztem semmit, csak vártam… vártam mikor ragad el a halál… Még egy pár percig láttam mi folyik körülöttem, utána már csak a szörnyű sötétség…

- Mi történt? Hol vagyok? – kérdeztem, de nem jött válasz. Körülöttem minden hófehér volt és egyedül voltam, fogalmam sem volt arról hogy hol vagyok… Utolsó emlékem az hogy Sophi el akarja venni a fegyveremet a kocsiban. Fura érzésem volt, olyan  ez az egész mintha nem is én lennék itt, vagy mintha csak lebegnék. Minden olyan könnyű és érzelemmentes. Lehet, hogy álmodom? Fura, mert ilyen élethű álmom még soha nem volt. Magamra néztem és egy hófehér ruha volt rajtam, gyönyörű hófehér ruha. Kiskoromba mindig ilyen ruhát képzeltem el az angyaloknak. Végigsimítottam a kezemmel a puha selymes ruhán és az szépen egyenletesen esett vissza a testemre. Hirtelen köd lett a szobában és megjelent valaki a szoba egyik sarkában. Neki is gyönyörű fehér ruhája volt és hosszú fekete haja akár csak nekem. A köd még eltakarta az arcát, megijedtem mi van, ha bántani akar? Menekülni próbáltam de fogalmam sincs hogy hová, hiszen egyetlen egy ajtót sem láttam sehol, de még ablakot sem. Az árny pedig egyre közelebb jött hozzám.

- Mit akar tőlem? Hagyjon békén. – kiáltottam kétségbeesetten.

- Nem akarlak bántani kicsim. Ne félj. – jött megint közelebb. Nem, az lehetetlen biztosan nem ő az. Egyre közelített felém alakja már kirajzolódott előttem… Döbbenten ismertem őt fel.

- Anya? – szaladtam oda hozzá

- Igen drágám, én vagyok az. – ölelt át

- Annyira hiányoztál. – zokogtam.

- Te is nekem kislányom. De szívem neked még nem kéne itt lenned, ez még túl korai. – mondta, majd lassan eltolt magától.

- Miért, hiszen ez csak egy álom nem? – kérdeztem, de nem válaszolt csak a padlót bámulta. De vajon ha nem álom akkor mi ez? – Anya, kérlek válaszolj, ez csak álom ugye?

- Nem, ez nem álom. Meghaltál kicsim. – sírta el magát. Nem hittem a fülemnek, szóval meghaltam? Ilyen lenne tényleg halottnak lenni? Akkor ezek szerint most  a mennyekben vagyok.

- Micsoda? – kérdeztem halkan – Ez hogy lehet? – pityeregtem

- Baleseted volt. – válaszolt. Hirtelen megfogta a kezem és egy másik helyen termettünk. Egy kórház volt. A folyosón csak úgy nyüzsögtek az emberek, az egyik megindult felém, azt hittem észrevesz, de ehelyett áthatolt a testemen. És az a legrosszabb hogy abszolút nem éreztem őt.

- Szellemek vagyunk ugye? – kérdeztem – Ezek szerint senki nem lát és nem hall minket…

Anya egy kórterembe vezetett be, még mindig elég furcsa volt, hogy nem az ajtón mentünk át hanem a falon keresztül. Viszont döbbenten néztem a kórházi ágyra… Én feküdtem rajta.. bőröm hófehér volt, pár helyen kisebb sebek ´díszítették´, fejemen kötés volt és majdnem mindenhonnan valami csövek lógtak ki. Fejem fölött ott sípolt az a gép, ami a szívverésemet mutatta. De várjunk csak, hiszen ez nem állt le, akkor még élek nem haltam meg.

- De anya,hiszen van szívverésem, életben vagyok. – mondtam neki.  

Anya nem szólt vissza, az ajtó felé nézett, ahol Ben jött be. Odaszaladtam Benhez, hogy átölelhessem, de ehelyett csak áthatoltam rajta és ő nem érzett semmit sem…

Ránéztem és nem a régi Ben nézett vissza rám. Szemei karikásak voltak és vörösek a sírástól. Kezében egy csokor vörös rózsa volt, rögtön kicserélte a vázában lévő virágcsokorral.

- Anya mióta fekszem én korházban? – kérdeztem

- Két hete fekszel itt mesterséges altatásban, de kicsim neked még nem szabad feladnod, azért hoztalak ide hogy lásd még van remény. Még visszatérhetsz.

- És mégis hogyan? Hiszen az orvosok biztosan nem hiába tartanak altatásban, és gondolom tényleg meghaltam, ha már egyszer a túlvilágra is kerültem… - akadtam ki – Már nincs visszaút. – néztem az ágyam mellett ülő szerelmemre. Szemeim könnybe lábadtak a látványtól. Nem akartam, hogy Ben szenvedjen. Mellette akartam lenni, át akartam ölelni hogy tudja hogy én mindig itt leszek bármi is történjen.

Ebben a pillanatban egy orvos jött be a kórterembe. Egy csomó papír volt a kezében és nem vágott valami vidám arcot. Ismerem ezt a nézést ilyenkor közlik a rossz híreket a hozzátartozókkal…

- Van valami új híre doktor úr? – kérdezte Ben

- Sajnálom, de Mrs. Hamilton…

- Mondja már. – kiáltott rá

- Kómába esett. Nincs sok esély rá hogy túlélje a történteket sajnálom. Bármikor beállhat nála a … halál…

Everything is bad...

Halihóó manók! Itt az új rész, sajnálom megint a rengeteg késést, de a suli végett nincs igazán időm írni remélem megértitek,de most a szünetbe aktiválom magam megígérem, hiszen nem sokára lezárul az első évad, és jön a második!!! Van egy pár új ötletem, na de nem húzom tovább az időt. Jó olvasást! Remélem tetszeni fog, és életjeleket kérekszépeeeen!! :) 
                                                                                                                                                                                                     Viki :)

- Ma reggeli rosszulléteimnek oka volt… most biztosan ideges leszel de terhes vagyok Ben és te vagy a gyerek apja. 

Egy pillanatra még a szívverésem is megállt annyira meglepődtem, aztán rájöttem arra hogy ez lehetetlen. Biztosan csak hülyéskedik.

- Ugyan Sophi, ilyen dolgokkal nem illik viccelődni nem gondolod? – kérdeztem nevetve. De egyből lefagyott az arcomról a vigyor mikor belenéztem Sophi könnyes szemeibe.

- Várj, te most tényleg nem vicceltél? – kérdeztem

- Nem, nem vicceltem Ben…terhes vagyok. Hidd el én sem így akartam, nem terveztem még gyereket, de ha egyszer már így alakult nem tehetünk ellene semmit… - válaszolta pityeregve. – Vagy talán te nem szeretnéd megtartani? – kérdezte, és könnyes szemeit rám szegezte.

- Figyelj Sophi, én sem így terveztem hogy ez fog történni, de ha már így alakult vállalom a felelősséget… és próbálok jó apja lenni a gyerekünknek. – válaszoltam. Hihetetlen ez az egész egyszerűen nem bírom felfogni, hiszen én még nem akartam apa lenni. De nem hagyhatom cserben Sophit, ha már egyszer ennyire felelőtlenek voltunk vállalnunk kell a következményeit.

- És mi lesz a barátnőddel? Ha megtudja bizonyára nagyon mérges lesz. – kérdezte Sophi. Igen Nessi teljesen ki fog bukni. Istenem miért ennyire reménytelen ez a helyzet…nem akarom elhagyni Vanessát mert mindennél jobban szeretem, de viszont Sophi mellett kell lennem, hiszen az én gyermekemet várja. Bárcsak visszamehetnék a múltba és az egész Sophival történteket semmisé tenném… de sajnos ez lehetetlen.

- Sophi gondolkodnom kell, hogy mi legyen valami megoldást kell találni. Bár nem hiszem hogy erre van bármilyen megoldás. – válaszoltam.  Ha Sophit választom Ness egy életre meggyűlöl, főleg hogy neki is most nagy szüksége lenne rám, hiszen az az őrült a nyomában van, viszont ha őt választom akkor a gyerekem anyját hagyom cserben, akihez semmilyen érzelem nem fűz.

- Rendben Ben, de hogy bebizonyítsam hogy nem verlek át gyere el velem az ultrahangos vizsgálatra. Reggel 9 kor itt várlak. De most megyek, tudod ez a nap egy kicsit sok volt számomra is, na szia. – köszönt el. Remélem ez az egész csak egy rossz álom amiből nemsokára felébredek. Én szeretem Vanessát és nem szeretném elveszíteni, de így sajnos halálra van ítélve a kapcsolatunk. Vajon tudnám hogy miért történik mindez pont velem?

Lassan visszakullogtam a vizsgálókhoz, közben gondolkodtam… ha minden igaz amit Sophi mondott akkor búcsút mondhatok az eddigi életemnek. Persze akartam én gyereket, csak nem most és nem egy olyan nőtől akire nem tudok barátnőmként tekinteni. De fel nevelem a gyerekemet és nem fogom elhagyni.

Vanessa szemszöge

- Doktor úr mondja már meg az eredményeket és már itt sem vagyok. – szóltam a röntgenfelvételeknél álló orvosnak. Mérges tekintettel nézett rám, komolyan ez a doki olyan mint egy katona. Még legalább tíz percen keresztül bámulta a leleteket, majd végre odajött hozzám.

- Nos kisasszony kisebb agyrázkódást szenvedett, és kisebb zúzódások vannak a karján és a lábán. Belső vérzés szerintem nem fog előfordulni, de azért örülnénk ha bent maradna egy éjszakára megfigyelésre. – mondta az orvos.

- Sajnálom doktor úr, de nem szeretnék bent maradni. Biztos vagyok benne, hogy semmi gond sem lesz, majd otthon pihenek. – válaszoltam.

- Hát nem is tudom, én azt ajánlanám hogy maradjon bent. De ahogyan gondolja, hozom is a papírokat, amiket alá kell írnia, hogy ha saját felelősségére szeretne távozni. Addig nyugodtan kimehet, majd a recepcióra kiviszek mindent.

- Rendben köszönöm.

Kimentem az ajtón és megpillantottam az egyik széken Bent. Úgy tűnt mintha valamin nagyon agyalna, és nem tűnt valami nyugodtnak. Biztosan Roberten gondolkodik… nem kellett volna neki elmondanom, de Semir biztosan beköpött volna neki. Valahogy nincs jó előérzetem megint…és ez nem jó.

- Már végeztél is édes? – kérdezte

- Igen csak kisebb agyrázkódásom van, bent akartak tartani megfigyelésen, de hát pihenni otthon is tudok.

- Bent kellett volna maradnod, és ha valami gond lesz?

- Nyugi, minden a legnagyobb rendben van most már. – válaszoltam

Nem válaszolt rá semmit, csak megszorította a kezemet, majd szorosan magához ölelt. Éreztem heves szívdobogását, és éreztem azt hogy valami nagyon aggasztja őt még mindig.

Lassan elindultunk a kocsihoz, a hazafelé tartó út csendben telt nem nagyon beszélgettük, és bevallom hogy ez is egy kicsit furcsa volt. Ben bekísért a házba, de sajnos nem tudott itt maradni, mivel ma éjjel dolgozik. Kéz a kézben sétáltunk be a sötét házba, azután lepakoltuk a dolgainkat és még egy kicsit ledőltünk a kanapéra.

- Ben olyan furcsa vagy, valami gond van? – kérdeztem halkan

- Nem kicsim semmi baj. – válaszolt és egy mosolyt erőltetett az arcára. Ez nem volt valami meggyőző, de egyenlőre úgy gondolom jobb ha nem kezdem faggatni hogy mi a gond. Biztosan elmondja ha úgy gondolja.

- De most mennem kell, tudod mentem a világot. – nevetett – Pihenj sokat, és ha valami gond van azonnal hívj. Öhmm.. és még valami  itt a fegyvered Krüger odaadta, de remélem nem lesz alkalmad használni. – ölelt át óvatosan. Kikísértem őt a bejáratig, majd egy hosszas búcsúcsók után elhagyta a házat.

Célba vettem a fürdőszobát, másra sem vágytam, mint egy jó kis forró fürdőre. Teliengedtem vízzel a kádat, beletettem egy kicsit a kedvenc dinnyés illatú habfürdőmből és beleereszkedtem a forró vízzel teli kádba.

Azt vettem észre hogy egy kicsit el is szundítottam, már egy kicsit hidegebb volt a víz. Viszont valami zörgést hallottam a nappaliból, biztosan Ben jött vissza, vagy talán… esetleg remélem nem Robert… Gyorsan magam köré tekertem a törölközőmet és halkan kiosontam a szobából.

Még a szívverésem is megállt, mikor egy álarcos embert láttam a házamban. Felkaptam az asztalomon lévő fegyvert, de az álarcos ember okosabb volt…tudta hogy használni akarom majd, és kivette a töltényeket. Hirtelen hátrafordult és rám vigyorgott.

- Heló drágaságom, már vártam a találkozásunkat. Vártam hogy végre megleckéztesselek… Tudod te aztán mindenkinek keresztbe tudod húzni a számításait. Kezdjük az elején ott volt az a tűzeset, azt hittem már ott megdöglesz de sajnos nem így történt, sőt tudod mi a rossz benne hogy jól sült el minden, mert boldog lettél, hát most ennek véget fogunk vetni. Szenvedni fogsz Vanessa Hamilton, szenvedni…- mondta. Meglepődtem először mert ez egy nő volt, viszont láttam rajta hogy tudta mit csináll.  Szemeimbe ismét könnyek gyűltek, fogalmam sem volt hogy mit akar ez a nő tőlem…

- Elég! Mit akar tőlem? – kiabáltam rá

- Időben mindent megtudsz, de előbb öltözz át. Nesze itt a ruháid. – dobta felém a ruhadarabokat. Menj a fürdőbe és ne feledd semmi próbálkozás, mert különben a barátot issza meg a levét. – kiáltott utánam.

Muszáj volt valahogyan üzennem Bennek, kitudja mi fog most velem történni, de csak a párás tükörre tudtam ráfirkantani annyit hogy S.O.S. Amint kiléptem a fürdőből ismerős arc tárult elém, hát persze miért is ne lenne itt még az én drága ex barátom Robert is…

- Örülök a viszontlátásnak, bár annak már kevésbé hogy eljárt a kis pofikád. – gúnyolódott. – Nagyon - nagyon rossz kislány vagy Nessi, ezért meg kell hogy büntesselek... – emelte fel a fejem, úgy hogy épp a szemébe tudtam nézni.

- Vidd el innen. – kiáltott a másik embernek. Engedelmeskedett neki azonnal hátraszorította a kezeimet, és kicipelt a fekete furgonjához, kinyitotta a csomagtartót és míg a kötelekkel szórakozott jó esélyt láttam a szökésre. De sajnos ő gyorsabb volt, mint én és már csak a sötétséget láttam magam körül.

Ben szemszöge

- Elkell neki mondanom Semir én így nem tudok nyugodtan itt maradni, láttam hogy mennyire bántja őt hogy nem mondtam el neki, de attól félek hogy ettől meg biztosan teljesen padlóra fog kerülni. – panaszkodtam Semirnek.

- Hát barátom ezt jól elintézted, nem ismered azt a szót hogy védekezés? Na jó a viccet félretéve biztosan, mondom biztosan ki fog akadni ha elmondod neki, szerintem várnod kellene holnapig és ha meglesz az eredmény elmondasz neki mindent, akár milyen nehéz is lesz.  – válaszolt.

- Egy idióta vagyok. - mondtam

- Igen az vagy.

- Hát köszönöm az őszinteséget. Te mit tennél a helyembe Semir? Ez annyira lehetetlen helyzet… - kérdeztem. De ő csak meredt szemekkel bámult a számítógép képernyőjét.

- Hahó mi a baj szellemet láttál? – kérdeztem

- Ez sokkal rosszabb, mintha egy szellem lenne, ez maga a katasztrófa.

- Mégis mi történt? – kérdeztem idegesen

- Tudod elküldték a körözött bűnözők listáját, mert kell az egyik ügy megoldásához. Tudod ki az a Miranda Black? – kérdezte

- Nem, miért kéne tudnom?

- Ez a nő egy bérgyilkos. És vajon hogy néz ki? Gyere ide nézd csak meg a saját szemeddel..- mondta idegesen.

A látványtól még a szavam is elakadt, hiszen ez a nő nem más, mint SOPHI.

20. rész - Váratlan fordulat

Hali :) Hát hosszú idő után újra hoztam új részt. Bocsánat a késésért, de nem volt gépem. Azért remélem még van, aki olvassa majd a storyt. Ehhez a részhez csak annyi a hozzáfűznivalóm, hogy nem nagyon vagyok vele megelégedve, de azért remélem tetszeni fog nektek. Hagyjatok életjelet magatok után komment vagy pipa formájába, nagyon köszönöm. Jó olvasást!! :) 

Viki :) 

Ben szemszöge

- Ben, várj meg már… - halottam a hátam mögül Sophi idegesítő hangját.

- Ide találsz a kocsihoz magad is nem? Nem kell hogy kisérgesselek…. – kérdeztem tőle. Nagyon nem szeretnék vele dolgozni, tudom hogy fel fogja hozni a kettőnk közt történteket és bármi áron szét akar majd minket Nessivel választani, de én ezt nem fogom hagyni.

- Jól van na, nem kell leharapni a fejemet. Tudom, hogy az a bajod hogy ezt a döntést hozta Krüger, de nem tudsz semmit tenni Ben. Vagy talán félsz, hogy még véletlenül megcsalod a drága szerelmedet? – kérdezte, közben pedig egyre közeledett felém. Már majdnem összeért a szánk, de nem hagytam, hogy újra ez legyen.

– Figyelj Sophia, én már nem az a Ben vagyok aki minden második nővel összejön. Egy valakit szeretek és őt tényleg nagyon. Nem fogom őt miattad elveszíteni, ezt vésd a fejedbe. – vágtam a fejéhez a szavakat. Erre ő csak elmosolyodott, és beült a kocsiba. Én is beültem és elindultunk a bűntény helyszínére.

*

Útközben Sophi párszor rosszul lett, nem tudom miért de tíz percenként rájött a hányinger…biztosan valamit megevett, de akkor nem értem miért jön betegen dolgozni, inkább maradt volna otthon. Igy csak akadályozza a munkát.

- Miért nem maradtál otthon, ha egyszer nem érzed jól magad? – kérdeztem

- Jól vagyok, ez … ez biztosan csak egy kis gyomorrontás. – válaszolta – Indulhatunk is tovább már jól vagyok. – mosolygott

- Biztos? Akkor gyere. – válaszoltam. Negyed óra kocsikázás után oda is értünk a helyszínre. Kiszálltunk és a bank igazgatójához mentünk. Tájékoztatott minket a történtekről. Körülbelül 10 órakor négy álarcot viselő férfi betört a bankba. Egy biztonsági őr próbálta megállítani őket, de megsebesítették és életét vesztette. A tettesek elmenekültek, viszont az egyiket sikerült karon lőni, így sokáig nem fogja bírni orvos nélkül. Szóval értesítenünk kell a kórházakat.

- Mennyi pénzt vittek el ? – kérdeztem az igazgatót.

- Körülbelül két millió dollárt. - válaszolta – Az egyik rabló  arcát viszont nagyjából láttam.

- Remek,miért nem ezzel kezdte, akkor jöjjön be velünk a rendőrségre személyleírást adni. Induljunk. – mondtam neki

- Sophi figyelj, te addig  maradj itt a kollégákkal, kérdezzetek ki minden szemtanút és ha bármi történik azonnal hívj. –mentem oda Sophihoz. Ő csak bólogatott.

Sophi szemszöge

Hirtelen a telefonom csörgésére lettem figyelmes. –Haló – szóltam bele

-Megígérted, hát tartsd be az ígéreted. Próbálkozz Sophi, tudom hogy ügyes vagy. Légy meggyőző. Tedd őket tönkre…

- Tudom, tudom… de hidd el ezeket lehetetlen szétválasztani. Ben már nem dől be nekem. Nagyon belezúgott a kis ringyóba. De ígérem mindent megteszek. – suttogtam a telefonba. – Tudod már van egy tervem, ami talán jól sülne el, de ehhez rád is szükségem van … ROBERT.

- Még is mit kell tennem? – kérdezte

- Mindent a maga idejében drága.

- Imádom mikor titokzatoskodsz, egyébként figyelem őket, és garantálhatom a játék elkezdődött. – nevetett a telefonba.

- Ez már tetszik, és én az első sorból élvezhetem, ahogyan az a kis liba idegileg tönkremegy. Láttad volna ma hogy próbálta magát tartani a szerelmecskéje előtt. De az tett be neki a legjobban, mikor a főnök egybe tett minket Bennel. Jó ötlet volt ez az egész, így kevesebb időt vannak együtt. – mondtam. – Na de mennem kell, majd értesítelek a fejleményekről. Minden jót. – köszöntem el, és lenyomtam a telefont.

Már alig várom, hogy elmondhassam a tervemet, úgy érzem mindenki meg fog lepődni. De legfőképpen a kicsi Vanessa. Őszintén szólva fogalmam sincs hogy Robert mit evett rajta, ez csak nyávogni tud meg persze sajnáltatni magát… mert a drága anyucija meghalt. De nem fogom megengedni se én sem pedig Robert hogy boldog legyen. Halála napjáig szenvedni fog azt garantálom…

Ben szemszöge

Visszaérve az irodába Nessin kattogott az agyam, fogalmam sincs hogy mi történhetett vele, de szörnyen rossz előérzetem van. Még furcsa is, hogy mostanában ilyen könnyen mennek a dolgaink. Úgy érzem valami történni fog…ez olyan a helyzet most olyan, mint a vihar előtti csend. Bár remélem tévedek… nem szeretném azt, hogy bármi rossz történjen Nessivel. A gondolatmenetemből Emily zökkentett ki.

- Ben…megvan a fantomkép. Gyere. – mondta, és magával húzott.

- Miért vágsz olyan képet, mint aki szellemet látott? – kérdeztem nevetve

- Mindjárt megtudod. Nézd csak ez az ember nem más, nem más … mint

- Robert… - vágtam rá. Szóval nem hiába volt a rossz előérzet, Robert visszatért. Azonnal értesítenem kell Vanessát. Ahogyan Robertet ismerem nem fogja annyiba hagyni a dolgokat, félek hogy bosszút forral.

- Azonnal hívom Semiréket, hogy jöjjenek vissza. – hadartam el Emilynek.

Először Vanessát hívtam, de nem vette fel…majd Semirt de ismét semmi hír. Istenem remélem már nincs késő…

Megpróbáltam rádión keresztül elérni őket, de semmi, mintha a föld nyelte el volna őket…

- A fenébe egyikük sem veszi fel. – szaladtam vissza az épületbe. A főnök és Emily ijedten néztek rám, biztos vagyok Benne hogy tudnak valamit.

- Történt valami? – kérdeztem idegesen.

- Semirnek és Vanessának balesete volt az autópályán, beléjük rohant egy autó. Már a helyszínen vannak a kollégák, és a mentők is. – mondta Emily. Úgy éreztem magam mintha ezernyi késsel szurkáltak volna. Remélem nincs komoly baja egyiküknek sem.

Azonnal az autómhoz rohantam, körülbelül 10 perc alatt a helyszínre értem. Láttam az autójukat felborulva az autópálya melletti területen. Odasiettem a kocsihoz, de ők már nem voltak benne. Csupa vér volt bévül az autó. Körülnéztem és megláttam egy halottaskocsit, mellette pedig egy koporsót. Lassan odamentem a koporsóhoz, nem volt mellette senki. Nem voltam biztos benne, hogy ki akarom nyitni. Féltem attól hogy egyikük fekszik benne. De végül erőt vettem magamon és kinyitottam a koporsót csukott szemmel. Lassan kinyitottam a szemeimet. Egy idegen férfi feküdt benne. Gondolom ő volt  a másik kocsiban, de ez furcsa, hiszen ezt az embert fejbelőtték…

- Ben? Hát itt vagy… - jött oda hozzám Ness. Úgy látom nem történt komolyabb baja keze be volt kötve, és fején egy kisebb ütés volt látható.

- Istenem, jól vagy? – szaladtam oda hozzá, és megöleltem. – Úgy féltem hogy valami bajod esik. – csókoltam meg.

- Azt mondták nagyon nagy szerencsénk volt, ha Semir nem húzódott volna le akkor frontálisan ütköztünk volna a kocsival, és akkor mi már….

- Ilyenre ne is gondolj, a lényeg hogy nem történt komolyabb baj. – nyugtattam meg.

- Köszönöm kérdésed én is jól vagyok. – jött oda Semir. – Egyébként azt mondták hogy a fickót lelőtték. Szóval már akkor is halott lehetett mikor felénk jött kocsival. – mondta

- Várj, evvel azt akarod mondani, hogy lehet nem is baleset volt? – kérdeztem

- Ez biztosan nem baleset volt, hanem egy gyilkossági kísérlet. Kérdés az hogy ki tette és miért? – mondta Semir.

- Nekem van egy tippem, tudod a bakrablásnál az igazgató felismerte az egyik tettest, aki nem más volt, mint Robert Morgan. – válaszoltam. – Szóval bosszút akar állni, biztonságba kell helyeznünk téged Ness. – öleltem át. Ő csak tovább pityergett, viszont úgy láttam nem nagyon lepte meg ez az egész.

- Mr. Jager, megtaláltuk a halott ember autójába a lopott két millót. Szóval ő is a bankrablók közé tartozott. – jött oda hozzám az egyik kolléga.

- Rendben, köszönöm hogy szólt. – válaszoltam. Szóval most már biztos hogy az ő keze van a dologban. De ha elkapom esküszöm megölöm, akkor legalább többet nem tud bekavarni az életünkbe.  

Vanessát és Semirt bevitték a kórházba a biztonság kedvéért kivizsgálják őket, hogy nincs e belső vérzésük vagy valami más bajuk esetleg. De reménykedjünk benne hogy minden rendben lesz.

Én is bementem a kórházba megvárni őket. Utána úgy is hozzám jön Nessi, és Semirt is haza kell vinnem. Andrea is biztosan aggódik érte.

Épp lementem a büfébe egy kávéért, mikor megláttam Sophit. Fogalmam sincs, hogy miért van itt. Mondjuk lehet hogy utánam jött… Próbáltam álcázni magam, hogy ne vegyen észre semmi kedvem nem volt őt hallgatni, de hiába egyből kiszúrt és odajött hozzám. De most valahogy nem olyan volt, mint máskor, mintha ideges lett volna.

- Történt valami? – kérdeztem egyhangúan.

- Ben, emlékszel mikor mi lefeküdtünk egymással egyikünk sem volt valami józan…és elfelejtettünk valamit… - mondta idegesen

- Mégis mit felejtettünk el? – kérdeztem

- Ma reggeli rosszulléteimnek oka volt… most biztosan ideges leszel de terhes vagyok Ben és te vagy a gyerek apja. 

19.rész - Be carefull...

Hali! Itt is van a 19.rész, remélem tetszeni fog. Kicsit hamarabb hoztam, mert hétvégén már nem lett volna időm írni a sok házi véget...:( Na de jó olvasás! És véleményeket hagyjatok magatok után! :)))

Viki :) 

- Robert... te meg mit keresel itt?

- Csak beszélgetni jöttem, talán baj? – kérdezte. Én csak megráztam a fejem, de legszívesebben elküldtem volna a fenébe, de tudom, hogy avval csak magamnak és a szeretteimnek ártanék, mert ha felhúzom, akkor bármire képes lehet, ezért hagytam, hogy itt maradjon. Két lehetőségem van vagy megöl, vagy tényleg csak azért jött, hogy ´beszélgessen´velem. Remélem, hogy az utóbbi.

- Tudod nagyon hiányzol édesem. Vissza akarlak kapni téged, bármi áron. – mondta,közben pedig mögém lopódzott. Éreztem a alkohol szagúleheletét a nyakamon. Várjunk csak, hiszen részeg...és ez Robertnél nagyon rosszat jelent. Régebben voltak az alkohollal problémái, hát arról az időkről borzalmas emlékeim vannak. Mindez már vagy három éve történt...

                             ***

Visszatekintés (kb. három évvel ezelőtt...)

- Rob kérlek nyugodj meg, részeg vagy nem tudod hogy mit beszélsz. – kiabáltam

- Nem nem vagyok részeg, tudom hogy már nem szeretsz. Biztosan van valakit ugye Vanessa, így van ugye? – ordított rám ő is. – Válaszolj – kiabálta tovább. Felém közeledett, elkapott...a hajamnál fogva, és a falhoz taszított. Azt nem vette észre hogy a falon ott lógott egy kép, egyensen nekilökte a fejemet a képnek. A kép drabokra törött. A következő pillanatban azt vettem észre hogy véres a padló, a vér pedig az én fejemből ömlik.

- Robert...kérlek, kérlek hagyd abba. Ez nem te vagy érted?

- De igen, ez vagyok én drágám. De nem válaszoltál... szeretsz még ? –ordított rám ismét.

- Igen Robert, szeretlek, és nincs senkim se rajtad kívül, higyj nekem.-suttogtam, majd lassan egy puszit nyomtam a homlokára, de ő ellökött magától és ismét kiabálni kezdett. Nem hiszem el képes akár megölni is ilyen állapotban. A fejemből egyre erősebben kezdett folyni a vér, de ez őt nem érdekelte. Én nem ezt a Robertet ismertem meg, ilyen dolgot még sosem tett velem..

- Hazudsz ribanc, mindig csak hazudsz. De mond meg nekem hogy miért? Hiszen én mindent megadok neked amit csak akarsz, még is hazudsz, és megcsalsz. – kiabállta. Biztosan megint azt hiszi hogy Matt a szeretőm, de könyörgöm hányszor kell őt arról meggyőznöm hogy ő az egyik legjobb barátom és vagy tíz év van közöttünk, soha nem jönnék vele össze. Józanon úgy tűnt hogy ezt megértette...

- De nem hazudok Robert, hiszen te is ismered Mattet tudod hogy csak a barátom, sőt nem is a barátom olyan mintha az apám lenne. – mondtam neki nyugodtabban.

- Nem hiszek neked. Átversz. – válaszolta, és egy kést kapott fel a kezébe. Szívem egyre erősebben kezdett verni a félelemtől. Csak remélni mertem hogy Robert észhez tér és eldobja a kést és akkor minden rendben lesz. De nem így tette, rámnézett és elkezdett felém közeledni folyton csak azt hajtogatta hogy nem verhetem át őt. Utánna elsötétült minden...

***

Már megbántam hogy nem hagytam el őtt akkor, de azt hittem hogy szüksége van rámés tudok nekisegíteni. Úgy gondoltam sikerült is mivel már nem voltak problémái, és normális volt. Mindaddig a napig míg meg nem vert újra, akkor viszont Ben mentett meg ezért mindig is nagyon hálás leszek neki, bármi is történjék ma este...

- Robert nekem már van valakim, és nagyon szeretem...- mondtam neki halkan –Most pedig kérlek menj el oké? Nem szeretnék balhézni…

- Ó nem,nem szabadulsz tőlem ilyen könnyen. Tudod milyen régóta várok erre a pillanatra? Hogy újra magam mellett tudhassalak, el sem tudod képzelni drágám. – suttogta a fülembe. Én egy lépéssel arrébb mentem nem bírtam elviselni azt, hogy a közelemben van.Ahogy visszaemlékeztem a múltra szemeimet ismét elkezdték mardosni a sós könnycseppek.

- Majdnem megöltél. – mondtam neki sírva. Láthatólag nem hatotta meg a dolog, csak elmosolyodott rajta, majd ismét odalépett hozzám.

- Legközelebb sikerülni is fog szívecském, tudod, ha az enyém nem lehetsz, másé sem leszel… ezt jobb, ha felfogod. – jött hozzám még közelebb és egy puszit nyomott a homlokomra. – Na de sajnos mennem kell. Ja igen, gondolom mondanom sem kell hogy ha eljár a kis pofikád búcsút mondhatsz a drága barátodnak, és ugye nem akarod őt is bele keverni ebbe az egészbe ugye?- kérdezte. Istenem tényleg komolyan gondolja, tartanom kell magam nem szólhatok senkinek sem. De én ebbe az egészbe bele fogok így őrülni, hiszen mindenhol ott van, mindenhol figyel engem és a legrosszabb: bármikor lecsaphat. Ez a mai nap csak figyelmeztetés volt…

- Kérlek Robert őt ne bántsd, ígérem hogy egy szót sem szólok neki, de kérlek hagyd ki őt ebből. – könyörögtem. – Ha kell megszüntetem ellened a nyomozást is és akkor többé nem kell bujkálnod szabad lehetsz - folytattam

- Fú, hát te tényleg szereted, de ez engem abszolút nem érdekel. Az a lényeg hogy tartsd a szádat szivi. Eddig sem érdekelt hogy nyomoznak utánam, most sem érdekel… ki akarom élvezni ezt a kis játékot. Szóval készülj, mert ez hátralévő életed első napja. – mondta, majd beszállt a kocsijába és elhajtott.

Megfenyegetett, Robert megfenyegetett, szóval ez még csak a kezdet. És úgy kell tennem mintha semmi sem történt volna, nem tudom hogy menni fog-e... Sírva csaptam be magam után az ajtót, a lábaim felmondták a szolgálatot és a földre rogytam... 

***

Reggel a kanapén keltem fel, este már nem bírtam vissza menni a szobámba. Még mindig teljesen remeg az egész testem a történtektől. Fogalmam sincs hogy fogok így nyugodtan bemenni dolgozni, vagy mégrosszabb Ben előtt tettetni hogy minden rendben van. Ben mindig észreveszi ha valami nem stimmel, de most nem szabad hogy észrevegye.

Bementem a fürdőbe lezuhanyoztam az egy kicsit segített legalább, majd felöltöztem és elindultam dolgozni.

Körülbelül negyed óra alatt bent is voltam, Ben még nem volt bent csak Semir volt az irodában.

- Jóreggelt –köszöntem, majd leültem a helyemre.

- Nekedis –köszönt vissza.

- Ben mikor jön be? – kérdeztem. Reméltem hogy csak később mikor már egy kicsit jobban le tudom magam nyugtatni.

- Épp most – válaszolt nevetve Semir, és az ajtó felé mutatott. Ben egyből az irodába bejött az irodába. Na most kell elővennem a színésznői képességeimet, hogy ne jöjjön rá hogy valami nincs rendben.

- Jóreggelelt szívem, hiányoztál. – jött oda hozzám, és egy csókot adott a számra.

- Te jobban hiányoztál. – válaszoltam nevetve.

- Veszekedni szeretnél? Úgyis én nyernék... – mondta, majd felkapott és megpörgetett a levegőbe. Ha a közelében vagyok úgy érzem hogy nem is félek annyira Robertől, Ben valahogy megnyugtat.

- Te azt csak hiszed Jäger. – folytattam a veszekedést, de a főnök megzavart minket.

- Jöjjenek be kérem az irodámba, fontos bejelenteni valóm van. – mondta. Mi követtük őt az irodájába. Fogalmam sincs mi lehet ez a fontos bejelentés.

- Nos szóval, most hogy mindannyian nekikezdek. Egy kis partnercserére fog sor kerülni. Vanessa és Ben maguk már nem dolgozhatnak együtt, mint társak a magánéleti dolgaik miatt, ezért úgy döntöttem, hogy Semir új társa maga lesz, Ben társa pedig Sophia. Remélem, mindenkinek megfelel. – mondta a főnök. Tátott szájjal bámultam a főnökre,még hogy azt a kis… nem tudom micsodát Ben mellé osztja be. Esküszöm, kinyírom, ha egy újjal is hozzá mer érni. Ben nyugtatóan nézett rám, de azt hiszem, hogy most ő sem tud lenyugtatni…

- Valami gond van Vanessa? – kérdezte vigyorogva Sophi.

- Igen Sophi, te vagy a gond…miért nem mész vissza oda ahonnan jöttél? – kérdeztem idegesen, már nem kellett sok ahhoz, hogy jól megtépjem. Féltékeny vagyok, igen de nem érdekel tudom mi volt köztük és hogy Sophi ezt bármikor újra megcsinálná, őt nem érdekli ha Bennek már van valakije. Tudom, hogy Ben nem tenné meg, de akkor is ez a nő bármire képes.

- Jajj, csak nem féltékeny valaki? – kérdezte nyávogva, majd szája elé kapta a kezét.

- Ugyan kérlek, rád? Nálad még Szörnyella is szebb könyörgöm. – vágtam vissza, nem adom meg neki azt az örömöt, hogy megtudja hogy azért tényleg féltékeny vagyok. – Tudod könnyű úgy pasit szerezni, hogy hanyatt vágod magad mindenki előtt, nem gondolod? – kérdeztem. Láthatólag erre eléggé feldühödött.

- Hölgyeim hagyják már abba, nem értem még is miért kell egyfolytában veszekedniük. – förmedt ránk a főnök. – Egyébként indulhatnak is járőrözni maguk Semir az A4 –es autópályára. Ben maguk pedig a belvárosba menjenek, a bankrablás helyszínére. – adta ki a parancsot a főnök.

Kimentünk a kocsihoz, már éppen beszállni akartam, mikor Ben megragadott hátulról.

- Ugye tudod hogy nincs okod féltékenykedni? Én csak téged szeretlek. – súgta oda.

- Igen tudom Ben de azért vigyázz vele, nem százas a csaj. – válaszoltam. – Na de indulnunk kell délután találkozunk. – köszöntem el tőle egy puszival.

***

Már egy órája legalább kocsikázunk az autópályán de még semmi különöset nem vettünk észre, bár most csak járőrözünk nem is biztos hogy történni fog valami…

- Na, mond csak el Semir bácsinak hogy mi bánt téged. – mondta komolyan. Hát ezek szerint észrevehető, hogy valami nem stimmel.

- Mégis miből gondolod, hogy nincs minden rendben? – kérdeztem

- Látom rajtad Ness, már reggeltől. Na, gyerünk bökd ki végre. – válaszolta kedvesen. Talán neki elmondhatom, hogy mi történt, úgy érzem megbízhatok benne, és talán segíteni is fog egy kicsit ha elmondom.

- Robert visszajött. – mondtam ki gyorsan.

- Hogy micsoda? – kérdezte – Ez biztos?

- Igen, Semir biztos tegnap éjjel eljött hozzám, és hát megfenyegetett. Azt … azt mondta hogy ha szólni merek valakinek annak rossz vége lesz. És főleg Bennek nem szabad megtudnia, mert akkor megölheti őt. Szóval, kérlek Semir ígérd meg,  hogy ez köztünk marad, rendben? – kérdeztem sírva. – Csak … csak azért mondtam el neked, mert tudom benned megbízhatok. –szipogtam tovább.

- Persze Ness, bennem megbízhatsz. De ugye tudod hogy ez egy elmebeteg sürgősen el kell őt kapni, mert bármikor lecsaphat. – mondta. Igaza volt tudom, azt kívánom bárcsak vége lenne ennek az egésznek, és végre tényleg boldog lenne minden…

- Igen, tudom, de…. Semir vigyázz! - kiáltottam

18. rész- Welcome back again...

Hali :) Itt a 18.rész is. Szerintem unalmas lett egy kicsit, de azért véleményeket kérek, és lépjetek be a blog csoportjába is. Jó olvasást 

                                        Viki :)

Vanessa szemszöge

London, az a város, ahol az álmok valóra válnak, ahol bármi megtörténhe

Mindenki számára létezik egy hely, ahol az álmok valóra válnak, ahol bármi megtörténhet, ahol igazán jól érzed magad… Nos, számomra ez a hely London. Ez a hely az álmok városa, itt valahogy minden olyan könnyen megoldódik, és egy kis időre ki tudok kapcsolni, elfelejtem minden problémámat. El tudom felejteni Robertet, és minden mást, ami otthon vár rám…Mindent. Itt csak mi vagyunk egymásnak, csak Ben és én, nem zavar senki sem.

Már lassan két hete, hogy eljöttünk erre a kis ´kiruccanásra´nagyon jól érezzük itt magunkat, kár hogy lassan haza kell mennünk, hiszen itt végre kettesben lehettünk. Ez alatt az idő alatt körbejártuk egész Londont, minden nap felültünk a London Eye-ra, és csodáltuk a gyönyörű kilátást. Megfogadtuk, ha később is még együtt leszünk, biztosan eljövünk ide.  De hát kitudja mit hoz a jövő, szóval addig kell boldognak lennünk míg lehet, mert az élet kegyetlen van mikor olyan embereket vesz el tőlünk akiket szeretünk ... és ez ellen nem tehetünk semmit sem.

- Ben tudod hogy utálom, ha néznek... főleg ha alszom. – dünnyögtem még félálomban.

- Én meg imádom nézni, ahogyan alszol annyira szép vagy. – mondta. Ezen elmosolyodtam én is. Hihetetlen, hogy mennyire aranyos, egyszerűen imádom őt. De a félelem mindig bennem van, azért hogy elveszíthetem őt.

- Szeretlek Ben. – suttogtam.

- Én is téged. – csókolt meg. Ismét heves csókcsatába kezdtünk, aminek az lett a vége hogy délben keltünk ki az ágyból. Gyorsan megebédeltünk egy közeli étteremben, majd elindultunk a városba. Kéz a kézben sétálgattunk a városban, mikor észrevettem hogy hol vagyunk. Ott áltunk az előtt az épület előtt, ahol anyámat meggyilkolták. Az emlékek felszínre törtek, és ez ellen semmit nem tudtam tenni. Lehet hogy egy esélyt kéne adnom apának, de ez a dolog amit tett megbocsáthatatlan. Viszont hiányzik... nagyon hiányzik az ölelése, ahogyan félt mindentől, legfőképpen a fiuktól... Emlékszem volt egy fiú akinek tetszettem még 14 éves koromban, és egyszer elhívott  fagyizni. Apa csak úgy ment bele az egészbe ha a fiú eljön és elkér apától. De ez sem volt neki elég, emlékszem hogy egész végig a nyomunkban volt. Igaz utána duzzogtam, és nem beszéltem vele egy ideig, de mégis hiányzik ez az egész...Mert akkor még egy család voltunk...

- Hé, minden rendben van? – kérdezte Ben.

- Tudod ezen a helyen történt minden, itt gyilkolták meg anyát. Valójában még mindig olyan hihetetlen ez az egész, pedig már több éve hogy nincs köztünk. – válaszoltam könnyeimmel küzködve. Ben csak szorosan átölelt, úgy érzem mellette tényleg biztonságban vagyok és nem eshet bántódásom.

-Biztos vagyok benne hogy anyukád figyel téged, és rettentően büszke rád. De biztosan nem akarja hogy szomorú légy, szóval egy kicsi mosolyt kérek. – mondta. Igaza van, anyának látnia kell hogy erős vagyok, és nem török össze.

- Rendben. Na így jó lesz? – kérdeztem vigyorogva.

- Tökéletes. – válaszolt Ben. – Figyelj ezt csak később akartam odaadni, de azt hiszem most jött el a megfelelő pillanat. Fordulj meg. – mondta Ben. Szót fogadtam neki, lassan megfordultam.

- Ez a tiéd... – suttogta, majd a nyakamba akasztott egy gyönörű nyakláncot. Két szív volt rajta, az egyik apró kövekkel volt kirakava, és a két szív egymásba fonódott.

- Ben...ez...ez gyönyörű szép, köszönöm. – mondtam neki, majd megcsókoltam. Igazából nem akarok hazamenni, annyira de annyira jó itt lenni kettesben. Nincs semmi olyan dolog ami végett izgulni kéne. Itt a problémák maguktól megoldódnak.

Egy helyre viszont még el kell mennem, meglátogatni Mattet. Már nem láttam őt, azóta mióta az autópályarendőrségnél dolgozom. Igaza volt, hiszen ő ajánlott be engem. Azt mondta hogy ez nekem való hely lesz, nem tévedett. Ha akkor nem fogadom meg a tanácsát akkor most talán nem ismerném Bent, és még mindig Robert mellett lennék. De ebbe még belegondolni is szörnyű. Matt viszont tényleg szörnyen hiányzik, hiszen ő volt apám helyett apám és megigértem neki hogyha itt vagyok Londonba meglátogatom.

- Ben mi lenne ha elmennénk Matthez? Biztosan örülne neki. – kérdeztem

- Rendben van. Te tudod hogy merre lakik? Vagy felhívod? – kérdezte Ben

- Már hívom is.. – válaszoltam. Két csöngésre fel is vette a telefont.

- Igen? Itt Matt Parker.

- Szia Vanessa vagyok. Az a helyzet hogy itt vagyunk Londonban, és ha otthon vagy meglátogatnák téged. Mit szólsz?

- Nessi derégen hallottam a hangodat. Persze otthon vagyok és gyertek nyugodtan. De várj... kivel is vagy?

- Majd meglátod, legyen meglepetés. Na szia, nemsokára ott vagyunk.

Kíváncsi vagyok Matt reakciójára,mikor meglát minket, ő soha nem kedvelte Robertet, de valahogy sikerült elfogadnia, viszont sokat veszekedtünk végette. Igy utólag bánom is hogy nem hallgattam rá.

                                                                              *

Fél óra múlva oda is értünk Matt lakásához.  Alig változott valami azóta mióta nem voltam itt. Még mindig ugyanolyan Matt kis agglegénylakása, mint volt.

- Szia Matt. – ugrottam a nyakába egyből ahogy kinyitotta az ajtót.

- Kicsi Ness, de hiányoztál. – ölelt át ő is. – Na és ki is van itt veled? – kérdezte.

- Szerintem nem kell bemutatnom titeket egymásnak. Ő itt Ben. – válaszoltam mosolyogva

- Hogy micsoda? Te és Ben? Ti együtt vagytok? Ez meg hogy? – tette fel sorban a kérdéseket. Ezen mind a kettőnknek nevetni kellett.

- Hát egyszerűen. – válaszolt Ben nevetve.

- Tudom, csak nem gondoltam volna. Na de akkor látom hogy jó döntés volt az autópályarendőrség, hiszen majd kicsattansz a boldogságtól. De várj, mi lett Robertel?

- Hát igen boldog is vagyok. És Robertel vége van, már egy ideje. Tudod történt egy pár dolog... – válaszoltam

- Őszintén szólva, én örülök hogy szakítottatok. Robert rossz ember volt... – mondta – Na de mióta is vagytok Londonban? – kérdezte

- Hát majdnem 2 hete. De ma megyünk haza az esti géppel.  – válaszoltam mosolyogva. – Egyébként még mindig semmi nyom anya gyilkosáról? – kérdeztem

- Csak annyit tudtunk meg, hogy egy nő volt. De más nyom nincs sajnos, de ha megtudok valamit értesítelek. Még mindig gőzerővel folyik a nyomozás. Tudod nagyon hiányzik anyukád, ő volt a legjobb társam, és persze a legjobb barátom is. – válaszolta.

- Mindannyiunknak hiányzik. – mondtam. – Na és amugy mikor jösz Los Angelesbe? – kérdeztem kíváncsian

- Hát talán a jövő hónapba. Még van egy kis dolgom itt, de majd meglátogatlak ígérem. – válaszolta

*

A délután gyorsan elment, olyan 4 óra körül visszaindultunk a hotelba, gyorsan összepakoltuk a cuccainkat, és elindultunk a reptér felé taxival. A repülőgépre még legalább egy órát kellett várni, addig beültünk egy közeli Starbucksba.

- Olyan furcsa lesz újra otthon. – mondta Ben

- Hát igen, de ha Sophi egy újjal is hozzád mer érni esküszöm hogy kinyírom. – válaszoltam komolyan. Ijesztő ahogyan nyomul Benre, de nemfogja tőlem elvenni azt garantálom.

- Nem kell féltékenynek lenned, tudod hogy csak téged szeretlek. – mondta Ben, majd egy puszit adott a homlokomra.

- Nem vagyok féltékeny. - válaszoltam nevetve

*

A repülőút gyorsan eltelt, hiszen majdnem az egészet végigaludtam. Ben ébresztett fel már mikor a leszáláshoz készülődtünk.

Összeszedtük a csomagjainkat és elindultunk kifelé, tényleg furcsa itthon lenni. A reptér előtt Semir és Emily vártak minket. Emilyt már múlt héten kiengedték a kórházból, már teljesen jól van.

- Na végre megjött az ifjú pár. – kiabálta Semir, amint meglátott minket.

- Sziasztok srácok. – szaladtamoda hozzájuk. – Hiányoztatok.

- Ti is nekünk. Na és milyen volt a kirándulás? – kérdezte Emily

- Egyszerűen fantasztikus, majd mesélek. – válaszoltam. – De most mást sem akarok mint hazamenni és lefeküdni egy kicsit. – mondtam nevetve. Tényleg nagyon elfáradtam, hazamegyek és szerintem holnap délig ki sem kelek az ágyból.

- Rendben hazaviszünk, Ben gondolom veled megy ugye? – kérdezte Emily.

- Hát, sajnos nem tudok, Semir mondta hogy be kell mennem az őrsre, de reggel érted megyek drágám oké? – kérdezte Ben

- Rendben Ben, hiányozni fogsz. – csókoltam meg.

- Ugyanmár gyerekek, menjetek szobára. – kiabálta Semir, ezen mindannyian elkezdtünk nevetni. Hihetetlen ez az ember, mindig megnevettet.

*

Amint hazaértem ledobtam a cuccaimat a kanapéra, és egyből a fürdőszobát vettem célba. Legalább fél órát áztattam magam, mikor valami zörgést hallottam kintről. Gyorsan magamra tekertem egy törölközőt, és kimentem az előszobába. Felkaptam egy vázát az egyik asztalkáról. Mostanában elég paranóniás vagyok. Halkan kiosontam az ebédlőbe de nem találtam ott senkit, viszont az ajtó nyitva volt és a bőröndöm leesett a kanapéról. Körülnéztem de senki nincs itt. Lehet hogy csak a huzat volt, mivel eléggé nagy szél lett kint, talán rosszul csuktam be az ajtót. Ez a gondolat egy kicsit lenyugtatott. Már hirtelen azt hittem hogy talán Robert jött be, de hiszen honnan tudná a lakcímemet meg hogy pont most vagyok itthon.

Gyorsan felöltöztem és elmentem aludni. Még Ben egyszer felhívott hogy minden renben e van. Hihetetlen hogy mennyire aranyos, ahogyan aggódik. Bár még nem is tudja hogy Robert újra itt van, és nem is szabad megtudnia.

Ahogyan befeküdtem az ágyba el is aludtam. Olyan 12 óra körül felriadtam, megint valami zörgést hallottam lentről.  Mintha valaki járkálna lent, lehet csak Ben akarja rámhozni a frászt, remélem így van. Felkaptam a köntösöm és a fegyverem , és halkan elindultam  lefelé. Benéztem a konyhába de nem volt ott senki sem, és a nappali is üres volt. De ekkor valami furcsa érzésem támadt, mintha valaki lenne mögöttem, lassan megfordultam. Igazam volt, ott állt előttem teljes életnagyságban az az ember, akivel soha többé nem szerettem volna találkozni. Kikapta a fegyvert a kezemből, és eldobta a szoba másik felébe...

- Régen láttalak Mrs. Hamilton... hiányoztál – mondta gonosz vigyorral az arcán.

- Robert... te meg mit keresel itt?

17.rész - Together

Hali :) Sikerült hamarabb megírnom a 17.részt :) Kérek mindenkit, aki olvassa, hogy komizzon és pipáljon, köszönöm !  Jó olvasást...
                                                                                                                   Viki :)

Vanessa szemszöge

- Szeretlek Vanessa Hamilton, mindennél jobban szeretlek.

- Ben, én… én nem tudom hogy mit…

- Semmit Ness, ne mondj semmit. – lépett hozzám közelebb, a szemembe nézett és az ajkait az én ajkaimra tapasztotta. Hirtelen mintha millió kis pillangó kelt volna életre a hasamban, ilyet még soha nem éreztem, azt hiszem ezt hívják szerelemnek. Szeretem őt, tényleg nagyon szeretem, de el kell innen mennem, tudom hogy ez önzőség, de nem akarom hogy bármi baja essen végettem, azt nem élném túl. Viszont ezek után nem tudom, hogy képes leszek e nélküle élni. Hiszen végre boldogok lehetnénk, mint egy rendes szerelmes pár, de nálunk ez lehet hogy soha nem így lesz. Mindig van valami, ami elront mindent. Ez esetben Robert, visszajött, és figyel engem. És nem szólhatok senkinek sem, mert annak csak rossz vége lenne...

- Ugye nem mész el? – kérdezte két csók között. Én akaratlanul is egy kósza könnycseppet engedtem lefolyni az arcomon, ezt Ben is észrevette, szomorúan nézett rám, és két keze közé vette az arcomat. Minden egyes érintésétől megremegtem, hihetetlen hogy valaki ilyen érzéseket váltson ki belőlem. Ahogyan a szemembe nézett Ben egyre jobban elkapott a sírás, már nem tudtam visszatartani.

- Ne, kérlek Ness maradj velem. Nem mehetsz el pont most. Elolvastam a leveled, és tudom hogy te is úgy érzel, ahogyan én irántad. Szóval kérlek maradj, hiszen boldogok lehetnénk együtt, csak maradj kérlek… - mondta, és talán igaza volt. De szerintem ő is ugyanígy cselekedne a helyemben.

- El kell mennem… nem maradhatok itt. Ben figyelj én is nagyon szeretlek, és épp ezért kell elmennem. Nem akarom hogy bármi bajod essen. – válaszoltam neki, erre ő megölelt, és a hajamba puszilt.

- Figyelj, nem lesz semmi baj. Nem kell félned, én megvédelek mindentől, hiszen mellettem vagy a legnagyobb biztonságban. – suttogta, nekem nem kellett ennél több egyből a nyakába ugrottam, és most én csókoltam. Olyan régóta vágyom már rá, de ezt magamnak is csak nemrégen mertem bevallani. Nem hittem volna, hogy ő is így érez irántam. Úgy gondolom hogy végre megtaláltam azt az embert aki szeret, és aki mellett önmagam lehetek, hiszen tudom hogy soha nem akarna megváltoztatni.

- Köszönöm Ben, köszönöm, hogy vagy nekem. – suttogtam neki, erre ő elmosolyodott, majd ismét puszit nyomott a homlokomra.

- Van egy ötletem. Elmegyünk Londonba, csak mi ketten. Na mit szólsz? – kérdezte. Nagyon meglepődtem, el akar velem jönni Londonba?

- Most komolyan? És mi lesz Emilyvel, meg Semirrel, hisz ő is csak most jött vissza? – kérdeztem

- Hát igen indulás előtt meglátogatjuk őket, és elköszönünk tőlük. Holnap pedig indulhatunk is. Szóval gyere még sok dolgunk van. – válaszolta. Én hirtelen azt sem tudtam hogy fiú-e vagyok, vagy lány a meglepődöttségtől. Még válaszolni sem tudtam, mert Ben azonnal maga után húzott. A korház felé vettük az irányt. Én ezt az egészet még mindig nem fogtam fel. Ha valaki húsz percel ezelőtt azt mondta volna, hogy az a pasi fog utánam jönni, akibe teljesen beleszerettem, és elhív Londonba magával - jól kinevettem volna. Persze még mindig rettenetesen félek Roberttől, de bízom benne hogy nem fog semmit sem csinálni, mert róla nem mondtam senkinek semmit sem. És az állt a fenyegető levélben, hogy ha elmondom valakinek, akkor áll bosszút…

- Egyébként honnan jött ez az ötlet, hogy Londonba megyünk?- kérdeztem kíváncsian.

- Hát, mivel oda akartál menni gondoltam elviszlek én. Úgyis jó lenne egy kicsit kettesben lenni. És ott legalább nyugodtan megtudunk mindent beszélni. Semmi stressz, ellenségek, bűnözők… csak te és én. Tetszik az ötlet drágám? – kérdezte, a ´drágám´ és a hasonló kifejezésekhez még hozzá kell szoknom. De azt hiszem menni fog.

-Igen, nagyon tetszik. Csak te, és én... – válaszoltam vigyorogva. Éppen megérkeztünk a kórházhoz. Ben kisegített a kocsiból, és megragadta a kezemet. Kéz a kézben mentünk be a hatalmas kórház épületébe. A liftben egy idős házaspár állt, mikor mi beszáltunk. Mosolyogva néztek egymásra mikor megláttak minket. Annyira aranyosak voltak, hogy több, mint nyolcvan évesen is kézenfogva sétálnak, és látni rajtuk hogy nagyon szeretik egymást.

- Látod Ness, mi is majd így fogunk kinézni ha már idősek leszünk. – mondta Ben komolyan. Ettől egy kicsit nevetnem kellett. Nagyon aranyos meg minden, de azért még nem kell ilyen messzire menni. Kitudja mi lesz...

- Szeretlek te majom. – mondtam neki, és egy puszit adtam a szájára. Már éppen Emily kórterme előtt voltunk. Benyitottunk az ajtón, hát... azok az arcok amiket Semir és Emily vágtak, mikor megláttak minket, megért volna egy misét. Mi elnevettük magunkat, de ők csak ugyanolyan döbbenten ültek az ágyon. Hirtelen egyszerre kezdték el kiabálni, hogy csókot. Ben nem tétovázott azonnal maga felé fordított, és egy finom csókot lehelt ajkaimra. Erre Emilyék egyből tapsolni, és ugrálni kezdtek, mint valami kisgyerekek.

- Na végre, azt hittem soha nem fogtok már észhez térni. – jött oda Semir.

- Hát látod, észhez tértünk. – mondtam neki nevetve.

- Egyébként csak jöttünk közölni, hogy holnap Londonba utazunk egy kis időre. – mondta Ben. Semiréknek pedig ismét előjött a döbbent arcuk.

- Várj, valami ügy végett mentek? Vagy csak egy kis kirándulás? – kérdezte Emily vigyorogva

- Csak kirándulunk egyet. – válaszoltam. Majd szorosabban kezdtem el szorítani Ben kezét. Mintha megéreztem volna, hogy Sophika fog belépni az ajtón, mert abban a pillanatban érkezett ide. Az az arckifejezése  minden pénzt megért, mikor meglátott minket kézen fogva, azt hittem ott helyben fog összeesni. Gondolom nem így tervezte a közös jövőjét Bennel. Nem akarok gonosz lenni, de tényleg örülök hogy nem jött neki össze a mesterkedése.

- Látom sikerült a terved ribanc. – mondta Sophi, majd azonnal megfordult és kirohant az ajtón. Nagyon tűrtőztetni kellett magam, hogy ne menjek neki. Ben párszor odasuttogta nekem, hogy nyugodjak meg, és talán ez segített lenyugodni egy kicsit. De ha nem lett volna itt a csajnak már egy szál haja sem lenne, abban biztos vagyok.

- Na mi azt hiszem megyünk. Majd telefonálunk Londonból, vigyázzatok magatokra. – köszönt el Ben Semiréktől. Kiléptünk az ajtón, de persze Semir utánunk kiabált.

- Aztán védekezzetek,még nem akarunk kicsi Vanessákat és kicsi Beneket. – kiabálta nevetve. Belőlünk is egyszerre tört ki a nevetés.

- Hát igen, Semir már csak ilyen. Hozzá kell szokni. – mondta Ben.

                                                                            *

Ben lakására mentünk, mivel én már útra készen voltam, már csak neki kellett elpakolnia, és ragaszkodott hozzá hogy ne haza menjek hanem hozzá. De mivel ő volt a sofőr, ezért nem is volt választási lehetőségem, úgysem haza vitt volna.

Elindultunk befelé, de az ajtó előtt Ben egyszercsak felkapott a kezébe, és úgy vitt be a házba. Egyenesen a szobájába vitt, majd lefektetett az ágyra.

- Szeretlek Mrs. Hamilton. – suttogta a fülembe, majd apró csókokat lehelt a nyakamra. Apró kis nyögések hagyták el a számat, majd Ben szemébe néztem, annyira imádom ezt a pasit.

- Én is szeretlek Mr. Jager. – suttogtam. Lassan elkezdte rólam lehámozni a felsőmet, persze közben végig csak csókolgatott. Végre úgy érzem hogy helyesen cselekszem, és nem fogom megbánni, hiszen tényleg szeretem őt.

Belekapaszkodtan Ben pulcsijába, és egy mozdulattal le rántottam róla, ezen elmosolyodtunk mind a ketten. Most ő következett... lassan kigombolta a nadrágomat, és lehúzta rólam, majd a szoba másik felébe dobta el. Annyira gyengéden bánt velem végig, féltett nehogy valami bajom essen. Nagyon aranyos volt tőle. Biztos vagyok benne hogy biztonságban vagyok a közelében, már nem is félek annyira Robertől sem.

                                                                  *

Gyönyörű éjszakát töltöttünk együtt. Reggel Ben meztelen mellkasán ébredtem fel. Imádom nézni mikor alszik. Gondoltam ezt a pillanatot meg kell örökítenem, felkaptam az ingjét és a telefonom után kutattam. Amint megtaláltam lassan visszalopóztam az ágyhoz, beállitottam a kamerát, de ekkor valaki megragadta a kezem, és maga mellé rántott.

- Jól áll neked az ingem, többször is felvehetnéd. – mondta Ben kacér mosollyal az arcán. Értettem hogy mire célzott evvel, így én is elmosolyodtam, majd hozzá bújtam.

- Te kis huncut, miket nem gondolsz. – válaszoltam mosolyogva, erre ő egy hirtelen ötlettől vezérelve csikizni kezdett, aminek az lett a vége, hogy a földön kötöttünk ki mind a ketten. És persze én kerültem alulra. Mikor már látta hogy a nevetéstől már – már alig kapok levegőt abbahagyta a csikizést. Majd hosszan megcsókolt, kezei lejebb vándoroltak, és elkezdte rólam az inget leszagattni.

- Az ing nélkül még jobban nézel ki. – mondta mosolyogva. Ezen én is elmosolyodtam.

- Ben nem akarok ünneprontó lenni, de lassan mennünk kéne. – suttogtam a fülébe, de hiába nem engedett felkelni. Csak erősebben szorított magához. – Ben kérlek két óra múlva indul a gépünk, netán elfelejtetted? – kérdeztem vigyorogva

- Na oké, elengedlek, de máskor nem szabadulsz ilyen könnyen szivi. – mondta, és még egy utolsó puszit nyomott a homlokomra.

                                                                              *

Egy óra múlva már a reptéren voltunk. Még beugrottunk Emilyhez elköszönni, és megnézni hogy jól van-e. Úgy láttuk nagyon jól elszórakozik Harryvel, elég jóban lettek. Harry aranyos srác, szerintem nagyon helyesek lennének együtt, de majd meglátjuk mi lesz.

Bejelentkeztünk a reptéren, majd mikor a csomagjainkat is elintéztük, beültünk egy kávézóba. Gyorsan elment az idő fél óra múlva már a gépen ültünk. El sem hiszem hogy itt vagyunk ketten. Ha tegnap nem jött volna utánam valószinűleg már Londonban lettem volna, de egyedül. És most biztosan egy doboz fagyi mellett sírtam volna, egy romantikus film közbe. De nem így történt. Itt vagyunk kettesben, és London felé tartunk. Azt hiszem most tényleg a világ legboldogabb emberének érzem magam. Vigyázz London nemsokára ott vagyunk...

Robert szemszöge

Nem hiszem el, annak a kis ribancnak minden sikerül? Akkoris tönkre fogom tenni,megbánja még azt amit velem tett. Már lassan fél éve annak hogy menekülök, de megfogadtam hogy bosszút álok. Nem fogom hagyni hogy boldog legyen avval a kis zsaruval. Tönkre teszem őket, úgy ahogyan ők tettek tönkre engem. Már majdnem sikerült a tervem, de pont most kellett nekik összejönni. De garantálom hogy nem maradnak együtt sokáig...Megvannak a módszereim...

- Ide figyelj, szét kell szakítanod őket. Élvezzék még ezt akis Londoni kiruccanást, de utána bekeményítünk. Amint hazajöttek, közbe kell lépned. Érd el azt, hogy szakítsanak... – mondtam a beépített emberemnek. Hála neki mindig tudom hogy mi történik Vanessával. A tűzben már majdnem sikerült kinyírnom őt, de jött a kis zsaruja és megmentette. De többé nem tudja őt megvédeni...