17.rész - Together

Hali :) Sikerült hamarabb megírnom a 17.részt :) Kérek mindenkit, aki olvassa, hogy komizzon és pipáljon, köszönöm !  Jó olvasást...
                                                                                                                   Viki :)

Vanessa szemszöge

- Szeretlek Vanessa Hamilton, mindennél jobban szeretlek.

- Ben, én… én nem tudom hogy mit…

- Semmit Ness, ne mondj semmit. – lépett hozzám közelebb, a szemembe nézett és az ajkait az én ajkaimra tapasztotta. Hirtelen mintha millió kis pillangó kelt volna életre a hasamban, ilyet még soha nem éreztem, azt hiszem ezt hívják szerelemnek. Szeretem őt, tényleg nagyon szeretem, de el kell innen mennem, tudom hogy ez önzőség, de nem akarom hogy bármi baja essen végettem, azt nem élném túl. Viszont ezek után nem tudom, hogy képes leszek e nélküle élni. Hiszen végre boldogok lehetnénk, mint egy rendes szerelmes pár, de nálunk ez lehet hogy soha nem így lesz. Mindig van valami, ami elront mindent. Ez esetben Robert, visszajött, és figyel engem. És nem szólhatok senkinek sem, mert annak csak rossz vége lenne...

- Ugye nem mész el? – kérdezte két csók között. Én akaratlanul is egy kósza könnycseppet engedtem lefolyni az arcomon, ezt Ben is észrevette, szomorúan nézett rám, és két keze közé vette az arcomat. Minden egyes érintésétől megremegtem, hihetetlen hogy valaki ilyen érzéseket váltson ki belőlem. Ahogyan a szemembe nézett Ben egyre jobban elkapott a sírás, már nem tudtam visszatartani.

- Ne, kérlek Ness maradj velem. Nem mehetsz el pont most. Elolvastam a leveled, és tudom hogy te is úgy érzel, ahogyan én irántad. Szóval kérlek maradj, hiszen boldogok lehetnénk együtt, csak maradj kérlek… - mondta, és talán igaza volt. De szerintem ő is ugyanígy cselekedne a helyemben.

- El kell mennem… nem maradhatok itt. Ben figyelj én is nagyon szeretlek, és épp ezért kell elmennem. Nem akarom hogy bármi bajod essen. – válaszoltam neki, erre ő megölelt, és a hajamba puszilt.

- Figyelj, nem lesz semmi baj. Nem kell félned, én megvédelek mindentől, hiszen mellettem vagy a legnagyobb biztonságban. – suttogta, nekem nem kellett ennél több egyből a nyakába ugrottam, és most én csókoltam. Olyan régóta vágyom már rá, de ezt magamnak is csak nemrégen mertem bevallani. Nem hittem volna, hogy ő is így érez irántam. Úgy gondolom hogy végre megtaláltam azt az embert aki szeret, és aki mellett önmagam lehetek, hiszen tudom hogy soha nem akarna megváltoztatni.

- Köszönöm Ben, köszönöm, hogy vagy nekem. – suttogtam neki, erre ő elmosolyodott, majd ismét puszit nyomott a homlokomra.

- Van egy ötletem. Elmegyünk Londonba, csak mi ketten. Na mit szólsz? – kérdezte. Nagyon meglepődtem, el akar velem jönni Londonba?

- Most komolyan? És mi lesz Emilyvel, meg Semirrel, hisz ő is csak most jött vissza? – kérdeztem

- Hát igen indulás előtt meglátogatjuk őket, és elköszönünk tőlük. Holnap pedig indulhatunk is. Szóval gyere még sok dolgunk van. – válaszolta. Én hirtelen azt sem tudtam hogy fiú-e vagyok, vagy lány a meglepődöttségtől. Még válaszolni sem tudtam, mert Ben azonnal maga után húzott. A korház felé vettük az irányt. Én ezt az egészet még mindig nem fogtam fel. Ha valaki húsz percel ezelőtt azt mondta volna, hogy az a pasi fog utánam jönni, akibe teljesen beleszerettem, és elhív Londonba magával - jól kinevettem volna. Persze még mindig rettenetesen félek Roberttől, de bízom benne hogy nem fog semmit sem csinálni, mert róla nem mondtam senkinek semmit sem. És az állt a fenyegető levélben, hogy ha elmondom valakinek, akkor áll bosszút…

- Egyébként honnan jött ez az ötlet, hogy Londonba megyünk?- kérdeztem kíváncsian.

- Hát, mivel oda akartál menni gondoltam elviszlek én. Úgyis jó lenne egy kicsit kettesben lenni. És ott legalább nyugodtan megtudunk mindent beszélni. Semmi stressz, ellenségek, bűnözők… csak te és én. Tetszik az ötlet drágám? – kérdezte, a ´drágám´ és a hasonló kifejezésekhez még hozzá kell szoknom. De azt hiszem menni fog.

-Igen, nagyon tetszik. Csak te, és én... – válaszoltam vigyorogva. Éppen megérkeztünk a kórházhoz. Ben kisegített a kocsiból, és megragadta a kezemet. Kéz a kézben mentünk be a hatalmas kórház épületébe. A liftben egy idős házaspár állt, mikor mi beszáltunk. Mosolyogva néztek egymásra mikor megláttak minket. Annyira aranyosak voltak, hogy több, mint nyolcvan évesen is kézenfogva sétálnak, és látni rajtuk hogy nagyon szeretik egymást.

- Látod Ness, mi is majd így fogunk kinézni ha már idősek leszünk. – mondta Ben komolyan. Ettől egy kicsit nevetnem kellett. Nagyon aranyos meg minden, de azért még nem kell ilyen messzire menni. Kitudja mi lesz...

- Szeretlek te majom. – mondtam neki, és egy puszit adtam a szájára. Már éppen Emily kórterme előtt voltunk. Benyitottunk az ajtón, hát... azok az arcok amiket Semir és Emily vágtak, mikor megláttak minket, megért volna egy misét. Mi elnevettük magunkat, de ők csak ugyanolyan döbbenten ültek az ágyon. Hirtelen egyszerre kezdték el kiabálni, hogy csókot. Ben nem tétovázott azonnal maga felé fordított, és egy finom csókot lehelt ajkaimra. Erre Emilyék egyből tapsolni, és ugrálni kezdtek, mint valami kisgyerekek.

- Na végre, azt hittem soha nem fogtok már észhez térni. – jött oda Semir.

- Hát látod, észhez tértünk. – mondtam neki nevetve.

- Egyébként csak jöttünk közölni, hogy holnap Londonba utazunk egy kis időre. – mondta Ben. Semiréknek pedig ismét előjött a döbbent arcuk.

- Várj, valami ügy végett mentek? Vagy csak egy kis kirándulás? – kérdezte Emily vigyorogva

- Csak kirándulunk egyet. – válaszoltam. Majd szorosabban kezdtem el szorítani Ben kezét. Mintha megéreztem volna, hogy Sophika fog belépni az ajtón, mert abban a pillanatban érkezett ide. Az az arckifejezése  minden pénzt megért, mikor meglátott minket kézen fogva, azt hittem ott helyben fog összeesni. Gondolom nem így tervezte a közös jövőjét Bennel. Nem akarok gonosz lenni, de tényleg örülök hogy nem jött neki össze a mesterkedése.

- Látom sikerült a terved ribanc. – mondta Sophi, majd azonnal megfordult és kirohant az ajtón. Nagyon tűrtőztetni kellett magam, hogy ne menjek neki. Ben párszor odasuttogta nekem, hogy nyugodjak meg, és talán ez segített lenyugodni egy kicsit. De ha nem lett volna itt a csajnak már egy szál haja sem lenne, abban biztos vagyok.

- Na mi azt hiszem megyünk. Majd telefonálunk Londonból, vigyázzatok magatokra. – köszönt el Ben Semiréktől. Kiléptünk az ajtón, de persze Semir utánunk kiabált.

- Aztán védekezzetek,még nem akarunk kicsi Vanessákat és kicsi Beneket. – kiabálta nevetve. Belőlünk is egyszerre tört ki a nevetés.

- Hát igen, Semir már csak ilyen. Hozzá kell szokni. – mondta Ben.

                                                                            *

Ben lakására mentünk, mivel én már útra készen voltam, már csak neki kellett elpakolnia, és ragaszkodott hozzá hogy ne haza menjek hanem hozzá. De mivel ő volt a sofőr, ezért nem is volt választási lehetőségem, úgysem haza vitt volna.

Elindultunk befelé, de az ajtó előtt Ben egyszercsak felkapott a kezébe, és úgy vitt be a házba. Egyenesen a szobájába vitt, majd lefektetett az ágyra.

- Szeretlek Mrs. Hamilton. – suttogta a fülembe, majd apró csókokat lehelt a nyakamra. Apró kis nyögések hagyták el a számat, majd Ben szemébe néztem, annyira imádom ezt a pasit.

- Én is szeretlek Mr. Jager. – suttogtam. Lassan elkezdte rólam lehámozni a felsőmet, persze közben végig csak csókolgatott. Végre úgy érzem hogy helyesen cselekszem, és nem fogom megbánni, hiszen tényleg szeretem őt.

Belekapaszkodtan Ben pulcsijába, és egy mozdulattal le rántottam róla, ezen elmosolyodtunk mind a ketten. Most ő következett... lassan kigombolta a nadrágomat, és lehúzta rólam, majd a szoba másik felébe dobta el. Annyira gyengéden bánt velem végig, féltett nehogy valami bajom essen. Nagyon aranyos volt tőle. Biztos vagyok benne hogy biztonságban vagyok a közelében, már nem is félek annyira Robertől sem.

                                                                  *

Gyönyörű éjszakát töltöttünk együtt. Reggel Ben meztelen mellkasán ébredtem fel. Imádom nézni mikor alszik. Gondoltam ezt a pillanatot meg kell örökítenem, felkaptam az ingjét és a telefonom után kutattam. Amint megtaláltam lassan visszalopóztam az ágyhoz, beállitottam a kamerát, de ekkor valaki megragadta a kezem, és maga mellé rántott.

- Jól áll neked az ingem, többször is felvehetnéd. – mondta Ben kacér mosollyal az arcán. Értettem hogy mire célzott evvel, így én is elmosolyodtam, majd hozzá bújtam.

- Te kis huncut, miket nem gondolsz. – válaszoltam mosolyogva, erre ő egy hirtelen ötlettől vezérelve csikizni kezdett, aminek az lett a vége, hogy a földön kötöttünk ki mind a ketten. És persze én kerültem alulra. Mikor már látta hogy a nevetéstől már – már alig kapok levegőt abbahagyta a csikizést. Majd hosszan megcsókolt, kezei lejebb vándoroltak, és elkezdte rólam az inget leszagattni.

- Az ing nélkül még jobban nézel ki. – mondta mosolyogva. Ezen én is elmosolyodtam.

- Ben nem akarok ünneprontó lenni, de lassan mennünk kéne. – suttogtam a fülébe, de hiába nem engedett felkelni. Csak erősebben szorított magához. – Ben kérlek két óra múlva indul a gépünk, netán elfelejtetted? – kérdeztem vigyorogva

- Na oké, elengedlek, de máskor nem szabadulsz ilyen könnyen szivi. – mondta, és még egy utolsó puszit nyomott a homlokomra.

                                                                              *

Egy óra múlva már a reptéren voltunk. Még beugrottunk Emilyhez elköszönni, és megnézni hogy jól van-e. Úgy láttuk nagyon jól elszórakozik Harryvel, elég jóban lettek. Harry aranyos srác, szerintem nagyon helyesek lennének együtt, de majd meglátjuk mi lesz.

Bejelentkeztünk a reptéren, majd mikor a csomagjainkat is elintéztük, beültünk egy kávézóba. Gyorsan elment az idő fél óra múlva már a gépen ültünk. El sem hiszem hogy itt vagyunk ketten. Ha tegnap nem jött volna utánam valószinűleg már Londonban lettem volna, de egyedül. És most biztosan egy doboz fagyi mellett sírtam volna, egy romantikus film közbe. De nem így történt. Itt vagyunk kettesben, és London felé tartunk. Azt hiszem most tényleg a világ legboldogabb emberének érzem magam. Vigyázz London nemsokára ott vagyunk...

Robert szemszöge

Nem hiszem el, annak a kis ribancnak minden sikerül? Akkoris tönkre fogom tenni,megbánja még azt amit velem tett. Már lassan fél éve annak hogy menekülök, de megfogadtam hogy bosszút álok. Nem fogom hagyni hogy boldog legyen avval a kis zsaruval. Tönkre teszem őket, úgy ahogyan ők tettek tönkre engem. Már majdnem sikerült a tervem, de pont most kellett nekik összejönni. De garantálom hogy nem maradnak együtt sokáig...Megvannak a módszereim...

- Ide figyelj, szét kell szakítanod őket. Élvezzék még ezt akis Londoni kiruccanást, de utána bekeményítünk. Amint hazajöttek, közbe kell lépned. Érd el azt, hogy szakítsanak... – mondtam a beépített emberemnek. Hála neki mindig tudom hogy mi történik Vanessával. A tűzben már majdnem sikerült kinyírnom őt, de jött a kis zsaruja és megmentette. De többé nem tudja őt megvédeni...