16.rész - Run away...

Hali :) Meghoztam a 16.részt. Remélem kapok egy pár pipát, vagy pár véleményt,mert most nagyon kíváncsi vagyok tényleg a ti véleményetekre is. Szóval kérlek titeket komizzatok, és lépjetek be fb csoportba :* Köszönöm :)                             
                                                                                                                                                      Viki :)

17.rész – Run away…

Ben szemszöge

-Semir te mit keresel itt? – kérdeztem teljesen ledöbbenve. Hiszen 2 éve mikor elment nem volt arról szó, hogy visszatér. Azért ment el Németországba, mivel ott ismerkedett meg egy bevetés során Andreával. És 1 év után elhatározta, hogy kiköltözik.  Remélem nem azért jött vissza,mert megromlott a kapcsolatuk esetleg. Emily is meglepődve ült fel az ágyon.

- Szia társam, régen találkoztunk. – jött felém Semir. – De mondd csak miért egy korházba kellett utánad jönnöm? Mi történt ? – kérdezte meglepetten, majd Emilyre pillantott…

- Semir örülök, hogy látlak  végre. De mit keresel te újra Los Angelesben? Úgy tudtam, hogy egy ideig nem térsz ide vissza. Ugye nincs valami gond társam? – kérdeztem tőle. Még mindig le voltam döbbenve , egyáltalán nem számítottam rá. De nagyon örülök, hogy végre újra találkozhatunk. Azt hiszem sok mindent meg kell beszélnem vele.

- Nem nincs semmi gond. De van egy jó hírem, áthelyeztek Los Angelesbe. Szóval újra itt fogok dolgozni. Persze Andreáék is itt vannak. – válaszolta. Nem hittem a fülemnek, már tényleg nagyon hiányzott a kis török. Nagyon örülök neki, hogy ide helyezték őt át. - Na de most ti meséljetek mi történt? És ki ez a szép hölgy, bemutatnál neki?  - kérdezte, majd Vanessára mutatott. Ness csak mosolygott, mára már ő is elég jó színben volt. Tegnap eléggé rosszul nézett ki este. És végre Emily is rendben van,az orvosok azt mondták, hogy két három nap múlva haza is mehet. Nem fogom a történtekről kérdezni, mivel nem akarom, hogy még rosszabbul érezze magát, majd beszél róla ha úgy érzi. Igy is nagyon nehéz lesz neki túltenni magát a történteken…

- Majd elmondom később, hogy mit történt, de gondolom nagyjából már tudod a dolgokat. És a szép hölgy pedig Vanessa Hamilton, az új társam.  Ness ő pedig Semir Gerkhan, már meséltem róla. – Ness egyből odajött és két puszit nyomott Semir arcára. Semir gondolom egyből találgatni kezdett, hiszen régen egyből megszereztem az ilyen szép lányokat. De ez a helyzet most más, Ness egy olyan lány, akivel eltudnám képzelni az életemet.

- Ó igen? A társad? – kérdezte Semir kacér vigyorral az arcán.

- Igen Semir, a társam. – válaszoltam komolyan. Ness az ágyhoz ment felkapta a ruháit, és elszaladt a fürdőbe átöltözni. Miután kiment Semir egyből letámadott.

- Tetszik mi? Volt már köztetek valami? El nem hiszem, hogy csak simán társak vagytok. – mondta

- Hát én sem hiszem Ben hogy csak barátként tekintesz rá. – mondta Emily is. Na, remek összeszövetkeznek ellenem.

- Igen tetszik, nagyon is szeretem, de ő nem így érez biztosan. – válaszoltam, majd leültem az ágyra, és lehajtottam a fejemet.

- Hát Ben te tényleg belezúgtál. De miért nem mondod el neki? Igy csak magaddal cseszel ki… És ha talál valaki mást magának? – jött oda hozzám Semir, és megveregette a vállamat.

- Nem Semir ő más, nem olyan, mint a többi lány. Sok mindenen ment keresztül. És szerintem nem akarna belemenni egy új kapcsolatba, hiszen nem régen mentek szét a volt barátjával, aki mellesleg összeverte őt. Ja és a volt barátja Robert Parker volt. – válaszoltam, Semir döbbent arccal hallgatott végig.

- Hogy kicsoda? Az a Robert Parker? Legalább elkaptátok a disznót? – kérdezte. Bár azt mondhattam volna neki, hogy igen. De sajnos nem, és félek, hogy bármikor visszatérhet. És akkor senkit sem fog kímélni, főleg nem Vanessát.

- Elszökött… körözzük őt, de eddig semmi… mintha a föld nyelte volna el. – válaszoltam. Ness lépett be az ajtón. Furcsa fejjel nézett körbe rajtunk. Lehet, hogy leesett neki, hogy róla beszéltünk. De megcsörrent a telefonja, és azonnal kiszaladt. Amint visszatért idegesen pakolta el a dolgait, egy szót sem szólt, csak elment. Kirohant az ajtón és vissza sem nézett. Fogalmam sincs mit ütött belé, vagy hogy ki írhatott neki vagy hívhatta hogy ennyire felhúzta magát.

- Ness, várj! Mi történt? – szaladtam utána. Egy percre megállt, és rám nézett. Szemei pirosak voltak a sírástól.

- Kérlek Ben had menjek…egyedül szeretnék lenni.

Fogalmam sincs mi üthetett belé, előbb még semmi baja nem volt. De nem fogok erőszakoskodni, ha nem akar róla beszélni, akkor békén hagyom. Bár legszívesebben karjaim közé zárnám és soha nem engedném el. Megvédeném mindentől.

- Beszélned kell vele Ben. Látom rajtad hogy majd megőrülsz érte, bár nem ismerem őt, de szerintem ugyanígy érez. – mondta Semir

- Mégis honnan szeded? Szerintem egyáltalán nem így van. – válaszoltam

- De igenis így van. Még csak két órája vagyok itt, de már látom, hogy csak úgy izzik köztetek a levegő. És akárhányszor hozzászólsz, vagy csak ránézel mindjárt zavarba jön. Szóval ma beszélsz vele, és bevallod neki mit érzel, ha nem akkor én mondom el neki, hogy milyen hülye vagy és nem mered elmondani. Szerintem jobban örülne annak, ha te mondanád el. – Igaza van Semirnek. El kell mondanom, nem húzhatjuk ezt az egészet a végtelenségig. És ismerem Semirt képes lenne elmenni hozzá, és elmondani neki.

- Igazad van, ma elmegyek hozzá és elmondok neki mindent. – válaszoltam

- Na, végre, ez kellett neked hogy hazajöjjek ugye? Végre megvilágosodtál barátom. – mondta Semir nevetve. Ezen én is elnevettem magam. Hát igen… nagyon jó haverok vagyunk Semirrel, és lehet hogy tényleg csak az ő ösztönzése hiányzott…

- Örülök hogy visszajöttél Semir. –mosolyogtam

Vanessa szemszöge

Szerintem gondoltad, hogy megtalállak, de azt hittem sikerül veled végeznem még a házban, és bent égsz. De így még talán szórakoztatóbb lesz… Tönkreteszlek Hamilton arra mérget vehetsz…  Szerintem nem kell ideírnom hogy ki voltam, okos lány vagy rájössz te magadtól is. De még valami, ha szólni mersz valakinek végzek mindenkivel, akit szeretsz, a drágalátos szerelmeddel fogom kezdeni, Bennel… szóval el ne járjon a szád,mert nem csak te szívod meg…

A szavak olvasása közben könnyek gyűltek a szemembe. Nem hiszem el hogy Robert újra itt van. Félek tőle… igen, nagyon félek tőle, mert tudom, hogy bármire képes. És nem magamat féltem, hanem mindenki mást magam körül. Főleg Bent, hiszen Robert tudja, hogy szeretem, és evvel okozna a legnagyobb fájdalmat ha valami történne vele. És tudom, hogy nem fog leállni.

Megfogtam a dolgaimat és kiszaladtam… minél messzebbre akartam kerülni mindenkitől. Ben persze próbált utánam jönni, de elküldtem. Elég volt neki most az Emilys ügy is, és egyébként sem mondanám meg neki, annál nekem többet ér az ő élete. Nem hiszem el, miért nem jár nekünk egy kis boldogság? Miért kell mindig szenvednem? Mikor már épp minden rendeződne, mindig történik valami. Kezdem azt hinni, hogy nekem nem jár egy cseppnyi boldogság sem. Miért nem lehet visszamenni az időbe? Újra kislány akarok lenni, kislány, akinek nem voltak ilyen problémái. Szerelem? Akkor még azt hittem nem is létezik olyan. Anya sokszor mesélt pedig róla, és még mindig tisztán emlékszem a szavaira. Azt mondta, hogy csodálatos érzés, és onnan tudom hogy szerelmes vagyok ha pillangók repdesni kezdenek a hasamban, és ha a fiú közelében vagyok alig tudok megállni a lábamon, és másra sem tudok gondolni csakis rá. Anyának igaza volt, pedig akkor még kinevettem, nem hittem el hogy ez megtörténhet valaha is. De megtörtént…

Olyan helyre mentem, ahol senki sem talál rám. Egy olyan helyre, ahol együtt lehetek anyával, úgy mint régen. Kimentem hozzá a temetőbe, a szokásos kis kopott padra ültem le, ami a sírja mellett van. És csak beszéltem, és beszéltem. Kiadtam magamból mindent. Lehet hogy őrültség hogy már majdnem hogy 9 éve elment, és én még mindig nem tettem túl magam rajta, de nem megy…sokszor még mindig azt hiszem hogy ez egy szörnyű rémálom…

- Anya, tudom hogy hallasz, azt kívánom bárcsak láthatnálak téged, akár egy pillanatig is. Nem tudom mihez kezdjek. Félek, hogy el fogom veszíteni őt… Segíts kérlek. –suttogtam. A szél egyre erősebben kezdett el fújni, és hirtelen olyan érzésem támadt mintha valaki megfogta volna a vállamat. Nem hittem soha az ilyen szellemes dolgokban, de azt hiszem anya tudtomra akarja adni, hogy itt van velem…

Rájöttem arra, hogy mit kell tennem, el kell tűnnöm innen. Elmegyek minél messzebbre annál jobb lesz. Azt hiszem London lesz a megfelelő hely. Hiányozni fog mindenki főleg Ben, de biztos vagyok benne, hogy túlteszi magát a történteken. A búcsúzkodás sajnos nem az én típusom szóval úgy érzem jobb, ha nem tudnak erről az egészről, már csak az után miután elmentem.

Miután hazaértem azonnal nekifogtam a pakolásnak. Lehet hogy gyáva vagyok és nem merek szembeszállni Robertel, de azt mondják jobb félni mint megijedni.

Előkaptam a bőröndömet az ágy alól és elkezdtem beledobálni a dolgaimat. Minél hamarabb el akarok innen menni, akár ma este. Le is foglaltam egy jegyet a 6 órás járatra. Szóval még van bő egy órám az indulásig. Addig elpakolok és felhívom a főnököt, és értesítem a felmondásomról.

Viszonylag hamar elpakoltam a dolgaimat, így úgy döntöttem, hogy nem telefonon közlöm a főnökkel a hírt, hanem személyesen, úgy is le kell adnom a kocsit.

Beléptem az ajtón és az irodája felé vettem az irányt.

- Á jó estét, hogy-hogy ilyenkor jön be? – kérdezte

- Főnök az a helyzet, hogy én… én felmondok. És elköltözöm Londonba még ma.

- Hogy micsoda? Erről tud valaki egyáltalán? Mégis miért döntött így? – kérdezte kiváncsian. Nagyon meg volt lepődve,

- Nem, nem tud senki róla, de kérem, ne szóljon senkinek. Nem akarom, hogy utánam jöjjenek. – válaszoltam, és letettem a kocsi kulcsot az asztalára. Átnyújtottam neki a fegyveremet, és az igazolványomat is, majd elhagytam az irodát. Kifelé menet még utoljára körül néztem idebent. Úgy érzem ennél jobb helyet soha nem fogok találni magamnak. Nagyon fog hiányozni mindenki. De idővel minden jobb lesz. Talán még egyszer visszatérek. Mindenesetre hagytam egy levelet Bennek a lakásán. Nem bírtam tőle elbúcsúzni, de így talán kevésbé fog rám haragudni, ha ezt elolvassa. Mindent bevallottam neki abba a levélbe, persze a távozásom pontos okát nem írtam le.

Miután búcsút vettem mindentől, beültem a taxiba és elindultunk a reptérre. Az utolsó fél órámat töltöm itt Los Angelesbe…

Ben szemszöge

Elindultam hazafelé a kórházból, úgy gondoltam a nagy vallomás előtt még hazaugrom. Útközben megálltam egy virágüzletben és vettem egy csokor gyönyörű vörös rózsát, hiszen életem egyik eddigi legnagyobb vallomására készülök nem állíthatok be üres kézzel…

Amint hazaértem egy kis fehér borítékot találtam a földön. Ez fura… miért nem a postaládába teszik bele. Azonnal felkaptam. Nem volt rajta a feladó neve. Furcsa volt… kinyitottam és elkezdtem olvasni

Kedves Ben,

Amikor ezt a levelet olvasod én már nem leszek Los Angelesbe. Bocsánatkéréssel tartozom, amiért nem köszöntem el tőled, de egyszerűen nem tudtam volna a szemedbe nézni, és azt mondani, hogy most elmegyek, és talán többet nem találkozunk. Tudom, hogy ez most nagyon rosszul esik,és hidd el sajnálom, nagyon sajnálom, de így lesz jó mind kettőnknek. Emlékszem az elején nagyon utáltalak téged, legszívesebben kinyírtalak volna… de aztán minden megváltozott. Megmentettél, és barátok lettünk… Igen az elején tényleg csak barátok voltunk. De aztán ez megváltozott… részemről legalábbis. Beléd szerettem Ben. Mindennél jobban megszerettelek. Azt hittem egyszer még talán együtt lehetünk, de persze a sors közbeszólt. Sajnos nem mondhatom el azt hogy miért kell elmennem, de ez volt a megfelelő döntés. De jobb lesz ez így hidd el. Lehet hogy te most úgy olvasod ezt a levelet mintha egy barátot búcsúzna el tőled, de én attól az embertől búcsúzok el akit a világon tényleg mindennél jobban szeretek. Remélem minden rendben lesz veled, és talán még egyszer összefutunk valahol… Szeretlek mindörökre

                                                                                                                                  Vanessa xx

A sorok olvasása közben teljesen kikészültem. Szóval tényleg igaz, szeretett… szeretett, de elment. Talán többet nem is találkozunk. Nem engedhetem el…utána megyek, megállítom őt.. Remélem még nem késő.

Azonnal beültem a kocsiba és gyorsan a reptérre igyekeztem. Útközben felhívtam a főnököt, aki először nem akart semmit sem mondani, de utána feladta, és elmondta hogy Ness Londonba tart. Körülbelül 15 percem van a gép indulásáig. Addig meg kell találnom…

Amint beértem a reptérre mindjárt keresni kezdtem Vanessát. Sehol nem találtam… Lehet elkéstem volna? Már kezdtem feladni a keresést, mikor megláttam őt éppen felszállni készült a gépre.

- Ness állj meg kérlek. – kiabáltam neki. Lassan megfordult, és döbbentem nézett rám

- Ben? Te mit keresel itt? Hogy-hogy utánam jöttél? – kérdezte. Lassan odamentem hozzá és megöleltem őt. Eddig mindig megzavart valaki, mikor éppen el akartam mondani neki, amit szerettem volna, de ez most nem fog előfordulni.

- Szeretlek Vanessa Hamilton, mindennél jobban szeretlek.