Viki
Vanessa szemszöge
Szörnyű
fejfájással ébredtem, és a legrosszabb, hogy azt sem tudom, hogy hol vagyok.
Lassacskán kinyitottam a szemeimet és rá kellett jönnöm, hogy nem máshol
vagyok, mint egy bárpulton. Na remek, csodálom, hogy nem dobtak ki. Bár Mike jó
ember, nem dobna ki csak úgy. Hiszen már több, mint egy éve, hogy nála lakom.
Még Párizsban találkoztunk a reptéren, és egyből megtaláltuk a közös hangot.
Barátok vagyunk, némi kis extrákkal…de egyikünk sem érez többet a másiknál.
Mondjuk úgy, hogy hasonló a múltunk talán ezért is vagyunk ilyen jóban. Mike
segített rajtam, bár igaz, hogy ez nem a legjobb megoldás, de kit érdekel. A
régi Vanessa már két éve meghalt, és nem tér vissza többé.
Visszatekintés (kb. 1 és fél évvel ezelőtt)
Nem bírom tovább, el kell mennem, itt kell
hagynom ezt a helyet,mert itt fogok begolyózni. Hiába mondja mindenki, hogy
idővel könnyebb lesz, cseszettül nem könnyebb, sőt..napról napra csak nehezebb
ez az egész. Idegesen dobáltam bele a bőröndömbe minden ruhámat, közben pedig
lementem a konyhába és felbontottam egy üveg whiskeyt. Igen, mostanában az
alkohol és én nagyon jó barátok lettünk. Már csak az maradt nekem az egész
elcseszett életemből.
Tíz perc múlva a csengő hangját hallottam
meg már megint. Minden nap körülbelül hússzor hallom. Álltalában Semir, vagy
Emily járkál erre felé, de nem mindig nyitok nekik ajtót, nincs kedvem
hallgatni azt hogy „Tudom, hogy milyen nehéz neked, de hidd minden rendben
lesz, csak adj időt” , vagy a másik kedvencem, amit Emily szokott mondogatni „
Hidd el Ness, nekem sem könnyű, hiszen a bátyám volt, de biztos vagyok benne,
hogy odafentről figyel minket, és biztos szomorú, avégett, hogy ennyire
tönkrevágod magad.” Na ettől hányni tudnák… meg attól „hogy ez nem a te hibád”
Nem a francokat nem, ha nem megy akkor Robert után, miattam mert én éppen a
halálomon voltam,akkor most ez nem történt volna meg. Nekem kellett volna már a
kocsiban meghalnom, sőt nem ott hanem már 14 évesen a hotelban anyám helyett,
most akkor minden szuper lenne. Vagy talán nincs igazam? De, igen nagyon is
igazam van. Hiába is próbálnak nekem minden mást bemesélni, ez a csúf igazság.
Ja igen, néha apám is meglátogat, de ő sem
tud a megszokott szent beszédnél többet mondani…azt hiszi, hogy ez a tragédia,
majd újra összehoz minket, de biztosítottam, hogy nem, én ugyanúgy gyűlölöm a
tettei végett. Egyetlen úgymond barátom az Matt maradt, ő volt az egyetlen, aki
megértett, de két hete neki is el kellett mennie vissza Londonba, így újra
egyedül maradtam. Munkában csak a balesetem előtt voltam utoljára, azóta ha
lehet messzire elkerülöm azt a helyet, viszont ma megszegem a kis szabályaimat
ugyanis be kell mennem felmondani, hiszen elutazom. Nem tudom, hogy hová, de el
innen. Új életet kezdek, új névvel, hogy senki se találjon meg. Ma estétől,
amint felszálltam a repülőre, nincs több Vanessa Hamilton, már csak Cindy
Cambell fog létezni ezentúl. Megvannak a papírjaim, minden el van intézve.
Ismerek pár olyan embert aki, igaz nem legálisan, de elintézte az új
személyazonosságomat, de most a törvény érdekel a legkevésbé.
Még mindig valaki csengetett, ezért
kénytelen voltam ajtót nyitni mert már agyamra ment. Fogtam a kis üvegemet és
elbattyogtam az ajtóig. Kinyitottam, és tadaaa mit látnak szemeim ki van az
ajtóban? Nem más, mint Semir, meg sem lepődöm rajta. Ki másra számíthattam
volna. Csak nem Benre? Á nem, hiszen ő lássuk csak…meghalt.
- Mit akarsz? – kérdeztem flegmán. Ő csak
megforgatta a szemeit, és beljebb jött. A konyhába indult, ahol csak az óriási
káosz uralkodott.
- Nem élhetsz így Nessi – jött oda hozzám és
kivette a kezemből az alkoholos üveget. – Ez nem te vagy – rázta meg a fejét.
- Mégis mit tudsz te? Igen, talán régen nem
ilyen voltam, de azok az idők elmúltak. Már ilyen vagyok, ha nem tetszik nem
kell utánam jönni. Nyugodj meg, tudom, hogy csak azért járkálsz utánam mert
megígérted neki, hogy figyelsz rám. De nem érdekel, felnőtt nő vagyok tudom,
hogy mit csinálok – kiabáltam, és kikaptam a kezéből az üveget, és jó nagyokat
kortyoltam bele.
- Igen? Felnőtt nő vagy? Azt hiszed,mi? Hát
egyáltalán nem így viselkednek a felnőttek – vitte fel ő is a hangerőt –
Figyelj, én tudom, hogy nehéz neked ez az egész, de egyszer muszáj lesz
túltenned magad rajta és továbblépni. – ült le mellém a kanapéra. – Talán bejöhetnél
dolgozni végre, lehet, hogy az jót tenne neked. Már mindenki hiányol téged. –
mondta immár kedvesen.
- Pff..még hogy munkába, arra a helyre, ahol
mindez kezdődött? Ahol minden tele van emlékekkel? Nem,köszönöm, én nem
szeretnék emlékezni, nem szeretnék többé a múltra figyelni. Számomra vége annak
az időszaknak. – magyaráztam neki. – De tudod mit, bemegyek veled, úgy is van
egy két elintéznivalóm – kaptam az alkalmon, így legalább hamarabb tudok szólni
a Krügernek a felmondásomról.
- Na végre, legalább kimozdulsz egy kicsit. –
állt fel a helyéről, és egyből az autója felé tartott. Én pedig követtem
kifelé. Útközben a csend uralkodott, Semir koncentrált a vezetésre, én pedig
bámultam ki az ablakon, és a legrosszabb dolgot csináltam visszaemlékeztem…Még
egyszer utoljára átgondoltam mindent, és úgy gondolom, hogy helyesen
cselekszem. Hiszen itt csak szenvedés lenne semmi más. Ezt letudva magamban
indultam be a volt munkahelyemre. Először megtorpantam az ajtóban, hiszen egy
kicsit azért féltem belépni, de aztán végül sikerült legyőznöm a félelmemet.
Bent minden ugyanúgy nézett ki, ahogyan a
történtek előtt… Amint megláttak a többiek, egyből egy egy öleléssel
üdvözöltek. Tudom, hogy talán utoljára látom őket, és azért hiányozni fognak,
nagyon is. Semirrel bementünk az irodába, egyből Ben asztalán akadt meg a
szemem, hiszen már teljesen üres volt. Olyan furcsa, hiszen mindig szanaszét
volt rajta dobálva minden, most pedig egyszerűen üres…és egy képen kívül nincs
rajta semmi sem. Közelebb mentem hozzá, végigsimítottam az asztalkán és szinte
akaratomon kívül, de újra lejátszódtak az emlékek a fejemben, mikor még minden
rendben volt..Kezembe fogtam a kis képet, a közös képünk volt rajta, amit még
Londonban készítettünk. Megtörtem, könnycseppek gyűltek a szemembe, és lassan
lecsurogtak az arcomon. Üresnek éreztem magam belülről, igazából már annyira
fájt, hogy nem éreztem. Vagy talán már hozzászoktam a fájdalomhoz…
- Minden rendben? – jött oda hozzám Semir,
amint meglátta, hogy zokogok. Nem válaszoltam semmit, gondolom ebből ki tudta
következtetni, hogy mi van. Letettem a képet vissza az asztalra, és egy kicsit
összeszedtem magam, majd a főnök irodája felé közeledtem. Óvatosan lenyomtam a
kilincset és beléptem az ajtón.
- Jó napot – köszöntem
- Magának is Ms. Hamilton. Hogy érzi magát? –
kérdezte
- Nos, erre nem szeretnék válaszolni –
intéztem el ennyivel – Felmondok – böktem ki hirtelen.
- Hogy micsoda?
- Jól, hallotta, nem szeretnék többé itt
dolgozni, tudja itt minden rá emlékeztet, és én ezt egyszerűen nem szeretném
tovább csinálni. Magának elmondom, hiszen bele kell írnia az okot a
felmondásba. Szóval, elutazom..holnap reggel, és valószínűleg egy ideig, vagy
talán soha nem jövök már vissza. Új életet kezdek. Szeretném, ha ezt holnap
elmondaná a többieknek is, mivel én nem vagyok rá képes. Nem bírnám a búcsúzást…
Mondja meg nekik, hogy sajnálom, de így lesz a legjobb…- mondtam a főnöknek aki
ledöbbenve hallgatott végig. Majd a végén bólintott egyet,én pedig nyugodt
szívvel indultam el az ajtó felé. – Ja és ne keressenek kérem – fordultam vissza.
Majd intettem egyet és elhagytam az épületet, a főnök irodájában volt egy hátsó
kijárat ott távoztam, és gyalog indultam el. Eszembe jutott még egy kis dolog,
amit el kell intéznem. Útközben megálltam egy virágosnál és vettem két szál
rózsát, majd folytattam az utam…a temetőbe. Már a temetés óta nem jártam, kint…egyszerűen
nem tudtam kimenni. De most muszáj, el kell tőle búcsúznom. Őt nem hagyhatom
itt csak úgy. A temető kapujához érve összeszedtem minden energiámat, és
átléptem az kapun. Egyből szörnyen rossz érzés fogott el. Lassan sétáltam a
sírok között, mikor odaértem a célomhoz leültem a mellette elhelyezett kis
padra. Az egyik rózsát leraktam magam mellé a másikat pedig a kezemben
szorongattam. Úgy éreztem,mintha nem egyedül lennék itt.. persze itt most nem
arra gondolok, hogy körül vesznek a szellemek, hanem olyan furcsa érzés volt. Ilyen
érzésem, Ben közelében szokott lenni. Jó érzés volt, mégis ijesztő, hiszen
tudom, hogy nem él.
- Ben, én csak azért jöttem,
hogy…hogy elbúcsúzzam..Tudod, elmegyek, elölről kezdek mindent. – tettem le a
rózsát a sírra. – Hiányzol, rettenetesen, egyre jobban, mindig,mindig jobban.
Úgy érzem szétszakad a szívem, ha rád gondolok. Legszívesebben utánad mennék,de
tudom…tudom, hogy annak nem örülnél, sőt biztos vagyok benne hogy óriási
lecseszést kapnák végette – mosolyodtam el, ahogyan elképzeltem a szituációt,
de közben a könnyek megállíthatatlanul potyogtak a szememből. – Miért? Miért
kellett pont neked elmenned Ben? Azt mondtad, hogy soha sem fogsz elhagyni,
emlékszel? – kiabáltam – Mond , emlékszel? Válaszolj! Na mi lesz? …. Persze,
nem tudsz válaszolni, mert megszegted az ígéreted és itt hagytál. Látod?
Egyedül maradtam. Haragszom rád, haragszom magamra, haragszom mindenkire. Rád
azért mert elmentél és ezt soha nem bocsátom meg neked? Magamra pedig, mert
hagytalak elmenni, és mert az én hibám volt az egész. Szóval így kell
búcsúznunk tényleg? Itt kell ordibálnom egy sírkővel…most komolyan idáig
jutottunk. Nem hiszem, el Ben… te nem lehetsz ott lent egyszerűen nem. –
rogytam le a földre. – Nem válaszolsz, látod? Akkor én most megyek is…Szeretlek,
mindennek ellenére szeretlek nagyon is. Egyszer még találkozunk – néztem fel az
égre és elindultam. Anyukám sírjához is letettem egy virágot és elbúcsúztam
tőle is, majd kifele indultam. Lépteket
hallottam magam mögött, gondoltam, hogy valami macsak lehetett csak, de
hátrafordultam és egy férfi alakot vettem ki, de aztán eltűnt. Követni
próbáltam, de nem mentem sokra vele. Talán már begolyóztam.
***
Másnap
reggel felszálltam a Párizsba tartó gépemre, és innentől kezdve 180 fokos
fordulatot vett az életem, nem éppen jó irányba.
egyre jobb :)) de hiányzik Ben :( kövit :)
VálaszTörlésBen jojjon vissza <3
VálaszTörlésfúúú ez valami nagyon jó rész volt, de Ben jöjjön vissza minél előbb <33
VálaszTörlésja, és a trailer is nagyon jól sikerült ;) kövit gyorsan!!
Minél hamarabb ha lehet folytatást. Ja és Bent vissza. :)))
VálaszTörlés