Viki:)
Kómába
esett. Nincs sok esély rá hogy túlélje a történteket sajnálom. Bármikor
beállhat nála a … halál…
Mi? Nem, az nem lehet, nem halhatok meg
még nem jött el az ideje. Benre néztem, úgy láttam, hogy még mindig nem fogta
fel amit az orvos mondott. Szemei könnybe lábadtak és csak azt a bizonyos nem szócskát hajtogatta egész végig.
Lábai felmondták a szolgálatot és a földre rogyott… az én szemeimben is újra
megjelentek a könnycseppek, próbáltam őt megérinteni, de hiába kezeim áthaladtak
a testén. Pedig meg akartam őt vigasztalni, tudatni akartam vele hogy itt
vagyok és soha nem hagyom őt el. Kiabáltam, ordítoztam, de semmi sem történt a
testem ugyanúgy mozdulatlanul hevert és csak a gépek tartották bennem az
életet. Anyura néztem, ő csak nézett rám, de szemibe neki is megjelentek a
sírás jelei. Ben lassan felkelt a padlóról, és még egy utolsó csókot nyomott
ajkaimra, amit furcsa módon éreztem. Éreztem, ahogyan megcsókol, de mást
abszolút nem. Egyből a szám elé kaptam a kezemmel, ekkor döntöttem el, hogy
élnem kell nem adhatom fel. Ben idegesen kiszaladt az ajtón, próbáltam utána
menni de valahogy nem tudtam kilépni a szobából, olyan volt mintha bezártak
volna ide saját magammal. Rémisztő. Bárhogy is próbálkoztam egyszerűen nem ment,
a szoba fogságába estem és nem tudtam szabadulni.
Már vagy két órája annak, hogy Ben elment.
Remélem semmi őrültéget nem tervez. Mot pedig, bejött hozzám Emily,nem hittem
volna, hogy őt is ilyen mélyen fogja érinteni ez a baleset, de úgy látszik,
hogy mégis, hiszen teljesen kisírt szemekkel jött be hozzám. Kezében egy csokor
virággal és csokival. Letette az ágyamon lévő kis asztalra
- Anya, nem akarok még meghalni – öleltem
át.
- Tudom kicsim, tudom. Csak légy erős, még
van remény, hidd el, és ne feledd bármi is történjen te mindig légy önmagad.
- Mi? Miért érzem úgy, hogy búcsúzkodsz? –
ijedtem meg – Anya, anya, kérlek válaszolj. Mi történik? – estem kétségbe, de
mire feleszméltem már nem láttam anyát sehol. Miért történik mindez? Mielőtt
még jobban kétségbeestem volna egy nagy lökést éreztem a mellkasomban.
Szívdobogást hallottam, de körülöttem még mindig szörnyű sötétség volt.
Szemeimre mintha ólmot helyeztek volna, nem bírtam kinyitni őket. De várjunk
csak, ezek szerint visszatértem, élek. Szóval anya ezért búcsúzkodott, ő már
tudta, hogy mi lesz. Csak tudnám, hogy miért van ilyen furcsa érzésem, érzem,
hogy valami rossz fog történni.
Szüntelenül próbáltam jelezni a
külvilágnak, hogy minden rendben van, hogy élek, de akárhogyan is próbáltam
mozgatni a végtagjaimat, azok ugyanúgy mozdulatlanok maradtak. Viszont
mozgolódást észleltem, valaki még bejött a szobába. Reméltem, hogy Ben jött
vissza, mert nagyon feldúltan ment el és félek, hogy ökörséget csinál.
Azonban rosszul gondoltam,nem Ben jött be
hanem Semir. Furcsa volt a hangja, mintha sírna. Kétségbeesetten szólítgatta
Emilyt. Még erőtlejesebben próbáltam jelezni, hogy bizony itt vagyok és hallok
és látok mindent.
- Mi történt? – kérdezte susogva Emily
- Emily, én … én annyira sajnálom –
válaszolta Semir zavartan. Na jó most telt be a pohár tudni akarom,hogy mi
folyik körülöttem. FEL AKAROK ÉBREDNI!
Semir szemszöge
Már éppen lefekvéshez készülődtem, mikor
valaki egy őrült módjára kezdett kopogtatni az ajtón. Ha valaki csak szórakozni
akar esküszöm fejbe lövöm az illetőt.
- Jól van na, megyek már – kiabáltam, és
elindultam az ajtó felé. Döbbentem figyeltem az ajtóban tartózkodó személyre,
hiszen Ben volt az. Jézusom remélem, hogy nem Vanessa… na jó inkább nem is
gondolok ilyenekre, hiszen az nem történhet meg. Viszont Bennek szörnyen
nyúzott arca volt, szemei pirosak voltak a sírástól, ebből is lehetett látni,
hogy mennyire szereti Nessit. És ez persze fordítva is így van. Megérdemelnék,
hogy végre gond nélkül menyjen náluk minden, de az élet mindig beavatkozik a
dolgaikba. Először Robert, most meg Sophi…bár ezek ketten együtt dolgoztak.
Most pedig jött ez a baleset.
- Ben, te meg mit keresel itt ? –
kérdeztem az ajtóban álló barátomat. Nem válaszolt csak megtörten bámult maga
elé. Nem akartam, hogy kint ácsorogjon ezért behívtam a házba. Még szerencse,
hogy Andreáék már alszanak.
- Nem halhat meg – bökte ki végül.
- Ben, Vanessa erős lány. Túl fogja élni,
minden rendben lesz, meglátod – próbáltam megnyugtatni. – Mit mondtak az
orvosok? – kérdeztem
- Azt…azt mondták, hogy kómában van…és
hogy bármikor… - nem bírta befejezni a mondat végét. De magamtól is rájöttem,
hogy mi hiányzik a végéről. De ez nem történhet meg.
- Nem lesz semmi – kezdtem el mondani, de
Ben közbeszólt.
- Ezt te sem hiszed el….már most nagy gond
van Semir. Meg kell találnom azt a mocsok Robertet azonnal. – mondta dühösen –
De ehhez a segítségedre van szükségem – folytatta
- Mi a fenét tervezel Ben ? – kérdeztem
- Tudom, hogy hol van. A külvárosban van
egy elhagyatott raktárhelyiség…ami az ő cégéhez tartozott, biztosan ott bujkál
a féreg. – válaszolta. De még mielőtt
bármit mondhattam volna elkezdett húzni maga után a kocsihoz.
- Ben megőrültél,mit akarsz csinálni ? –
kérdeztem újból
- Kinyírom ezt a mocskot érted? Kinyírom –
válaszolt. Ajaj ennek, nem lesz jó vége, de ahogy ismerem Bent, nem fogom tudni
megállítani.
Elindultunk a külváros felé. Kezdett
nagyon rossz érzésem lenni… Tudom, hogy Robert nem adja magát könnyen ezért még
jobban féltem.
A fél órás utat tízpercesre rövidítettük.
Ben legalább kétszázzal száguldozott egész végig.
- Oké, én bemegyek…te maradj itt hátha
megszökik kell valaki, aki elkapja ha nekem nem is sikerülne. – adta ki az
utasítást.
- Ben légy nagyon óvatos, ez az ember
mindenre képes te is tudod. – nem szólt semmi csak be viharzott az épületbe. Nem
szeretnék abba belegondolni, hogy még egy kollégámat elveszíthetem. Sőt kettőt
is…
Már vagy fél órája üldögéltem a kocsiban,
már majd szétvetett az ideg.
- Na jó én nem várok tovább – mondtam
magamba, és elindultam befelé én is. Már az ajtónál voltam, mikor hirtelen
mindent sötétben láttam…
- Gerkchan, ébredjen – ütögette meg valaki
az arcomat. Lassan nyitottam ki a szemeimet és a főnököt pillantottam meg magam
fölött. Kétségbeesetten nézett rám, nem tudtam, hogy mi történt. Csak annyira
emlékszem, hogy be akartam menni az ajtón, semmi többre.
- Mi történt főnök? – kérdeztem tőle. Pár
perc hezitálás után megszólalt.
- Felrobbant az épület – hajtotta le a
fejét. Én kérdően néztem rá, mire ő folytatta a mondandóját.
- A tűzszerészek szerint két ember
tartózkodott bent…és egyikük sem élte túl a történteket. – mondta közben pedig
a vállamra tette a kezét nyugtatás képpen. Én csak próbáltam feldolgozni az
előbb hallottakat…de nem sikerült.
- Ez mit jelentsen főnök? Ugye… nem azt,
hogy Ben nem élte túl? – kérdeztem idegesen és azonnal felkeltem a hordágyról.
- Sajnálom – sütötte le a szemeit, és pár
könnycsepp csurgott le az arcáról.
- Na, nem, ezt nem hiszem el… - kiáltottam
– Most azonnal bemegyek és kihozom őt, nem halt meg ez biztosan csak valami
tréfa, hiszen ő nem halhatott meg – tört el a mécses nálam is.
Ahogyan később megtudtam, nem találták meg
a holttesteket, a tűzszerészek és a mentősök szerint elégtek bent az épületbe.
Viszont Ben óráját megtalálták és egy félig megégett képet is, amin Nessivel
van. A kép láttán még rosszabbul éreztem magam. Már három társamat
elveszítettem, és most Bent is. Nem. Hiszem. El.
- Értesítenie kell Emilyt – jött oda
hozzám a főnök. Szegény lány teljesen padlóra fog kerülni, de még Nessi ha
felépül. Bele se merek gondolni. A főnök utasítására csak bólintottam és
elindultam a kocsihoz. Ben kocsijához.
- Erősnek kell maradnod Semir, erősnek
kell lenned. – mondogattam magamnak útközbe.
- A fenébe az erővel, elveszítettem a
legjobb barátomat – akadtam ki végül. És félre kellett állnom az
autóval, mert nekimentem volna valaminek.
Kiszálltam egy percre és csak gondolkodtam a régi időkön, mikor még minden
simán ment...
- A francba Ben miért kellett itt hagynod?
Mondd miért? – ordibáltam, és vártam, hogy Ben előjöjjön és közölje, hogy ez az
egész csak valami hülyeség volt és kutya baja sincs, de a lelkem mélyén tudtam,
hogy ez nem fog előfordulni. Többé nem láthatom.
Lassan visszaültem a kocsiba és elindultam
a kórházba. Hamar odaértem, benyitottam a kórterembe, ahol Emily Vanessa
ágyánál elszundikált egy kicsit.
- Emily, Emily ébredj fel – szólongattam,
mire felkapta a fejét.
- Mi? Mi történt? –kapta fel egyből a
fejét
- Emily…én annyira sajnálom – hajtottam le
a fejem.
- Mi a gond Semir? Megijesztesz, mondj már
valamit – kezdett el hangosabban beszélni.
- Ben … szóval a testvéred meghalt –
mondtam ki a szavakat, és a lányra néztem, aki csak üres tekintettel nézett
maga elé.
- NEM, BEN NEM HALHATOTT MEG – kelt fel
hirtelen az ágyban fekvő Vanessa.
Istenem... ÁÁÁ... Hogy lehet így befejezni??? Miért kínzol ilyennel???
VálaszTörlésUi.: Nagyon jó a blogod, ez az egyik kedvencem. :) Remélem hamar hozod a következő részt, mert ha nem! Hát én Isten-bizony megkereslek!!! :))
Egy meglepetés vár a blogomon. :)
VálaszTörléshttp://mylifeonthehighschool.blogspot.hu/2014/03/1-dij.html
Jókor hagyod abba -.- Siess a kövivel! *_*
VálaszTörlésVégre új rész, jaj de jóó *---* Reméljük a következő már tényleg hamarabb jön.;)
VálaszTörlésDe Ben nehogy meghaljon már.:(
jó lett :) de Ben ne haljon meg :(
VálaszTörlés