19.rész - Be carefull...

Hali! Itt is van a 19.rész, remélem tetszeni fog. Kicsit hamarabb hoztam, mert hétvégén már nem lett volna időm írni a sok házi véget...:( Na de jó olvasás! És véleményeket hagyjatok magatok után! :)))

Viki :) 

- Robert... te meg mit keresel itt?

- Csak beszélgetni jöttem, talán baj? – kérdezte. Én csak megráztam a fejem, de legszívesebben elküldtem volna a fenébe, de tudom, hogy avval csak magamnak és a szeretteimnek ártanék, mert ha felhúzom, akkor bármire képes lehet, ezért hagytam, hogy itt maradjon. Két lehetőségem van vagy megöl, vagy tényleg csak azért jött, hogy ´beszélgessen´velem. Remélem, hogy az utóbbi.

- Tudod nagyon hiányzol édesem. Vissza akarlak kapni téged, bármi áron. – mondta,közben pedig mögém lopódzott. Éreztem a alkohol szagúleheletét a nyakamon. Várjunk csak, hiszen részeg...és ez Robertnél nagyon rosszat jelent. Régebben voltak az alkohollal problémái, hát arról az időkről borzalmas emlékeim vannak. Mindez már vagy három éve történt...

                             ***

Visszatekintés (kb. három évvel ezelőtt...)

- Rob kérlek nyugodj meg, részeg vagy nem tudod hogy mit beszélsz. – kiabáltam

- Nem nem vagyok részeg, tudom hogy már nem szeretsz. Biztosan van valakit ugye Vanessa, így van ugye? – ordított rám ő is. – Válaszolj – kiabálta tovább. Felém közeledett, elkapott...a hajamnál fogva, és a falhoz taszított. Azt nem vette észre hogy a falon ott lógott egy kép, egyensen nekilökte a fejemet a képnek. A kép drabokra törött. A következő pillanatban azt vettem észre hogy véres a padló, a vér pedig az én fejemből ömlik.

- Robert...kérlek, kérlek hagyd abba. Ez nem te vagy érted?

- De igen, ez vagyok én drágám. De nem válaszoltál... szeretsz még ? –ordított rám ismét.

- Igen Robert, szeretlek, és nincs senkim se rajtad kívül, higyj nekem.-suttogtam, majd lassan egy puszit nyomtam a homlokára, de ő ellökött magától és ismét kiabálni kezdett. Nem hiszem el képes akár megölni is ilyen állapotban. A fejemből egyre erősebben kezdett folyni a vér, de ez őt nem érdekelte. Én nem ezt a Robertet ismertem meg, ilyen dolgot még sosem tett velem..

- Hazudsz ribanc, mindig csak hazudsz. De mond meg nekem hogy miért? Hiszen én mindent megadok neked amit csak akarsz, még is hazudsz, és megcsalsz. – kiabállta. Biztosan megint azt hiszi hogy Matt a szeretőm, de könyörgöm hányszor kell őt arról meggyőznöm hogy ő az egyik legjobb barátom és vagy tíz év van közöttünk, soha nem jönnék vele össze. Józanon úgy tűnt hogy ezt megértette...

- De nem hazudok Robert, hiszen te is ismered Mattet tudod hogy csak a barátom, sőt nem is a barátom olyan mintha az apám lenne. – mondtam neki nyugodtabban.

- Nem hiszek neked. Átversz. – válaszolta, és egy kést kapott fel a kezébe. Szívem egyre erősebben kezdett verni a félelemtől. Csak remélni mertem hogy Robert észhez tér és eldobja a kést és akkor minden rendben lesz. De nem így tette, rámnézett és elkezdett felém közeledni folyton csak azt hajtogatta hogy nem verhetem át őt. Utánna elsötétült minden...

***

Már megbántam hogy nem hagytam el őtt akkor, de azt hittem hogy szüksége van rámés tudok nekisegíteni. Úgy gondoltam sikerült is mivel már nem voltak problémái, és normális volt. Mindaddig a napig míg meg nem vert újra, akkor viszont Ben mentett meg ezért mindig is nagyon hálás leszek neki, bármi is történjék ma este...

- Robert nekem már van valakim, és nagyon szeretem...- mondtam neki halkan –Most pedig kérlek menj el oké? Nem szeretnék balhézni…

- Ó nem,nem szabadulsz tőlem ilyen könnyen. Tudod milyen régóta várok erre a pillanatra? Hogy újra magam mellett tudhassalak, el sem tudod képzelni drágám. – suttogta a fülembe. Én egy lépéssel arrébb mentem nem bírtam elviselni azt, hogy a közelemben van.Ahogy visszaemlékeztem a múltra szemeimet ismét elkezdték mardosni a sós könnycseppek.

- Majdnem megöltél. – mondtam neki sírva. Láthatólag nem hatotta meg a dolog, csak elmosolyodott rajta, majd ismét odalépett hozzám.

- Legközelebb sikerülni is fog szívecském, tudod, ha az enyém nem lehetsz, másé sem leszel… ezt jobb, ha felfogod. – jött hozzám még közelebb és egy puszit nyomott a homlokomra. – Na de sajnos mennem kell. Ja igen, gondolom mondanom sem kell hogy ha eljár a kis pofikád búcsút mondhatsz a drága barátodnak, és ugye nem akarod őt is bele keverni ebbe az egészbe ugye?- kérdezte. Istenem tényleg komolyan gondolja, tartanom kell magam nem szólhatok senkinek sem. De én ebbe az egészbe bele fogok így őrülni, hiszen mindenhol ott van, mindenhol figyel engem és a legrosszabb: bármikor lecsaphat. Ez a mai nap csak figyelmeztetés volt…

- Kérlek Robert őt ne bántsd, ígérem hogy egy szót sem szólok neki, de kérlek hagyd ki őt ebből. – könyörögtem. – Ha kell megszüntetem ellened a nyomozást is és akkor többé nem kell bujkálnod szabad lehetsz - folytattam

- Fú, hát te tényleg szereted, de ez engem abszolút nem érdekel. Az a lényeg hogy tartsd a szádat szivi. Eddig sem érdekelt hogy nyomoznak utánam, most sem érdekel… ki akarom élvezni ezt a kis játékot. Szóval készülj, mert ez hátralévő életed első napja. – mondta, majd beszállt a kocsijába és elhajtott.

Megfenyegetett, Robert megfenyegetett, szóval ez még csak a kezdet. És úgy kell tennem mintha semmi sem történt volna, nem tudom hogy menni fog-e... Sírva csaptam be magam után az ajtót, a lábaim felmondták a szolgálatot és a földre rogytam... 

***

Reggel a kanapén keltem fel, este már nem bírtam vissza menni a szobámba. Még mindig teljesen remeg az egész testem a történtektől. Fogalmam sincs hogy fogok így nyugodtan bemenni dolgozni, vagy mégrosszabb Ben előtt tettetni hogy minden rendben van. Ben mindig észreveszi ha valami nem stimmel, de most nem szabad hogy észrevegye.

Bementem a fürdőbe lezuhanyoztam az egy kicsit segített legalább, majd felöltöztem és elindultam dolgozni.

Körülbelül negyed óra alatt bent is voltam, Ben még nem volt bent csak Semir volt az irodában.

- Jóreggelt –köszöntem, majd leültem a helyemre.

- Nekedis –köszönt vissza.

- Ben mikor jön be? – kérdeztem. Reméltem hogy csak később mikor már egy kicsit jobban le tudom magam nyugtatni.

- Épp most – válaszolt nevetve Semir, és az ajtó felé mutatott. Ben egyből az irodába bejött az irodába. Na most kell elővennem a színésznői képességeimet, hogy ne jöjjön rá hogy valami nincs rendben.

- Jóreggelelt szívem, hiányoztál. – jött oda hozzám, és egy csókot adott a számra.

- Te jobban hiányoztál. – válaszoltam nevetve.

- Veszekedni szeretnél? Úgyis én nyernék... – mondta, majd felkapott és megpörgetett a levegőbe. Ha a közelében vagyok úgy érzem hogy nem is félek annyira Robertől, Ben valahogy megnyugtat.

- Te azt csak hiszed Jäger. – folytattam a veszekedést, de a főnök megzavart minket.

- Jöjjenek be kérem az irodámba, fontos bejelenteni valóm van. – mondta. Mi követtük őt az irodájába. Fogalmam sincs mi lehet ez a fontos bejelentés.

- Nos szóval, most hogy mindannyian nekikezdek. Egy kis partnercserére fog sor kerülni. Vanessa és Ben maguk már nem dolgozhatnak együtt, mint társak a magánéleti dolgaik miatt, ezért úgy döntöttem, hogy Semir új társa maga lesz, Ben társa pedig Sophia. Remélem, mindenkinek megfelel. – mondta a főnök. Tátott szájjal bámultam a főnökre,még hogy azt a kis… nem tudom micsodát Ben mellé osztja be. Esküszöm, kinyírom, ha egy újjal is hozzá mer érni. Ben nyugtatóan nézett rám, de azt hiszem, hogy most ő sem tud lenyugtatni…

- Valami gond van Vanessa? – kérdezte vigyorogva Sophi.

- Igen Sophi, te vagy a gond…miért nem mész vissza oda ahonnan jöttél? – kérdeztem idegesen, már nem kellett sok ahhoz, hogy jól megtépjem. Féltékeny vagyok, igen de nem érdekel tudom mi volt köztük és hogy Sophi ezt bármikor újra megcsinálná, őt nem érdekli ha Bennek már van valakije. Tudom, hogy Ben nem tenné meg, de akkor is ez a nő bármire képes.

- Jajj, csak nem féltékeny valaki? – kérdezte nyávogva, majd szája elé kapta a kezét.

- Ugyan kérlek, rád? Nálad még Szörnyella is szebb könyörgöm. – vágtam vissza, nem adom meg neki azt az örömöt, hogy megtudja hogy azért tényleg féltékeny vagyok. – Tudod könnyű úgy pasit szerezni, hogy hanyatt vágod magad mindenki előtt, nem gondolod? – kérdeztem. Láthatólag erre eléggé feldühödött.

- Hölgyeim hagyják már abba, nem értem még is miért kell egyfolytában veszekedniük. – förmedt ránk a főnök. – Egyébként indulhatnak is járőrözni maguk Semir az A4 –es autópályára. Ben maguk pedig a belvárosba menjenek, a bankrablás helyszínére. – adta ki a parancsot a főnök.

Kimentünk a kocsihoz, már éppen beszállni akartam, mikor Ben megragadott hátulról.

- Ugye tudod hogy nincs okod féltékenykedni? Én csak téged szeretlek. – súgta oda.

- Igen tudom Ben de azért vigyázz vele, nem százas a csaj. – válaszoltam. – Na de indulnunk kell délután találkozunk. – köszöntem el tőle egy puszival.

***

Már egy órája legalább kocsikázunk az autópályán de még semmi különöset nem vettünk észre, bár most csak járőrözünk nem is biztos hogy történni fog valami…

- Na, mond csak el Semir bácsinak hogy mi bánt téged. – mondta komolyan. Hát ezek szerint észrevehető, hogy valami nem stimmel.

- Mégis miből gondolod, hogy nincs minden rendben? – kérdeztem

- Látom rajtad Ness, már reggeltől. Na, gyerünk bökd ki végre. – válaszolta kedvesen. Talán neki elmondhatom, hogy mi történt, úgy érzem megbízhatok benne, és talán segíteni is fog egy kicsit ha elmondom.

- Robert visszajött. – mondtam ki gyorsan.

- Hogy micsoda? – kérdezte – Ez biztos?

- Igen, Semir biztos tegnap éjjel eljött hozzám, és hát megfenyegetett. Azt … azt mondta hogy ha szólni merek valakinek annak rossz vége lesz. És főleg Bennek nem szabad megtudnia, mert akkor megölheti őt. Szóval, kérlek Semir ígérd meg,  hogy ez köztünk marad, rendben? – kérdeztem sírva. – Csak … csak azért mondtam el neked, mert tudom benned megbízhatok. –szipogtam tovább.

- Persze Ness, bennem megbízhatsz. De ugye tudod hogy ez egy elmebeteg sürgősen el kell őt kapni, mert bármikor lecsaphat. – mondta. Igaza volt tudom, azt kívánom bárcsak vége lenne ennek az egésznek, és végre tényleg boldog lenne minden…

- Igen, tudom, de…. Semir vigyázz! - kiáltottam

18. rész- Welcome back again...

Hali :) Itt a 18.rész is. Szerintem unalmas lett egy kicsit, de azért véleményeket kérek, és lépjetek be a blog csoportjába is. Jó olvasást 

                                        Viki :)

Vanessa szemszöge

London, az a város, ahol az álmok valóra válnak, ahol bármi megtörténhe

Mindenki számára létezik egy hely, ahol az álmok valóra válnak, ahol bármi megtörténhet, ahol igazán jól érzed magad… Nos, számomra ez a hely London. Ez a hely az álmok városa, itt valahogy minden olyan könnyen megoldódik, és egy kis időre ki tudok kapcsolni, elfelejtem minden problémámat. El tudom felejteni Robertet, és minden mást, ami otthon vár rám…Mindent. Itt csak mi vagyunk egymásnak, csak Ben és én, nem zavar senki sem.

Már lassan két hete, hogy eljöttünk erre a kis ´kiruccanásra´nagyon jól érezzük itt magunkat, kár hogy lassan haza kell mennünk, hiszen itt végre kettesben lehettünk. Ez alatt az idő alatt körbejártuk egész Londont, minden nap felültünk a London Eye-ra, és csodáltuk a gyönyörű kilátást. Megfogadtuk, ha később is még együtt leszünk, biztosan eljövünk ide.  De hát kitudja mit hoz a jövő, szóval addig kell boldognak lennünk míg lehet, mert az élet kegyetlen van mikor olyan embereket vesz el tőlünk akiket szeretünk ... és ez ellen nem tehetünk semmit sem.

- Ben tudod hogy utálom, ha néznek... főleg ha alszom. – dünnyögtem még félálomban.

- Én meg imádom nézni, ahogyan alszol annyira szép vagy. – mondta. Ezen elmosolyodtam én is. Hihetetlen, hogy mennyire aranyos, egyszerűen imádom őt. De a félelem mindig bennem van, azért hogy elveszíthetem őt.

- Szeretlek Ben. – suttogtam.

- Én is téged. – csókolt meg. Ismét heves csókcsatába kezdtünk, aminek az lett a vége hogy délben keltünk ki az ágyból. Gyorsan megebédeltünk egy közeli étteremben, majd elindultunk a városba. Kéz a kézben sétálgattunk a városban, mikor észrevettem hogy hol vagyunk. Ott áltunk az előtt az épület előtt, ahol anyámat meggyilkolták. Az emlékek felszínre törtek, és ez ellen semmit nem tudtam tenni. Lehet hogy egy esélyt kéne adnom apának, de ez a dolog amit tett megbocsáthatatlan. Viszont hiányzik... nagyon hiányzik az ölelése, ahogyan félt mindentől, legfőképpen a fiuktól... Emlékszem volt egy fiú akinek tetszettem még 14 éves koromban, és egyszer elhívott  fagyizni. Apa csak úgy ment bele az egészbe ha a fiú eljön és elkér apától. De ez sem volt neki elég, emlékszem hogy egész végig a nyomunkban volt. Igaz utána duzzogtam, és nem beszéltem vele egy ideig, de mégis hiányzik ez az egész...Mert akkor még egy család voltunk...

- Hé, minden rendben van? – kérdezte Ben.

- Tudod ezen a helyen történt minden, itt gyilkolták meg anyát. Valójában még mindig olyan hihetetlen ez az egész, pedig már több éve hogy nincs köztünk. – válaszoltam könnyeimmel küzködve. Ben csak szorosan átölelt, úgy érzem mellette tényleg biztonságban vagyok és nem eshet bántódásom.

-Biztos vagyok benne hogy anyukád figyel téged, és rettentően büszke rád. De biztosan nem akarja hogy szomorú légy, szóval egy kicsi mosolyt kérek. – mondta. Igaza van, anyának látnia kell hogy erős vagyok, és nem török össze.

- Rendben. Na így jó lesz? – kérdeztem vigyorogva.

- Tökéletes. – válaszolt Ben. – Figyelj ezt csak később akartam odaadni, de azt hiszem most jött el a megfelelő pillanat. Fordulj meg. – mondta Ben. Szót fogadtam neki, lassan megfordultam.

- Ez a tiéd... – suttogta, majd a nyakamba akasztott egy gyönörű nyakláncot. Két szív volt rajta, az egyik apró kövekkel volt kirakava, és a két szív egymásba fonódott.

- Ben...ez...ez gyönyörű szép, köszönöm. – mondtam neki, majd megcsókoltam. Igazából nem akarok hazamenni, annyira de annyira jó itt lenni kettesben. Nincs semmi olyan dolog ami végett izgulni kéne. Itt a problémák maguktól megoldódnak.

Egy helyre viszont még el kell mennem, meglátogatni Mattet. Már nem láttam őt, azóta mióta az autópályarendőrségnél dolgozom. Igaza volt, hiszen ő ajánlott be engem. Azt mondta hogy ez nekem való hely lesz, nem tévedett. Ha akkor nem fogadom meg a tanácsát akkor most talán nem ismerném Bent, és még mindig Robert mellett lennék. De ebbe még belegondolni is szörnyű. Matt viszont tényleg szörnyen hiányzik, hiszen ő volt apám helyett apám és megigértem neki hogyha itt vagyok Londonba meglátogatom.

- Ben mi lenne ha elmennénk Matthez? Biztosan örülne neki. – kérdeztem

- Rendben van. Te tudod hogy merre lakik? Vagy felhívod? – kérdezte Ben

- Már hívom is.. – válaszoltam. Két csöngésre fel is vette a telefont.

- Igen? Itt Matt Parker.

- Szia Vanessa vagyok. Az a helyzet hogy itt vagyunk Londonban, és ha otthon vagy meglátogatnák téged. Mit szólsz?

- Nessi derégen hallottam a hangodat. Persze otthon vagyok és gyertek nyugodtan. De várj... kivel is vagy?

- Majd meglátod, legyen meglepetés. Na szia, nemsokára ott vagyunk.

Kíváncsi vagyok Matt reakciójára,mikor meglát minket, ő soha nem kedvelte Robertet, de valahogy sikerült elfogadnia, viszont sokat veszekedtünk végette. Igy utólag bánom is hogy nem hallgattam rá.

                                                                              *

Fél óra múlva oda is értünk Matt lakásához.  Alig változott valami azóta mióta nem voltam itt. Még mindig ugyanolyan Matt kis agglegénylakása, mint volt.

- Szia Matt. – ugrottam a nyakába egyből ahogy kinyitotta az ajtót.

- Kicsi Ness, de hiányoztál. – ölelt át ő is. – Na és ki is van itt veled? – kérdezte.

- Szerintem nem kell bemutatnom titeket egymásnak. Ő itt Ben. – válaszoltam mosolyogva

- Hogy micsoda? Te és Ben? Ti együtt vagytok? Ez meg hogy? – tette fel sorban a kérdéseket. Ezen mind a kettőnknek nevetni kellett.

- Hát egyszerűen. – válaszolt Ben nevetve.

- Tudom, csak nem gondoltam volna. Na de akkor látom hogy jó döntés volt az autópályarendőrség, hiszen majd kicsattansz a boldogságtól. De várj, mi lett Robertel?

- Hát igen boldog is vagyok. És Robertel vége van, már egy ideje. Tudod történt egy pár dolog... – válaszoltam

- Őszintén szólva, én örülök hogy szakítottatok. Robert rossz ember volt... – mondta – Na de mióta is vagytok Londonban? – kérdezte

- Hát majdnem 2 hete. De ma megyünk haza az esti géppel.  – válaszoltam mosolyogva. – Egyébként még mindig semmi nyom anya gyilkosáról? – kérdeztem

- Csak annyit tudtunk meg, hogy egy nő volt. De más nyom nincs sajnos, de ha megtudok valamit értesítelek. Még mindig gőzerővel folyik a nyomozás. Tudod nagyon hiányzik anyukád, ő volt a legjobb társam, és persze a legjobb barátom is. – válaszolta.

- Mindannyiunknak hiányzik. – mondtam. – Na és amugy mikor jösz Los Angelesbe? – kérdeztem kíváncsian

- Hát talán a jövő hónapba. Még van egy kis dolgom itt, de majd meglátogatlak ígérem. – válaszolta

*

A délután gyorsan elment, olyan 4 óra körül visszaindultunk a hotelba, gyorsan összepakoltuk a cuccainkat, és elindultunk a reptér felé taxival. A repülőgépre még legalább egy órát kellett várni, addig beültünk egy közeli Starbucksba.

- Olyan furcsa lesz újra otthon. – mondta Ben

- Hát igen, de ha Sophi egy újjal is hozzád mer érni esküszöm hogy kinyírom. – válaszoltam komolyan. Ijesztő ahogyan nyomul Benre, de nemfogja tőlem elvenni azt garantálom.

- Nem kell féltékenynek lenned, tudod hogy csak téged szeretlek. – mondta Ben, majd egy puszit adott a homlokomra.

- Nem vagyok féltékeny. - válaszoltam nevetve

*

A repülőút gyorsan eltelt, hiszen majdnem az egészet végigaludtam. Ben ébresztett fel már mikor a leszáláshoz készülődtünk.

Összeszedtük a csomagjainkat és elindultunk kifelé, tényleg furcsa itthon lenni. A reptér előtt Semir és Emily vártak minket. Emilyt már múlt héten kiengedték a kórházból, már teljesen jól van.

- Na végre megjött az ifjú pár. – kiabálta Semir, amint meglátott minket.

- Sziasztok srácok. – szaladtamoda hozzájuk. – Hiányoztatok.

- Ti is nekünk. Na és milyen volt a kirándulás? – kérdezte Emily

- Egyszerűen fantasztikus, majd mesélek. – válaszoltam. – De most mást sem akarok mint hazamenni és lefeküdni egy kicsit. – mondtam nevetve. Tényleg nagyon elfáradtam, hazamegyek és szerintem holnap délig ki sem kelek az ágyból.

- Rendben hazaviszünk, Ben gondolom veled megy ugye? – kérdezte Emily.

- Hát, sajnos nem tudok, Semir mondta hogy be kell mennem az őrsre, de reggel érted megyek drágám oké? – kérdezte Ben

- Rendben Ben, hiányozni fogsz. – csókoltam meg.

- Ugyanmár gyerekek, menjetek szobára. – kiabálta Semir, ezen mindannyian elkezdtünk nevetni. Hihetetlen ez az ember, mindig megnevettet.

*

Amint hazaértem ledobtam a cuccaimat a kanapéra, és egyből a fürdőszobát vettem célba. Legalább fél órát áztattam magam, mikor valami zörgést hallottam kintről. Gyorsan magamra tekertem egy törölközőt, és kimentem az előszobába. Felkaptam egy vázát az egyik asztalkáról. Mostanában elég paranóniás vagyok. Halkan kiosontam az ebédlőbe de nem találtam ott senkit, viszont az ajtó nyitva volt és a bőröndöm leesett a kanapéról. Körülnéztem de senki nincs itt. Lehet hogy csak a huzat volt, mivel eléggé nagy szél lett kint, talán rosszul csuktam be az ajtót. Ez a gondolat egy kicsit lenyugtatott. Már hirtelen azt hittem hogy talán Robert jött be, de hiszen honnan tudná a lakcímemet meg hogy pont most vagyok itthon.

Gyorsan felöltöztem és elmentem aludni. Még Ben egyszer felhívott hogy minden renben e van. Hihetetlen hogy mennyire aranyos, ahogyan aggódik. Bár még nem is tudja hogy Robert újra itt van, és nem is szabad megtudnia.

Ahogyan befeküdtem az ágyba el is aludtam. Olyan 12 óra körül felriadtam, megint valami zörgést hallottam lentről.  Mintha valaki járkálna lent, lehet csak Ben akarja rámhozni a frászt, remélem így van. Felkaptam a köntösöm és a fegyverem , és halkan elindultam  lefelé. Benéztem a konyhába de nem volt ott senki sem, és a nappali is üres volt. De ekkor valami furcsa érzésem támadt, mintha valaki lenne mögöttem, lassan megfordultam. Igazam volt, ott állt előttem teljes életnagyságban az az ember, akivel soha többé nem szerettem volna találkozni. Kikapta a fegyvert a kezemből, és eldobta a szoba másik felébe...

- Régen láttalak Mrs. Hamilton... hiányoztál – mondta gonosz vigyorral az arcán.

- Robert... te meg mit keresel itt?

17.rész - Together

Hali :) Sikerült hamarabb megírnom a 17.részt :) Kérek mindenkit, aki olvassa, hogy komizzon és pipáljon, köszönöm !  Jó olvasást...
                                                                                                                   Viki :)

Vanessa szemszöge

- Szeretlek Vanessa Hamilton, mindennél jobban szeretlek.

- Ben, én… én nem tudom hogy mit…

- Semmit Ness, ne mondj semmit. – lépett hozzám közelebb, a szemembe nézett és az ajkait az én ajkaimra tapasztotta. Hirtelen mintha millió kis pillangó kelt volna életre a hasamban, ilyet még soha nem éreztem, azt hiszem ezt hívják szerelemnek. Szeretem őt, tényleg nagyon szeretem, de el kell innen mennem, tudom hogy ez önzőség, de nem akarom hogy bármi baja essen végettem, azt nem élném túl. Viszont ezek után nem tudom, hogy képes leszek e nélküle élni. Hiszen végre boldogok lehetnénk, mint egy rendes szerelmes pár, de nálunk ez lehet hogy soha nem így lesz. Mindig van valami, ami elront mindent. Ez esetben Robert, visszajött, és figyel engem. És nem szólhatok senkinek sem, mert annak csak rossz vége lenne...

- Ugye nem mész el? – kérdezte két csók között. Én akaratlanul is egy kósza könnycseppet engedtem lefolyni az arcomon, ezt Ben is észrevette, szomorúan nézett rám, és két keze közé vette az arcomat. Minden egyes érintésétől megremegtem, hihetetlen hogy valaki ilyen érzéseket váltson ki belőlem. Ahogyan a szemembe nézett Ben egyre jobban elkapott a sírás, már nem tudtam visszatartani.

- Ne, kérlek Ness maradj velem. Nem mehetsz el pont most. Elolvastam a leveled, és tudom hogy te is úgy érzel, ahogyan én irántad. Szóval kérlek maradj, hiszen boldogok lehetnénk együtt, csak maradj kérlek… - mondta, és talán igaza volt. De szerintem ő is ugyanígy cselekedne a helyemben.

- El kell mennem… nem maradhatok itt. Ben figyelj én is nagyon szeretlek, és épp ezért kell elmennem. Nem akarom hogy bármi bajod essen. – válaszoltam neki, erre ő megölelt, és a hajamba puszilt.

- Figyelj, nem lesz semmi baj. Nem kell félned, én megvédelek mindentől, hiszen mellettem vagy a legnagyobb biztonságban. – suttogta, nekem nem kellett ennél több egyből a nyakába ugrottam, és most én csókoltam. Olyan régóta vágyom már rá, de ezt magamnak is csak nemrégen mertem bevallani. Nem hittem volna, hogy ő is így érez irántam. Úgy gondolom hogy végre megtaláltam azt az embert aki szeret, és aki mellett önmagam lehetek, hiszen tudom hogy soha nem akarna megváltoztatni.

- Köszönöm Ben, köszönöm, hogy vagy nekem. – suttogtam neki, erre ő elmosolyodott, majd ismét puszit nyomott a homlokomra.

- Van egy ötletem. Elmegyünk Londonba, csak mi ketten. Na mit szólsz? – kérdezte. Nagyon meglepődtem, el akar velem jönni Londonba?

- Most komolyan? És mi lesz Emilyvel, meg Semirrel, hisz ő is csak most jött vissza? – kérdeztem

- Hát igen indulás előtt meglátogatjuk őket, és elköszönünk tőlük. Holnap pedig indulhatunk is. Szóval gyere még sok dolgunk van. – válaszolta. Én hirtelen azt sem tudtam hogy fiú-e vagyok, vagy lány a meglepődöttségtől. Még válaszolni sem tudtam, mert Ben azonnal maga után húzott. A korház felé vettük az irányt. Én ezt az egészet még mindig nem fogtam fel. Ha valaki húsz percel ezelőtt azt mondta volna, hogy az a pasi fog utánam jönni, akibe teljesen beleszerettem, és elhív Londonba magával - jól kinevettem volna. Persze még mindig rettenetesen félek Roberttől, de bízom benne hogy nem fog semmit sem csinálni, mert róla nem mondtam senkinek semmit sem. És az állt a fenyegető levélben, hogy ha elmondom valakinek, akkor áll bosszút…

- Egyébként honnan jött ez az ötlet, hogy Londonba megyünk?- kérdeztem kíváncsian.

- Hát, mivel oda akartál menni gondoltam elviszlek én. Úgyis jó lenne egy kicsit kettesben lenni. És ott legalább nyugodtan megtudunk mindent beszélni. Semmi stressz, ellenségek, bűnözők… csak te és én. Tetszik az ötlet drágám? – kérdezte, a ´drágám´ és a hasonló kifejezésekhez még hozzá kell szoknom. De azt hiszem menni fog.

-Igen, nagyon tetszik. Csak te, és én... – válaszoltam vigyorogva. Éppen megérkeztünk a kórházhoz. Ben kisegített a kocsiból, és megragadta a kezemet. Kéz a kézben mentünk be a hatalmas kórház épületébe. A liftben egy idős házaspár állt, mikor mi beszáltunk. Mosolyogva néztek egymásra mikor megláttak minket. Annyira aranyosak voltak, hogy több, mint nyolcvan évesen is kézenfogva sétálnak, és látni rajtuk hogy nagyon szeretik egymást.

- Látod Ness, mi is majd így fogunk kinézni ha már idősek leszünk. – mondta Ben komolyan. Ettől egy kicsit nevetnem kellett. Nagyon aranyos meg minden, de azért még nem kell ilyen messzire menni. Kitudja mi lesz...

- Szeretlek te majom. – mondtam neki, és egy puszit adtam a szájára. Már éppen Emily kórterme előtt voltunk. Benyitottunk az ajtón, hát... azok az arcok amiket Semir és Emily vágtak, mikor megláttak minket, megért volna egy misét. Mi elnevettük magunkat, de ők csak ugyanolyan döbbenten ültek az ágyon. Hirtelen egyszerre kezdték el kiabálni, hogy csókot. Ben nem tétovázott azonnal maga felé fordított, és egy finom csókot lehelt ajkaimra. Erre Emilyék egyből tapsolni, és ugrálni kezdtek, mint valami kisgyerekek.

- Na végre, azt hittem soha nem fogtok már észhez térni. – jött oda Semir.

- Hát látod, észhez tértünk. – mondtam neki nevetve.

- Egyébként csak jöttünk közölni, hogy holnap Londonba utazunk egy kis időre. – mondta Ben. Semiréknek pedig ismét előjött a döbbent arcuk.

- Várj, valami ügy végett mentek? Vagy csak egy kis kirándulás? – kérdezte Emily vigyorogva

- Csak kirándulunk egyet. – válaszoltam. Majd szorosabban kezdtem el szorítani Ben kezét. Mintha megéreztem volna, hogy Sophika fog belépni az ajtón, mert abban a pillanatban érkezett ide. Az az arckifejezése  minden pénzt megért, mikor meglátott minket kézen fogva, azt hittem ott helyben fog összeesni. Gondolom nem így tervezte a közös jövőjét Bennel. Nem akarok gonosz lenni, de tényleg örülök hogy nem jött neki össze a mesterkedése.

- Látom sikerült a terved ribanc. – mondta Sophi, majd azonnal megfordult és kirohant az ajtón. Nagyon tűrtőztetni kellett magam, hogy ne menjek neki. Ben párszor odasuttogta nekem, hogy nyugodjak meg, és talán ez segített lenyugodni egy kicsit. De ha nem lett volna itt a csajnak már egy szál haja sem lenne, abban biztos vagyok.

- Na mi azt hiszem megyünk. Majd telefonálunk Londonból, vigyázzatok magatokra. – köszönt el Ben Semiréktől. Kiléptünk az ajtón, de persze Semir utánunk kiabált.

- Aztán védekezzetek,még nem akarunk kicsi Vanessákat és kicsi Beneket. – kiabálta nevetve. Belőlünk is egyszerre tört ki a nevetés.

- Hát igen, Semir már csak ilyen. Hozzá kell szokni. – mondta Ben.

                                                                            *

Ben lakására mentünk, mivel én már útra készen voltam, már csak neki kellett elpakolnia, és ragaszkodott hozzá hogy ne haza menjek hanem hozzá. De mivel ő volt a sofőr, ezért nem is volt választási lehetőségem, úgysem haza vitt volna.

Elindultunk befelé, de az ajtó előtt Ben egyszercsak felkapott a kezébe, és úgy vitt be a házba. Egyenesen a szobájába vitt, majd lefektetett az ágyra.

- Szeretlek Mrs. Hamilton. – suttogta a fülembe, majd apró csókokat lehelt a nyakamra. Apró kis nyögések hagyták el a számat, majd Ben szemébe néztem, annyira imádom ezt a pasit.

- Én is szeretlek Mr. Jager. – suttogtam. Lassan elkezdte rólam lehámozni a felsőmet, persze közben végig csak csókolgatott. Végre úgy érzem hogy helyesen cselekszem, és nem fogom megbánni, hiszen tényleg szeretem őt.

Belekapaszkodtan Ben pulcsijába, és egy mozdulattal le rántottam róla, ezen elmosolyodtunk mind a ketten. Most ő következett... lassan kigombolta a nadrágomat, és lehúzta rólam, majd a szoba másik felébe dobta el. Annyira gyengéden bánt velem végig, féltett nehogy valami bajom essen. Nagyon aranyos volt tőle. Biztos vagyok benne hogy biztonságban vagyok a közelében, már nem is félek annyira Robertől sem.

                                                                  *

Gyönyörű éjszakát töltöttünk együtt. Reggel Ben meztelen mellkasán ébredtem fel. Imádom nézni mikor alszik. Gondoltam ezt a pillanatot meg kell örökítenem, felkaptam az ingjét és a telefonom után kutattam. Amint megtaláltam lassan visszalopóztam az ágyhoz, beállitottam a kamerát, de ekkor valaki megragadta a kezem, és maga mellé rántott.

- Jól áll neked az ingem, többször is felvehetnéd. – mondta Ben kacér mosollyal az arcán. Értettem hogy mire célzott evvel, így én is elmosolyodtam, majd hozzá bújtam.

- Te kis huncut, miket nem gondolsz. – válaszoltam mosolyogva, erre ő egy hirtelen ötlettől vezérelve csikizni kezdett, aminek az lett a vége, hogy a földön kötöttünk ki mind a ketten. És persze én kerültem alulra. Mikor már látta hogy a nevetéstől már – már alig kapok levegőt abbahagyta a csikizést. Majd hosszan megcsókolt, kezei lejebb vándoroltak, és elkezdte rólam az inget leszagattni.

- Az ing nélkül még jobban nézel ki. – mondta mosolyogva. Ezen én is elmosolyodtam.

- Ben nem akarok ünneprontó lenni, de lassan mennünk kéne. – suttogtam a fülébe, de hiába nem engedett felkelni. Csak erősebben szorított magához. – Ben kérlek két óra múlva indul a gépünk, netán elfelejtetted? – kérdeztem vigyorogva

- Na oké, elengedlek, de máskor nem szabadulsz ilyen könnyen szivi. – mondta, és még egy utolsó puszit nyomott a homlokomra.

                                                                              *

Egy óra múlva már a reptéren voltunk. Még beugrottunk Emilyhez elköszönni, és megnézni hogy jól van-e. Úgy láttuk nagyon jól elszórakozik Harryvel, elég jóban lettek. Harry aranyos srác, szerintem nagyon helyesek lennének együtt, de majd meglátjuk mi lesz.

Bejelentkeztünk a reptéren, majd mikor a csomagjainkat is elintéztük, beültünk egy kávézóba. Gyorsan elment az idő fél óra múlva már a gépen ültünk. El sem hiszem hogy itt vagyunk ketten. Ha tegnap nem jött volna utánam valószinűleg már Londonban lettem volna, de egyedül. És most biztosan egy doboz fagyi mellett sírtam volna, egy romantikus film közbe. De nem így történt. Itt vagyunk kettesben, és London felé tartunk. Azt hiszem most tényleg a világ legboldogabb emberének érzem magam. Vigyázz London nemsokára ott vagyunk...

Robert szemszöge

Nem hiszem el, annak a kis ribancnak minden sikerül? Akkoris tönkre fogom tenni,megbánja még azt amit velem tett. Már lassan fél éve annak hogy menekülök, de megfogadtam hogy bosszút álok. Nem fogom hagyni hogy boldog legyen avval a kis zsaruval. Tönkre teszem őket, úgy ahogyan ők tettek tönkre engem. Már majdnem sikerült a tervem, de pont most kellett nekik összejönni. De garantálom hogy nem maradnak együtt sokáig...Megvannak a módszereim...

- Ide figyelj, szét kell szakítanod őket. Élvezzék még ezt akis Londoni kiruccanást, de utána bekeményítünk. Amint hazajöttek, közbe kell lépned. Érd el azt, hogy szakítsanak... – mondtam a beépített emberemnek. Hála neki mindig tudom hogy mi történik Vanessával. A tűzben már majdnem sikerült kinyírnom őt, de jött a kis zsaruja és megmentette. De többé nem tudja őt megvédeni...

16.rész - Run away...

Hali :) Meghoztam a 16.részt. Remélem kapok egy pár pipát, vagy pár véleményt,mert most nagyon kíváncsi vagyok tényleg a ti véleményetekre is. Szóval kérlek titeket komizzatok, és lépjetek be fb csoportba :* Köszönöm :)                             
                                                                                                                                                      Viki :)

17.rész – Run away…

Ben szemszöge

-Semir te mit keresel itt? – kérdeztem teljesen ledöbbenve. Hiszen 2 éve mikor elment nem volt arról szó, hogy visszatér. Azért ment el Németországba, mivel ott ismerkedett meg egy bevetés során Andreával. És 1 év után elhatározta, hogy kiköltözik.  Remélem nem azért jött vissza,mert megromlott a kapcsolatuk esetleg. Emily is meglepődve ült fel az ágyon.

- Szia társam, régen találkoztunk. – jött felém Semir. – De mondd csak miért egy korházba kellett utánad jönnöm? Mi történt ? – kérdezte meglepetten, majd Emilyre pillantott…

- Semir örülök, hogy látlak  végre. De mit keresel te újra Los Angelesben? Úgy tudtam, hogy egy ideig nem térsz ide vissza. Ugye nincs valami gond társam? – kérdeztem tőle. Még mindig le voltam döbbenve , egyáltalán nem számítottam rá. De nagyon örülök, hogy végre újra találkozhatunk. Azt hiszem sok mindent meg kell beszélnem vele.

- Nem nincs semmi gond. De van egy jó hírem, áthelyeztek Los Angelesbe. Szóval újra itt fogok dolgozni. Persze Andreáék is itt vannak. – válaszolta. Nem hittem a fülemnek, már tényleg nagyon hiányzott a kis török. Nagyon örülök neki, hogy ide helyezték őt át. - Na de most ti meséljetek mi történt? És ki ez a szép hölgy, bemutatnál neki?  - kérdezte, majd Vanessára mutatott. Ness csak mosolygott, mára már ő is elég jó színben volt. Tegnap eléggé rosszul nézett ki este. És végre Emily is rendben van,az orvosok azt mondták, hogy két három nap múlva haza is mehet. Nem fogom a történtekről kérdezni, mivel nem akarom, hogy még rosszabbul érezze magát, majd beszél róla ha úgy érzi. Igy is nagyon nehéz lesz neki túltenni magát a történteken…

- Majd elmondom később, hogy mit történt, de gondolom nagyjából már tudod a dolgokat. És a szép hölgy pedig Vanessa Hamilton, az új társam.  Ness ő pedig Semir Gerkhan, már meséltem róla. – Ness egyből odajött és két puszit nyomott Semir arcára. Semir gondolom egyből találgatni kezdett, hiszen régen egyből megszereztem az ilyen szép lányokat. De ez a helyzet most más, Ness egy olyan lány, akivel eltudnám képzelni az életemet.

- Ó igen? A társad? – kérdezte Semir kacér vigyorral az arcán.

- Igen Semir, a társam. – válaszoltam komolyan. Ness az ágyhoz ment felkapta a ruháit, és elszaladt a fürdőbe átöltözni. Miután kiment Semir egyből letámadott.

- Tetszik mi? Volt már köztetek valami? El nem hiszem, hogy csak simán társak vagytok. – mondta

- Hát én sem hiszem Ben hogy csak barátként tekintesz rá. – mondta Emily is. Na, remek összeszövetkeznek ellenem.

- Igen tetszik, nagyon is szeretem, de ő nem így érez biztosan. – válaszoltam, majd leültem az ágyra, és lehajtottam a fejemet.

- Hát Ben te tényleg belezúgtál. De miért nem mondod el neki? Igy csak magaddal cseszel ki… És ha talál valaki mást magának? – jött oda hozzám Semir, és megveregette a vállamat.

- Nem Semir ő más, nem olyan, mint a többi lány. Sok mindenen ment keresztül. És szerintem nem akarna belemenni egy új kapcsolatba, hiszen nem régen mentek szét a volt barátjával, aki mellesleg összeverte őt. Ja és a volt barátja Robert Parker volt. – válaszoltam, Semir döbbent arccal hallgatott végig.

- Hogy kicsoda? Az a Robert Parker? Legalább elkaptátok a disznót? – kérdezte. Bár azt mondhattam volna neki, hogy igen. De sajnos nem, és félek, hogy bármikor visszatérhet. És akkor senkit sem fog kímélni, főleg nem Vanessát.

- Elszökött… körözzük őt, de eddig semmi… mintha a föld nyelte volna el. – válaszoltam. Ness lépett be az ajtón. Furcsa fejjel nézett körbe rajtunk. Lehet, hogy leesett neki, hogy róla beszéltünk. De megcsörrent a telefonja, és azonnal kiszaladt. Amint visszatért idegesen pakolta el a dolgait, egy szót sem szólt, csak elment. Kirohant az ajtón és vissza sem nézett. Fogalmam sincs mit ütött belé, vagy hogy ki írhatott neki vagy hívhatta hogy ennyire felhúzta magát.

- Ness, várj! Mi történt? – szaladtam utána. Egy percre megállt, és rám nézett. Szemei pirosak voltak a sírástól.

- Kérlek Ben had menjek…egyedül szeretnék lenni.

Fogalmam sincs mi üthetett belé, előbb még semmi baja nem volt. De nem fogok erőszakoskodni, ha nem akar róla beszélni, akkor békén hagyom. Bár legszívesebben karjaim közé zárnám és soha nem engedném el. Megvédeném mindentől.

- Beszélned kell vele Ben. Látom rajtad hogy majd megőrülsz érte, bár nem ismerem őt, de szerintem ugyanígy érez. – mondta Semir

- Mégis honnan szeded? Szerintem egyáltalán nem így van. – válaszoltam

- De igenis így van. Még csak két órája vagyok itt, de már látom, hogy csak úgy izzik köztetek a levegő. És akárhányszor hozzászólsz, vagy csak ránézel mindjárt zavarba jön. Szóval ma beszélsz vele, és bevallod neki mit érzel, ha nem akkor én mondom el neki, hogy milyen hülye vagy és nem mered elmondani. Szerintem jobban örülne annak, ha te mondanád el. – Igaza van Semirnek. El kell mondanom, nem húzhatjuk ezt az egészet a végtelenségig. És ismerem Semirt képes lenne elmenni hozzá, és elmondani neki.

- Igazad van, ma elmegyek hozzá és elmondok neki mindent. – válaszoltam

- Na, végre, ez kellett neked hogy hazajöjjek ugye? Végre megvilágosodtál barátom. – mondta Semir nevetve. Ezen én is elnevettem magam. Hát igen… nagyon jó haverok vagyunk Semirrel, és lehet hogy tényleg csak az ő ösztönzése hiányzott…

- Örülök hogy visszajöttél Semir. –mosolyogtam

Vanessa szemszöge

Szerintem gondoltad, hogy megtalállak, de azt hittem sikerül veled végeznem még a házban, és bent égsz. De így még talán szórakoztatóbb lesz… Tönkreteszlek Hamilton arra mérget vehetsz…  Szerintem nem kell ideírnom hogy ki voltam, okos lány vagy rájössz te magadtól is. De még valami, ha szólni mersz valakinek végzek mindenkivel, akit szeretsz, a drágalátos szerelmeddel fogom kezdeni, Bennel… szóval el ne járjon a szád,mert nem csak te szívod meg…

A szavak olvasása közben könnyek gyűltek a szemembe. Nem hiszem el hogy Robert újra itt van. Félek tőle… igen, nagyon félek tőle, mert tudom, hogy bármire képes. És nem magamat féltem, hanem mindenki mást magam körül. Főleg Bent, hiszen Robert tudja, hogy szeretem, és evvel okozna a legnagyobb fájdalmat ha valami történne vele. És tudom, hogy nem fog leállni.

Megfogtam a dolgaimat és kiszaladtam… minél messzebbre akartam kerülni mindenkitől. Ben persze próbált utánam jönni, de elküldtem. Elég volt neki most az Emilys ügy is, és egyébként sem mondanám meg neki, annál nekem többet ér az ő élete. Nem hiszem el, miért nem jár nekünk egy kis boldogság? Miért kell mindig szenvednem? Mikor már épp minden rendeződne, mindig történik valami. Kezdem azt hinni, hogy nekem nem jár egy cseppnyi boldogság sem. Miért nem lehet visszamenni az időbe? Újra kislány akarok lenni, kislány, akinek nem voltak ilyen problémái. Szerelem? Akkor még azt hittem nem is létezik olyan. Anya sokszor mesélt pedig róla, és még mindig tisztán emlékszem a szavaira. Azt mondta, hogy csodálatos érzés, és onnan tudom hogy szerelmes vagyok ha pillangók repdesni kezdenek a hasamban, és ha a fiú közelében vagyok alig tudok megállni a lábamon, és másra sem tudok gondolni csakis rá. Anyának igaza volt, pedig akkor még kinevettem, nem hittem el hogy ez megtörténhet valaha is. De megtörtént…

Olyan helyre mentem, ahol senki sem talál rám. Egy olyan helyre, ahol együtt lehetek anyával, úgy mint régen. Kimentem hozzá a temetőbe, a szokásos kis kopott padra ültem le, ami a sírja mellett van. És csak beszéltem, és beszéltem. Kiadtam magamból mindent. Lehet hogy őrültség hogy már majdnem hogy 9 éve elment, és én még mindig nem tettem túl magam rajta, de nem megy…sokszor még mindig azt hiszem hogy ez egy szörnyű rémálom…

- Anya, tudom hogy hallasz, azt kívánom bárcsak láthatnálak téged, akár egy pillanatig is. Nem tudom mihez kezdjek. Félek, hogy el fogom veszíteni őt… Segíts kérlek. –suttogtam. A szél egyre erősebben kezdett el fújni, és hirtelen olyan érzésem támadt mintha valaki megfogta volna a vállamat. Nem hittem soha az ilyen szellemes dolgokban, de azt hiszem anya tudtomra akarja adni, hogy itt van velem…

Rájöttem arra, hogy mit kell tennem, el kell tűnnöm innen. Elmegyek minél messzebbre annál jobb lesz. Azt hiszem London lesz a megfelelő hely. Hiányozni fog mindenki főleg Ben, de biztos vagyok benne, hogy túlteszi magát a történteken. A búcsúzkodás sajnos nem az én típusom szóval úgy érzem jobb, ha nem tudnak erről az egészről, már csak az után miután elmentem.

Miután hazaértem azonnal nekifogtam a pakolásnak. Lehet hogy gyáva vagyok és nem merek szembeszállni Robertel, de azt mondják jobb félni mint megijedni.

Előkaptam a bőröndömet az ágy alól és elkezdtem beledobálni a dolgaimat. Minél hamarabb el akarok innen menni, akár ma este. Le is foglaltam egy jegyet a 6 órás járatra. Szóval még van bő egy órám az indulásig. Addig elpakolok és felhívom a főnököt, és értesítem a felmondásomról.

Viszonylag hamar elpakoltam a dolgaimat, így úgy döntöttem, hogy nem telefonon közlöm a főnökkel a hírt, hanem személyesen, úgy is le kell adnom a kocsit.

Beléptem az ajtón és az irodája felé vettem az irányt.

- Á jó estét, hogy-hogy ilyenkor jön be? – kérdezte

- Főnök az a helyzet, hogy én… én felmondok. És elköltözöm Londonba még ma.

- Hogy micsoda? Erről tud valaki egyáltalán? Mégis miért döntött így? – kérdezte kiváncsian. Nagyon meg volt lepődve,

- Nem, nem tud senki róla, de kérem, ne szóljon senkinek. Nem akarom, hogy utánam jöjjenek. – válaszoltam, és letettem a kocsi kulcsot az asztalára. Átnyújtottam neki a fegyveremet, és az igazolványomat is, majd elhagytam az irodát. Kifelé menet még utoljára körül néztem idebent. Úgy érzem ennél jobb helyet soha nem fogok találni magamnak. Nagyon fog hiányozni mindenki. De idővel minden jobb lesz. Talán még egyszer visszatérek. Mindenesetre hagytam egy levelet Bennek a lakásán. Nem bírtam tőle elbúcsúzni, de így talán kevésbé fog rám haragudni, ha ezt elolvassa. Mindent bevallottam neki abba a levélbe, persze a távozásom pontos okát nem írtam le.

Miután búcsút vettem mindentől, beültem a taxiba és elindultunk a reptérre. Az utolsó fél órámat töltöm itt Los Angelesbe…

Ben szemszöge

Elindultam hazafelé a kórházból, úgy gondoltam a nagy vallomás előtt még hazaugrom. Útközben megálltam egy virágüzletben és vettem egy csokor gyönyörű vörös rózsát, hiszen életem egyik eddigi legnagyobb vallomására készülök nem állíthatok be üres kézzel…

Amint hazaértem egy kis fehér borítékot találtam a földön. Ez fura… miért nem a postaládába teszik bele. Azonnal felkaptam. Nem volt rajta a feladó neve. Furcsa volt… kinyitottam és elkezdtem olvasni

Kedves Ben,

Amikor ezt a levelet olvasod én már nem leszek Los Angelesbe. Bocsánatkéréssel tartozom, amiért nem köszöntem el tőled, de egyszerűen nem tudtam volna a szemedbe nézni, és azt mondani, hogy most elmegyek, és talán többet nem találkozunk. Tudom, hogy ez most nagyon rosszul esik,és hidd el sajnálom, nagyon sajnálom, de így lesz jó mind kettőnknek. Emlékszem az elején nagyon utáltalak téged, legszívesebben kinyírtalak volna… de aztán minden megváltozott. Megmentettél, és barátok lettünk… Igen az elején tényleg csak barátok voltunk. De aztán ez megváltozott… részemről legalábbis. Beléd szerettem Ben. Mindennél jobban megszerettelek. Azt hittem egyszer még talán együtt lehetünk, de persze a sors közbeszólt. Sajnos nem mondhatom el azt hogy miért kell elmennem, de ez volt a megfelelő döntés. De jobb lesz ez így hidd el. Lehet hogy te most úgy olvasod ezt a levelet mintha egy barátot búcsúzna el tőled, de én attól az embertől búcsúzok el akit a világon tényleg mindennél jobban szeretek. Remélem minden rendben lesz veled, és talán még egyszer összefutunk valahol… Szeretlek mindörökre

                                                                                                                                  Vanessa xx

A sorok olvasása közben teljesen kikészültem. Szóval tényleg igaz, szeretett… szeretett, de elment. Talán többet nem is találkozunk. Nem engedhetem el…utána megyek, megállítom őt.. Remélem még nem késő.

Azonnal beültem a kocsiba és gyorsan a reptérre igyekeztem. Útközben felhívtam a főnököt, aki először nem akart semmit sem mondani, de utána feladta, és elmondta hogy Ness Londonba tart. Körülbelül 15 percem van a gép indulásáig. Addig meg kell találnom…

Amint beértem a reptérre mindjárt keresni kezdtem Vanessát. Sehol nem találtam… Lehet elkéstem volna? Már kezdtem feladni a keresést, mikor megláttam őt éppen felszállni készült a gépre.

- Ness állj meg kérlek. – kiabáltam neki. Lassan megfordult, és döbbentem nézett rám

- Ben? Te mit keresel itt? Hogy-hogy utánam jöttél? – kérdezte. Lassan odamentem hozzá és megöleltem őt. Eddig mindig megzavart valaki, mikor éppen el akartam mondani neki, amit szerettem volna, de ez most nem fog előfordulni.

- Szeretlek Vanessa Hamilton, mindennél jobban szeretlek.

               

15.rész- Surprise

Hali! Hát sikerült meghoznom a 15.részt is :) Remélem egy kicsit azért tetszeni fog :D Na nem is húzom tovább az időt jó olvasást :P
                                                                                                                           Viki :)

Ben szemszöge

-Emily, nem halhatsz meg, túl kell élned. Mindjárt jönnek a mentősök addig tarts ki, kérlek. – suttogtam neki. Nem halhat meg, az nem lehet. Túl kell élnie. Ő a kishúgom, és nem akarom elveszíteni. Szorítottam a kezét ahogyan csak bírtam, nem engedtem el. Istenem, ha 1 órával hamarabb érünk ide, mindez talán nem történt volna meg. Miért akarják tőlem elvenni, azokat akiket szeretek? Miért?

- Hol vannak már a mentő? – kiabáltam. Ebben a percben egy szirénázó mentőautó érkezett a ház elé. Azonnal két orvos rohant be az ajtón, és Emily felé vették az irányt. Azonnal vizsgálni kezdték őt. Hosszú- hosszú percekig nem szólaltak hozzánk , csak olyan furcsa orvosi nyelvel beszéltek egymással. De annyit tudtam hogy valami gond van...érzem, hogy valami baj lesz...

- Nos, a Mrs. Jäger valószínűleg öngyilkossági kísérletet követett el. Sajnálom, de rengeteg vért veszített, vérátömlesztésre van szüksége azonnal, különben… - mondta az orvos

- Különben? Különben mi lesz? – kérdeztem  idegesen

- Ha nem kap vért meghal… De mi mindent meg fogunk tenni annak érdekében hogy ez ne következzen be. – mondta.

- Szóval evvel azt akarja mondani, hogy ha nincs vér akkor… akkor Emily meghal? – kérdeztem.

- Igen… De most azonnal kórházba szállítjuk, és ott el is végezzük a műtétet, minden perc számít. – válaszolt az orvos,és már el is indult a mentőautó felé, ahová Emilyt már be is tették. Mi autóval mentünk utánuk, miután Richard holt testét elvitték. Megérdemelte ez a bolond, hogy meghalt… Vanessa lelőtte, de nem tehetett mást, ha nem lőtt volna akkor már ő sem élne. Az elmúlt napokban szörnyen viselkedtem vele, de ő még így is velem van… mindig itt van mellettem, bármi történjék is.

                                                                                        *

A kórházba érve azonnal elvezettek minket a műtő elé, ahol Emilyt műtötték. Muszáj sikerülnie, soha nem bocsátom meg magamnak , ha meghal. Ő az én kishúgom meg kellett volna védenem mindentől, nem lett volna szabad ilyen veszélybe sodornom. Gratulálok Ben, ezt jól elintézted…

Már egy óra eltelt legalább, de még mindig semmi. Vanessa hiába próbál nyugtatni,hogy minden rendben lesz. Még mindig úgy érzem, hogy majd szétrobbanok. Ez a mocsok annyira kikészítette, hogy öngyilkos akart lenni…Végig kellett neki szenvedni két hetet, két hétig minden nap látnia kellett azt,hogy hogy szenvednek körülötte az emberek. Teljesen tönkretette őt Richard. És ő ezt pontosan így tervezte el.

Pár perc múlva Sophi közeledett felénk. Remek még ő is idejön, remélem semmit sem mondott a köztünk történtekről, bár eddig nem is volt rá alkalma, hiszen, azóta nem beszéltek Vanessával. Komolyan, hogyan lehettem ennyire idióta? Hiszen abszolút nem is szeretem. Azt a nőt, akiért pedig bármit odaadnék eltaszítom magamtól… Pedig tényleg szeretem, akár az életemet is odaadnám érte. Régen talán olyan voltam, hogy összejöttem bárkivel, és erre nem is vagyok büszke…egyáltalán nem…

- Ó, Ben drágám,  hallottam a szörnyű hírt… Ugye jól vagy? Hidd el nem lesz semmi baj. – jött oda hozzám Sophi, és megcsókolt (?). Na most nagyon meglepődtem, és Ness pedig itt van,és ezt az egészet végignézte…

Vanessa szemszöge

Szörnyű Bent ennyire összetörve látni, igaz hogy az utóbbi két hétben tényleg nem voltunk együtt sokat, de én mindig mellette vagyok. És úgy érzem, hogy a tűzeset óta valami megváltozott. Én már nem csak barátként tekintek rá. Azelőtt simán lehülyéztem azt, aki azt mondta hogy fiú és lány között nincs barátság…de most, most pontosan ilyen helyzetbe kerültem. A barátság átváltozott egy egészen más érzéssé. Beleszerettem. Igen… bátran kimondhatom, hogy beleszerettem. Nem hittem volna, hogy ez megfog velem történni, de megtörtént. Esküszöm ha valaki két hónapja azt mondja hogy én nem Robertel fogom leélni az életemet, akkor jól kinevetem. Akkor még minden más volt…Nem láttam azt hogy Robert ki is valójában. Nem tudtam milyen érzés teljes szívemből szeretni valakit, és nem is hittem volna hogy valaha tudni is fogom. Viszont valamit senkinek sem mondtam el, nem akartam evvel idegesíteni még jobban a többieket, de a házban a tűz előtt nem Richard ütött le. Tisztán emlékszem arra az emberre, akit soha többé nem szerettem volna látni. Robertre ,ahogyan gúnyosan rám mosolygott. Megígérte hogy visszajön értem, és úgy látom be is tartsa. De lehet hogy csak rám akart ijeszteni, hisz azóta nem jelentkezett… így nem is tulajdonítok neki különösebb figyelmet. Viszont abban biztos vagyok, hogy Ben titkol előlem valamit. Egyik napról a másikra megváltozott, egészen máshogyan viselkedik velem. Persze az is rájátszott az egészre hogy Emily eltűnt, de biztos vagyok abban hogy más is van a dologban…

Éppen visszamentem a műtő elé, mikor megláttam Sophit, ahogyan megcsókolja Bent (?). Ebben a percben egy világ dőlt össze bennem, szóval ezt titkolta volna? Összejöttek volna? Nem én nem hiszem, az nagy szemétség lenne hogy összejön egy lánnyal míg a testvére fogságban van… De akkor mi más lett volna ez a csók? Amint Sophi elhajolt felőle, Ben egyből felém vette az irányt…

- Figyelj Ness … ez nem az aminek látszik – mondta. Bár igazából, nem tudom miért magyarázkodik, hiszen azt csinál amit akar nem vagyunk egy pár…

- Ne Ben tőlem azt csináltok, amit akartok, engem nem érdekel. Felnőttek vagytok a ti dolgotok. – mondtam. Bárhogyan is fájt ez volt az igazság.

- De… de én… - dadogta

- Igen Ben? Mi van veled? – kérdeztem

- Én téged… - dadogta tovább, de az orvos félbeszakított…

- Önök Emily Jäger hozzátartozói? – kérdezte komolyan

- Igen, én vagyok miért mi történt? Valami baj van? – kérdezte Ben idegesen.

- Egy kis komplikáció adódott, és sürgősen még több vérre van még szükségünk, de sajnos már nincs a korháznak abból a vérből, ami neki kell, és mire az új szállítmány mire megérkezik már késő lesz… Megnéztük az Ön vércsoportját,de sajnos nem egyezik. A kisasszonynak A+ vércsoportja van magának pedig B+ , és az nem felel meg. – mondta az orvos. Szóval ez azt jelentette hogy nincs esély Emily megmentésére. Benre néztem, akit teljesen lesokkolt a hír. És persze az is hogy nem tudott segíteni a testvérén… de ekkor eszembe jutott valami.

- Doktor Úr, talán én segíthetek! – mondtam – Az én vérem 0- , szóval én adhatok neki vért.

- Rendben Mrs. Hamilton kövessen, ha gondolja Mr. Jager is bejöhet magával, hiszen csak a vizsgálóba megyünk nem a műtőbe… - hangzottak el a szavak az orvos szájából. Nagyon örülök, hogy segíteni tudok, de remélem már több komplikáció nem fog előfordulni. Láttam Benen mennyire megörült, mikor megtudta mégis van remény. És Emily már nekem is olyan mintha a húgom lenne, és bármit meg tennék érte, nem hagyom hogy baja essen.

Elindultam az orvos után, de Ben visszahúzott.

- Ness figyelj, én nagyon sajnálom hogy úgy viselkedtem veled, de nagyon hálás vagyok hogy segítesz Emilyn. Nem tudom hogy hogyan köszönjem meg neked. Viszont én is bemegyek veled, ha nem gond. Nem akarlak egyedül hagyni. – mondta, közben egész végig a szemembe nézett. Nem kellett sok ahhoz hogy megcsókoljam azonnal. Bárcsak tudná, hogy én tényleg mindig minden körülmények között vele leszek, de ő biztosan nem így érez, hiszen akkor nem kavart volna Sophikával…

- Ben nem kell megköszönni. Bármit megteszek azért hogy Emily jobban legyen, de ezt te is tudod. Na gyere menjünk. – fogtam meg a kezét, és magam után húztam.

A rendelőbe már minden elő volt készítve. Tudatták velem hogy éjszakára engem is bent tartanak megfigyelésre, mivel véradás után könnyen rosszul lehet én is. De így is úgy is bent maradtunk volna éjjel szóval mind egy. Az orvos azonnal el kezdte a vérvételt. Mikor belém szúrta a tű hegyét egy kicsit felszisszentem, mivel nem nagyon bírtam a vérvételek soha. Emlékszem kiskoromban mindig összeestem. Az orvos egy kisebb csövet vezetett a kezembe, és hozzákötötte egy kis tasakhoz. Igy már csak várnunk kellett hogy a kis tasak megteljen. A doki azt mondta hogy körülbelül negyed óra. Addig ő ki is ment, és magunkra hagyott minket. Ben azonnal oda jött hozzám és megszorította a másik kezemet.

- Jól vagy? – kérdezte halkan.

- Igen, minden rendben van. Figyelj Ben, ezért viselkedtél velem olyan furcsán? Sophi végett ugye? – kérdeztem. Láthatólag nagyon meglepte a kérdésem. Pár percig csak gondolkodott a válaszon…

- Nem akartam hogy megtudd, ez egy nagy hiba volt. Nem lett volna szabad megtörténnie.  Tudod azt hittem téged is elveszítelek, szörnyű érzés volt.  –mondta, nekem pedig egyre pirosabb lett az arcom. Miért mond ilyeneket, ha csak barátként tekint rám? Vagy talán mégsem? Lehet hogy ő is többet érez? De felesleges lenne a barátságunkat ezért elrontani, hiszen kitudja hogy meddig lennénk együtt…és utána már nem lenne köztünk minden a régi.

Pár perc múlva vissza jött az orvos és kivette a csövet a kezemből. Úgy látszik hogy ennyi vér elég lesz. Utána átvittek egy kórterembe. Ben még mindig mellettem volt, egy percig sem hagyott magamra. Amint a szobába értünk lassan kezdett elnyomni az álom, de ébren kellett maradnom. Tudni akarom hogy mi lett Emilyvel.

- Ness aludj csak, ha valami történik felkeltelek. – mondta Ben

- Nem, fent maradok, úgysem tudnék így aludni. – válaszoltam. – Sophi már elment? – kérdeztem, de végszóra éppen betipegett a szobába. Remek tényleg már csak ő hiányzott…

- Ó Istenem drágám, annyira kedves tőled, hogy ezt csinálod Emilyért. Igazi angyal vagy. Segíthetek neked valamiben. Esetleg míg kórházban vagy beugrom a helyedre ha gondolod. – nyávogta. Na nekem betelt a pohár… még hogy a helyemről is ki akar túrni…ezt nem hiszem el.

- Na ide figyelj, én tudom hogy téged cseppet sem érdekel az hogy velem mi van vagy akár hogy Emilyvel mi van. Mikor fejezed be végre ezt az álszent viselkedést mond csak? Még a vak is látja hogy Benre hajtasz… Vedd már észre magad, túl átlátszó az amit művelsz..- kiabáltam neki. 

Ben szemszöge

Vanessa nagyon kiborult, viszont értelmetlennek tartom ezt az egészet, hiszen Sophi semmi rosszat  nem mondott. Talán féltékeny lenne?

- Kisanyám talán féltékeny vagy rám? – szólt vissza Sophi. Ness rám nézett, avval a gyönyörű barna szemeivel,majd lehajtotta a fejét.

- Tudod engem abszolút nem érdekel mi van köztetek… Hiszen mi csak barátok vagyunk. Én csak arra kérlek hogy hagyd abba ezt a viselkedést, mert már nagyon az agyamra mész vele. – válaszolt neki Ness.

- Na jó lányok, hagyjátok abba a veszekedést. Itt most Emily a  fontos, ezt majd később elintézitek. – álltam közéjük, még mielőtt verekedni kezdtek volna.

- Igazad van Ben. – válaszolt Sophi. Erre Ness csak megrázta a fejét. Komolyan nagyon furcsán viselkedik. És a tűzeset óta mintha ő is titkolna valamit. Észrevettem, hogy Robert felől kérdezgetett több kollégától is. Lehet hogy felbukkant, csak nem szólt róla? Ki kell derítenem,mert ha ez az ember visszajött, akkor bosszút fog állni a történteken. És akár egy újabb szörnyűség történhet.  De ebbe belegondolni sem merek. Remélem nincs igazam.

Negyed óra múlva benyitott az orvos. Az arcáról nem tudtam leolvasni  semmit sem.

- Minden rendben van? Hol van Emily? – kérdeztem idegesen.

- Emily jól van, sikerült a műtét. Rendbe fog jönni, egy pár nap és haza is mehet. – mondta az orvos mosolyogva, majd kiment. Pár perc múlva Emilyt tolták be a szobába, még nem tért magához, gondolom az altató végett. De az orvos szerint bármelyik percben magához térhet.

                                                                               *

Reggel arra ébredtem fel, hogy valaki bejön a szobába. Egy göndör hajú fiú, egy csokor virágot tett le Emily asztalkájára. Miért nem tudok arról, hogy kicsoda ez a gyerek? Talán Emily barátja lenne?

- Te meg ki vagy? – kérdeztem . Nagyon megijedt, mert egy nagyot ugrott mielőtt válaszolhatott volna. Gondolom nem vette észre, hogy itt vagyok én is.

- Őőő én Harry vagyok. Emilyvel az eltűnése előtt találkoztunk, és mikor megtudtam, hogy elrabolták…Először nem hittem el… hiszen ki akarna ártani neki. De nyomon követtem az eseményeket,és amint megtudtam, hogy ide hozták be, úgy gondoltam, hogy meglátogatom. íbár lehet hogy ő már nem is emlékszik rám…

- Áá, szóval tetszik neked a húgom. Figyelj, én nem fogok beleszólni ez a kettőtök dolga, de hogy ha összetöröd a szívét…én az arcodat fogom összetörni. Remélem világos voltam. – mondtam neki,komolyan is gondolom. Nem szeretném, ha bárki is fájdalmat okozna neki.

- Igenis Uram. – válaszolta, majd a kezét a fejéhez tette, mint a katonák szokták. Eléggé szórakoztató volt.

- Helyes, egyébként Ben vagyok a testvére, de erre gondolom már rájöttél. És még valami vigyázz rá kérlek. – mondtam neki. Ebben a percben ébredezni kezdett Emily. Egyből Harryn akadt meg a szeme, nagy meglepettséget olvastam le az arcáról.

- Ő meg mit keres itt? – mutatott az ágyánál álldogáló fiúra.

- Én csak… gondoltam meglátogatlak. Tudom mi történt veled, és nagyon sajnálom. – mondta neki Harry

- Szóval sikerült kiszabadítani, és élek… ezt komolyan nem hiszem el. Azt hittem…. hogy többet nem fogok egyikőtökkel sem találkozni… én annyira boldog vagyok. Köszönöm. És Richard ugye elkaptátok? – kérdezte könnyes szemekkel.

- Meghalt… Richard halott Emily. – válaszolta neki Ness. Egyből odaszaladt őt megölelni. Remélem most már vége lesz minden szörnyűségnek, és végre visszatérhet minden a normális kerékvágásba.

Pár perc múlva valaki belépett az ajtón … valaki, akire a legkevésbé sem számítottam. Nagyon ledöbbentem…

- Semir, te mit keresel itt?